APA MESÉLSZ NEKEM?
Homály 2005.08.23. 22:50
.
– Apa mesélsz nekem? Kérlek apa! Megígérted!
– Mesélek kicsim!
Az apa halálosan fáradt volt, de a kislány vágyakozó arcának képtelen volt ellenállni.
– Na csapd fel a könyvet valahol, te boszorka!– mosolygott rá.
– Jaj de jó! Tudod mióta nem meséltél nekem, pedig annyira jól tudod előadni, a múltkor is...
Az apa feje zsongott a cserfes kislány csacsogásától. Gyönyörködött csöppségében és a fáradtsága elszállingózott.
– Ezt meséld nekem apuci! – emelte hatalmas barna szemeit a kislány az apjára, miközben hófehér takaróját megigazította. Kényelmesen elhelyezkedett és várta a nagy előadást.
Az apa belekezdett:
A REST MACSKA
Egy legény elvett feleségül egy dologtalan gazdag lányt; ráadásul még azt is megfogadta, hogy sohasem veri meg.
– Ó ez olyan, mint a Pistinek a mamája! – vágott közbe a kislány.
– Tudod a Pisti mesélte, hogy amióta nincs állása az anyukájának, azóta naphosszat otthon ül. A papája ugyan szomorú, de olyan kedves bácsi, ő sosem tudná bántani a feleségét. Nem is tudtam, hogy írtak róluk mesét! – lelkendezett a kislány.
– Nem róluk írták! Ez egy nagyon gazdag mama volt – próbálta csitítani a papa a fruskát.
– Apa! Te mindig azt mondtad, az igazi gazdagság az ember szívében lakik! Igenis a Pisti mamája az egyik leggazdagabb mama!
Az apa szabadkozott.
– Őőő, hát lehet, hogy tényleg róluk írták akkor! – majd hamiskásan elmosolyodott a bajsza alatt, és folytatta a mesét:
A menyecske sohasem dolgozott, hanem csak járt házról házra pletykálkodni, s egyéb hitvány dolgot művelni.
– Neked volt igazad papus! Ez nem lehet a Pisti mamája, inkább a Rozi anyukája lesz! Tudod a Rozi az folyamatosan össze-vissza beszél az oviban. A múltkor is azt terjesztette, hogy a Gabi és a Laci szerelmespár! Pedig tudod a Laci az az én szerelmem! Ezen össze is vesztem a Rozival!
Az apa visszahőkölt! A döbbenet ült az arcára. „ Az én picikémnek szerelme van? Úristen!”
– Papa, rosszul tettem? Te azt mondtad, hogy mindig védjem meg magam és az igazságért néha küzdeni kell! Jó elismerem nem kellett volna, annyira megcibálnom a copfját! – sütötte le a szemét a lányka.
Az apa elmosolyodott és az ő óvodai szerelmére gondolt. „ Atyám teljesen elfelejtettem már, mindig a munka a rohanás.” A mosolygó arc megnyugtatta a kislányt.
– De jó, hogy nem haragszol pedig az óvónéni azt mondta, ha megtudod, akkor...
Nem verte meg az ura egyszer sem. – folytatta az apa.
– Megértettem apucika! Többé nem fogok ilyet tenni!
A férfi felriadt a mélázásából.
– Azt jól teszed kislányom! – bár nem igazán sejtette mire adta áldását.
Hanem egyszer egy reggel, mikor dologra ment, így szólott a macskához:
– Azt parancsolom neked, te macska, hogy míg én odaleszek, te mindent dolgozz, amit kell! A házat szépen kitakarítsd, délre ételt készíts, s még egy orsó fonalat is fonj, mert ha nem, mikor hazajövök, úgy megverlek, hogy megemlegeted!
– A Gabi szülei is pont így pörlekednek egymással! A papája folyton nyaggatja a mamáját, és folyton cicababának nevezi őt! Miért nevezi cicababának?
Az apa megrökönyödött.
– Hát…. Tudod azért, mert nem tudja eldönteni, hogy cicázzon, vagy babázzon vele!
A kislány megkönnyebbült. Elégedetten tekintett a papára. Milyen pofonegyszerű a válasz. Az én apukám a legokosabb a világon.
A macska a tűzhelyen szunyókált, jámboran végighallgatta a beszédet. De az asszony azt gondolta magában, hogy ez az én emberem megbolondult! S azt mondja:
– Kelmed, uram, miért parancsol olyanokat annak a macskának? Hisz nem tud az ilyen parancsnak megfelelni!
