Játék - Háború

Álmosító nyári nap volt, a napocska lustán sütött az égen, a sárkányok lustán feküdtek a földön, napoztak, ásítoztak. Dó sárkány egy vödörből vizet akart önteni a fejére, de a vödör üres volt, elfogyott a víz. Dó sárkány lustán morgott.

– Üres. Elfogyott a víz.

– Hozzál a patakból – javasolta Ré sárkány. – A patakban jó hideg víz van.

– Messze van. Á, á! – ásítozott Dó sárkány. – A fejemre teszem a vödröt, valamit így is hűt.

Ekkor egy felhő, egy felhőcske úszott a nap elé, az apró árnyék végigvonult a fekvő sárkányokon.

A sárkányok morogva méltatlankodtak, hogy nana, hol a napocska! Meg hogy árnyékban nem lehet napozni.

A felhő nem törődött velük, továbbvonult az égen.

Egy fatörzsön Süsüke és a Kiskirályfi napozott, behunyt szemmel, lustán elnyújtózva.

A fejük fölé ért az árnyék. Méltatlankodva felültek, morogtak.

– Na! Hol a napocska? – morgott Süsüke. – Ellopták a napot?

A Kiskirályfi is morgott, meg dünnyögött.

– Na! Árnyékban nem lehet napozni!

Süsü állt a királyi barlang bejáratában, és a fejét csóválva nézte őket.

– Hajaj! Unatkoznak! Nem jó, nem jó! Az unatkozás nem jó. Valamit ki kéne találni. Meg kellene mozgatni őket. Mielőtt teljesen az agyukra megy az unatkozás.

A Sárkánylány is kinézett, s a fejét csóválta.

– Illetve a napozás. Lehet, hogy napszúrást kaptak? De hát nem is süt a nap! Akkor meg mi bajuk? Találj ki valamit! Te olyan okos vagy és olyan tapasztalt.

Süsü krákogott meg hümmögött.

– De mit találjak ki?

– Mi lenne, ha kutatnál az emlékeidben? – biztatta a Sárkánylány.

– Kutatok, kutatok… Már meg is van! – kurjantott Süsü.

– Jaj, de jó! Mi az?

– Háború! Ez aztán megmozgatja őket!

A Sárkánylány rémülten megrázta a fejét.

– Háború? Jaj, az nem jó!

– Nem igazi háború! Játék-háború! – mosolygott Süsü.

– Játék-háború? Az milyen?

Süsü belelendülve magyarázott.

– Olyan, mint az igazi: csihi-puhi! Piff-paff! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! De azért mégsem igazi.

– Akkor jó! – örvendezett a Sárkánylány. – Megyek, készítek uzsonnát. Háborúban megnő az étvágy.

A Sárkánylány bement a barlangba. Süsü a fatörzshöz sétált, megállt, s mosolyogva kérdezte.

– Napoztok? Napoztok? De hát nem is süt a nap!

– Árnyékban nem lehet napozni – mormogott Süsüke.

– De van egy csomó dolog, amit árnyékban is lehet csinálni – mosolygott rendületlenül Süsü.

– Például? – nézett rá kíváncsian Süsüke.

– Háború! – mondta komoly képpel Süsü.

– Háború? – élénkült fel Süsüke.

– Háború? – visszhangozta a Kiskirályfi.

– Háború – mondta Süsü. – Tudjátok, mi az?

– Tudjuk! – rikkantotta a Kiskirályfi. – Csihi-puhi! Piff-puff! Dirr-durr!

– Állj, vagy lövök! Feküdj, vagy köpök! – hadonászott Süsüke.

– Pénzt, vagy életet! Ide az aranyat! – vicsorított a Kiskirályfi. Süsü vidáman nézte a lelkes hadonászókat.

Ám Süsüke hirtelen elhallgatott, s a homlokát ráncolva kérdezte.

– De kivel háborúzzunk?

– Béke van – tette hozzá a Kiskirályfi.

– Nincs ellenség. Nincs fegyverünk – folytatta Süsüke.

Süsü legyintett.

– Nem probléma! Fegyvert csinálunk. Az ellenséget kisorsoljuk.

– Kisorsoljuk? Az milyen háború? – kérdezte Süsüke.

– Játék-háború! – jelentette ki Süsü. – De azt is lehet szívvel-lélekkel csinálni.

A két gyerek újra lelkes lett.

– Éljen! – kiáltotta Süsüke. – Én leszek az egyik fővezér! És győzni fogok!

– Éljen! – kiáltotta a Kiskirályfi is. – Én leszek a másik fővezér! És én is győzni fogok!

Süsüke csillogó szemmel megkérdezte.

– Tényleg, hány fővezér kell egy háborúhoz?

– Kettő bőven elég – mondta Süsü.

– Akkor megvagyunk! Mi kell még? – rikkantotta Süsüke.

– Hadsereg. Az jó, ha van – javasolta Süsü.

– Honnan vegyünk hadsereget? – kérdezte Süsüke.