– Úristen papa! Akkor én meg a nagymama bolondok vagyunk! Tudod régebben vendégségben voltunk az Évikénél, ahol volt egy édes kiscica. És mi simogattuk, meg beszélgettünk vele. Nagyon szép vörös cicus volt. Biztattuk folyton, hogy játsszon a gombolyaggal. Apa mi akkor bolondok vagyunk?
– Nem vagytok azok! – szólalt meg a papa.
– Akkor valami nem stimmel a mesével!
– Kicsikém a macska ösztönből játszik a gombolyaggal, de főzni, varrni, mosni azt nem tud!
– De apa! A Csizmáskandúr az igenis tud, és az Éviék macskája is megtanulja majd, csak még pici, ha majd megnő, akkor ő is fog tudni ilyeneket csinálni. Ez egy nagyon buta macska lehet, de azért nem kellene megvernie a gazdának!
Az apa elmosolyodott és folytatta a mesét:
– Tud, nem tud, nekem mindegy, feleség! – azt mondja az ember – nekem nincs más, akinek parancsoljak! De ha ő mindazt meg nem teszi, meglásd, úgy megverem, hogy sokért elkerülte volna! Avval ment a dolgára. Az asszony pedig biztatni kezdte a macskát: – Dolgozz, macska, mert megver az uram!
– Ez egy nagyon gonosz bácsi! – jelentette ki a kislány. Még meg is mondja, hogy megveri. Az Anikó is folyton retteg. Bár a mamája azt mondta neki, hogy a papája jó ember, csak nagyon hirtelen. Másnap mindenféle finomságokat kap. Az Ancsa olyankor nagyon boldog. Érted te ezt apucikám?
– Biztos fáradt a papája és kimerült. Ilyenkor kicsim az emberek, elkövetnek ostobaságokat.
– Apa, ha te is kimerült leszel, akkor…
– Nem! – tiltakozott az apa. Én nem tudnék olyan lenni soha!
– De ha tudnál, akkor megtennéd te is? – erőszakoskodott tovább a csöppség.
A férfi lassan ráemelte fáradt tekinteték a lányára és szelíden megsimogatta a buksiját.
– Bocsásd meg nekem…. – mondta, miközben könnyeit befelé nyelte és lelke húrjain egy elementáris erejű mélabús szimfónia dübörgött.
– Micsodát apa? – csodálkozott a kislány.
A férfi szemei előtt félelmes képek cikáztak, amelyek görcsbe rándították a gyomrát és már-már kibuggyantották a könnyeit. Ám férfi volt, kemény férfi. Szerencsére semmi nem ült ki az arcomra állapította meg miközben egy kedves mosolyt küldött gyermeke felé.
– Életem, butaságokat beszélek, bocsásd meg nekem – mondta, miközben bohóckodó arcmimikájával próbálta oldani a levegőben vibráló feszültséget.
A kislány elmerengett az apja tekintetén, ám nem nyugtatta meg.
– Apa meséld tovább, kérlek! – csivitelte bátortalanul.
De a macska nem dolgozott. Elment az asszony több házhoz, s mikorra hazament, a macska akkor is szunyókált, s a tűz is kialudt. Ismét mondta: – Szítsd fel a tüzet, s dolgozz, macska, mert ma megverődöl! De a macska nem dolgozott. Hazajön a gazda, széjjelnéz, s hát minden rosszul van. Előrántja a macskát, felköti a felesége hátára, s addig veri, míg a felesége imádkozni nem kezd: – Ne üsse többet azt a macskát, nem hibás az, nem tud az azokhoz a dolgokhoz
Néma csend lengte be a szobát. Kimondatlan mondatok sompolyogtak a levegőben, miközben a hold sugarai lanyha érdeklődés mellett, beköszöntek a szoba sarkában pihenő játék mackónak. A fák susogása is alábbhagyott, mintha megéreztek volna valamit…
– És azután mi történt apucika? – kérdezte félénken a kislány.
Az apa felemelte a gyűrött lapú meséskönyvet és monoton hangon folytatta a felolvasást:
– Véghez viszek még többet is, mint amennyit kelmed neki parancsolt, csak ne üsse többet szegényt! – felelé az asszony. A menyecske hazafutott az anyjához, elpanaszolta a dolgot, s azt mondta: – Felfogadtam, hogy a macska helyett minden dolgot eligazítok, csak ne verje a hátamon olyan kegyetlenül.
Hozzászólott az apja is: – Ha felfogadtad, tedd is meg Mert ha nem, a macska holnap is megverődik! S evvel hazaküldte az urához.
– Apu! Mikor megyünk el a nagyiékhoz? – kérdezte a kislány.
– Majd elmegyünk kicsim. – felelte a férfi, miközben a gyomra görcsbe rándult.
– Mindig azt mondod, hogy majd – nézett rá vádló tekintettel a fruska – de folyton közbejön valami. Nagyon szeretnék már a nagyihoz menni, mert olyan finom túrósbuktákkal vár, és folyton arról mesél, hogy milyenek voltatok ti anyával, amikor én még nem is voltam.
– Ígérem a következő hónapban, elmegyünk – mondta a férfi szomorúan.
– Így görbülj meg? – mutatta a kislány miközben kaján módon rákacsintott az apjára.
– Igen. – mosolyodott el a férfi és egy hatalmas csókot nyomott csemetéje homlokára.
A kislány átkarolta a nyakát és erősen magához szorította a férfit.
– Olyan jó, hogy vagy nekem apucika – susogta a kislány.
A férfi egy erőltetett mosoly kíséretében kibontakozott az öleléséből és erőt véve magán ismét beleélte magát a mesébe:
Másnap reggel is megparancsolta a gazda a macskának, mit tegyen. De a macska most sem tett semmit. A gazda hát ismét jól megverte a felesége hátán. Az ifjasszony akkor is hazafutott panaszra, de az apja úgy visszakergette, hogy a lába sem érte a földet.
– Miért gondolja, hogy másnapra megváltozik a véleménye a papájának? – tette fel immár sokadik kérdését a kislány.
– Tudod a dolgok változnak. Akár az egyik pillanatról a másikra. Olyan ez, mint az időjárás. Reggel elindulunk napfényes időben, s mire az ovihoz érünk, már szakad is az eső. – érvelt az apa
– Apuci – nyújtotta meg a szót a kicsi – te mégis megtartod az összes ígéreted ezt most nem egészen értem ám! – nézett kérdőn a kislány rá.
– Nem vagyunk egyformák kicsikém, van aki megtartja a szavát, van aki megváltoztatja. – felelte elmélázó ábrázattal.
– Ebben igazad lehet apa. Én rád akarok hasonlítani, mert te vagy a világ legeslegjobb apucija. – csacsogta, miközben feje alatt megigazította a hatalmas párnáját.
A férfi folytatta tovább:
Harmadik reggel is elmondta a gazda a macskának a harmadik parancsolatot. A macska már végighallgatni sem tudta, úgy meg volt ijedve. De hát most sem dolgozott semmit. Hanem most mindent eligazított helyette az asszony. Most nem felejtette el, hogy mit fogadott volt: tüzet tett, vizet hozott, ételt készített, sepregetett. Elvégzett mindent, amit kellett. Úgy megesett a lelke azon a szegény macskán; azon, hogy amikor az ura azt veri, kínjában a macska az ő hátába aggatja a körmét. Meg azon, hogy a kétrétű ostornak a vége a macskán túl az ő hátát is megjárkálta minden ütéssel.
– Emlékszel, amikor a mami a hűtőből kivette az a nagydarab húst és el akarta vágni, de megcsúszott a kés és bibis lett tőle az ujja? – nézett nagyon komolyan a férfire, majd folytatta mondókáját.
– Nagyon fájt neki még a doktorhoz is el kellett vinni, meg sírt is. Akkor te fejezted be a vacsorát. Biztos, azért mert neked is megesett a lelked a mamin. Bár be kell vallanom a mami főztje…
A férfi arcán borús fellegek kezdtek gyülekezni. Az utca összes éjszakai nesze egy pillanatra a némaság köntöse mögé rejtőzködött.
– Azért a tied se rossz papus, a rántottád első osztályú. Annál finomabbat még abban a nagy étteremben sem készíthetnek, ahol a múltkor ebédeltünk. Ebben egészen biztos vagyok.
A férfi mesterkélten somolygott és a mese befejező szakaszába kezdett:
Mikor az ura hazajött, hát minden jól van! Mondogatja is az ember: – Ne félj, macska, most nem bántalak! Az asszony örömmel terítette meg az asztalt, az ennivalót megcsinálta, az ura elé tette. Jóllaktak jókedvvel. Azután mindennap úgy volt. A macska többször nem verődött meg, s a menyecskéből olyan gazdasszony lett, hogy ugyan helyde!
– Apa! Az anyuciból is olyan jó gazdasszony lehetett volna? – kérdezte halkan a kislány.
– Olyan! – felelte suttogva az apa.
|