– Hát, ott vannak a sárkányok. Majd az öreg Mindenes kiképzi őket. Úgyis egész nap csak unatkoznak – mondta Süsü.

– Én addig elkészítem a győzedelmes haditervet – jelentette ki a Kiskirályfi.

– Én is elkészítem a győzedelmes haditervet – csatlakozott Süsüke.

Amíg a két fővezér a győzedelmes haditervet készítette, Süsü elmagyarázta a dolgot az öreg Mindenesnek. A Mindenesnek felcsillant a szeme, boldogan bólogatott, meg sóhajtozott, hogy olyan, mint a régi szép időkben, majd én gatyába rázom a sárkányokat! S elgurult a nagy hegyhez a járgányán, ahol a sárkányok lustálkodtak.

Szigorúan szólt rájuk, mint egy őrmester.

– Ébresztő! Vége a lustálkodásnak! Vége a napozásnak!

– Nem is süt a nap – morgott Dó sárkány.

– Lehet eső, lehet hó! Sárkány-baka mindig jó! – szavalta az öreg Mindenes mind a három fejével. Majd hozzátette. – Ezt jegyezzétek meg! Mert én gatyába rázlak titeket!

Az első fej megjegyezte.

– Süsü azt mondta, hogy semmi durvaság!

– Jó! – bólintott a második fej. – Finoman tehát így hangzik, amit az előbb mondtam: alsónadrágba rázlak titeket! És csak azt tudom javasolni, hogy mindenki jól kösse fel az alsóneműjét! Finoman!

Az öreg Mindenes második feje harciasan süvöltötte:

– Mert én katonát faragok belőletek! Ezzel a két kezemmel.

– Milyen katonák legyenek? – kérdezte az első fej. – Lovasság?

– Nincs ló – vitatkozott a második fej. – Gyalogság. Láb van! Vagyis baka!

A sárkányok ámulva hallgatták az öreg Mindenest. Az megkérdezte tőlük.

– Mit csinál a jó katona?

Dó sárkány tétován válaszolt.

– Lő.

– Nem! – torkolta le az első fej. – Szalutál! Vagyis tiszteleg. A lövés ráér. A lövés mellékes. A legfontosabb a tisztelgés! Világos?

De nem várta meg, hogy a sárkányok válaszoljanak, önmagával társalgott, vagyis a második feje vágta rá:

– Világos! Utána jön a menetelés! Jobb láb! Bal láb! Széna! Szalma! Egy-kettő, bal-jobb! Mennek a majmok! Nóta!

A Mindenes rezes hangon rázendített, énekelt, ahogy a torkán kifért.

Száz liba egy sorba!

Mennek a rohamba!

Elöl megy a generális,

utána a bugyelláris…

Abbahagyta az éneklést.

– Na, valahogy így. Értitek? Világos? Utána jön a többi kiképzés, hogy „Állj! Vigyázz! Pihenj!” Ezek a legfontosabb tudnivalók! Figyelem! Regruták, vigyázz!

A sárkányok kihúzták magukat. A Mindenes elsétált előttük, bólogatott, hogy helyes, jól van. Majd megint elordította magát.

– Kopaszok, pihenj!

A sárkányok elengedték magukat, lazán álldogáltak.

A Mindenes elégedetten nézte a sárkányokat, majd rázendített.

Jobbra át! Balra át!

Ne kíméld a katonát!

Leshet rá száz veszély,

a katona sose fél!

Célozz, tűz! Célozz, tűz!

Állj! Pihenj! Állj! Vigyázz!

Az ellenre jöjjön frász!

Vágj pofát! Vicsoríts!

Egy ilyen arc nagy-nagy kincs!

Célozz, tűz! Célozz, tűz!

Abbahagyta az éneklést, s szigorúan nézett a sárkányokra.

– Vigyázz! Egyenesen állj! A katona nem imbolyog, nem szédeleg! Hogy áll a katona?

– Mint a cövek! – mondta Dó sárkány.

– Mint a vöcsök! – mondta Ré sárkány.

– Mint a jegenye! – mondta Mi sárkány.

A Mindenes elégedetten bólogatott mind a három fejével.

– Helyes! A kiképzés befejezve! Mögöttem sorakozó!

A sárkányok felsorakoztak az öreg Mindenes mögött.

A Mindenes akkorát kiáltott, hogy megrezegtek a levelek a fán.

– Lépés, in-dulj! Egy-két, bal-jobb! Mennek a majmok!

A frissen kiképzett hadsereg menetelt az öreg Mindenes mögött, hogy csak úgy rengett a föld.

Messze hangzott a vezényszó.

– Széna, szalma, aszalt szilva! Egy-két, bal-jobb! Na, ki lesz a bajnok?

A királyi barlang elé ért a hadsereg. A Mindenes lefékezett, vezényelt.

– Csapat, állj! Pihenj!

A sárkányok megálltak. A Mindenes harsány hangon megkérdezte.

– Ki a fővezér?

– Én vagyok az egyik – mondta Süsüke.

– Én vagyok a másik – mondta a Kiskirályfi.

– Értem. Jelentem, hogy a hadsereg előállt. Öt fő. Kiképezve közelharcra, távgyaloglásra, támadásra és menekülésre.

– Jó kis hadsereg – bólintott Süsüke. – Mindent tud. Támadni és menekülni. Kié legyen a hadsereg? Megvan! Felezzük el!

Ré sárkány vékony hangon tiltakozott.

– Nem hagyom magam félbevágni!

A Mindenes rámordult:

– Csönd! A sorban nem beszélünk! Az elfelezés azt jelenti, hogy az egyik fele Süsükére esküszik fel, a másik fele a Kiskirályfira. Ti hárman álljatok oda a Kiskirályfihoz. Név szerint: Dó sárkány, Ré sárkány és Mi sárkány! Hüm. Egy kis baj van. Itt csak ketten maradtak! Nem baj! Én leszek a harmadik.

Süsüke mosolyogva hallgatta az öreg Mindenest, majd így szólt komolyan, ahogy egy fővezérhez illik.

– Köszönöm, öreg obsitos! Te hű katona! Mi szeretnél lenni?

A Mindenes titokzatosan suttogott.

– Hajolj közelebb!

Süsüke közelebb hajolt, a Mindenes a fülébe suttogott.

– Kém szeretnék lenni! De psz! Egy kém nagyon fontos egy háborúban. De psz!

Süsüke is suttogott.

– Jól van! De egy kém csak titokban lehet kém. Egyelőre titkold el, hogy kém vagy! Psz!

Majd fennhangon így szólt a másik fővezérnek.

– Fővezér! Vonulj el a seregeddel! A harcmezőn találkozunk.

A Kiskirályfi bólintott, majd érces hangon vezényelt a hadseregének.

– Elvonulok. Hadsereg! Mögöttem sorakozó! Lépés in-dulj! Tudtok valami nótát? Énekeljetek.

A sárkányok felsorakoztak, s énekelve elvonultak.

Száz sárkány egy sorba,

mennek az ostromba!

Süsüke csodálkozva nézett utánuk.

– Milyen szépen énekelnek!

– Én tanítottam meg őket! Ezzel a két kezemmel! – hencegett az öreg Mindenes.

Süsüke kiállt a hadserege elé.

– Figyeljetek, hű katonák!

– Figyelünk! Fővezér! – zúgta a hadsereg.

– Kihirdetem a haditervet. A haditerv: legyőzzük az ellenséget.

– Nagyon jó kis haditerv – hízelgett a Mindenes. – Ezt mint kém mondom! Zseniális, megmondta a generális!

– Zseniális! – zúgták a sárkányok.

– Köszönöm, hű hadseregem! A zászlónk pedig: kék mezőben egy pöttyös labda.

Süsüke meglobogtatta a zászlót, egy nagy kék selymet, közepén egy pöttyös labdával.

– Gyönyörű! – lelkendezett a Mindenes.

– Csodaszép! – zúgták a sárkányok.

– Ezt a zászlót az életünk árán is meg kell védeni!

– Megvédjük! – rikkantott a Mindenes.

– Megvédjük! – kiáltották a sárkányok.

A királyi barlangban Süsü a trónszéken ült, s álmodozva hallgatta a harcias kiabálást.

– Ez az! – motyogta. – A zászlót mindig meg kell védeni. Mint a régi szép időkben.

A Sárkánylány kinézett a konyhából, ahol az uzsonnát készítette, s aggódva kérdezte.

– De ugye nem lesz semmi bajuk? Még olyan kicsik…

Süsü legyintett.

– Nem lesz semmi baj. Nagy fiúk már! És a nagy fiúkból lesz a jó katona…

A Sárkánylány visszabújt a konyhába.

– Sütök még egy mandulatortát is, azt a katonák is szeretik.

A nagy hegynél a Kiskirályfi is beszédet tartott a hadseregének. Jobb kezében tartott egy zászlót.

– Figyelj rám, hű hadseregem!

– Figyelünk, fővezér, zér, zér! – zúgták a sárkányok.

– Ismertetem a haditervet! A haditerv: legyőzzük az ellenséget!

– Éljen, jen, jen! – harsogták a sárkányok.

– Köszönöm, hű katonák! Most pedig megmutatom a zászlónkat: sárga mezőben egy kard. Ezt a zászlót az életünk árán is megvédjük! S kitűzte a zászlót a szikla tetejére.

– Megvédjük, jük, jük! – zengték a sárkányok.

– Kiosztom a feladatokat. Dó sárkány, menj, állj ki őrségbe, és figyelj!

– Parancs! – mondta Dó sárkány. – Megyek, fővezér! Nagyon jó kis őrség leszek! Olyan éles szemmel figyelek, mint a sas! Vagy mint a konyhakés! – s kiállt az út mellé őrségbe.

A Kiskirályfi most Ré sárkányhoz szólt.

– Ré sárkány! Erősítsd meg a várat!

– Megerősítem! – kiáltott Ré sárkány. – Olyan erős lesz, mint a vas! Vagy mint a réz!

<SPAN style="FONT-FA