Süsü mégis a királyi várban marad

A ravasz kancellár abbahagyta a fejcsóválást, meg a szakállsimogatást, meg a fülhegyezést, s így szólt:

– Állj! Miről beszélsz, te sárkány?!

Süsü dacosan vágta oda:

– Hogy nem érdekel a megállapodásunk!

– Miféle megállapodás? – firtatta a ravasz kancellár.

– Hogy én győzzek! – árulta el Süsü.

– És kivel állapodtál meg? – csodálkozott a ravasz kancellár.

– A barátommal, a királyfival! – árulkodott tovább Süsü.

Na, lett erre nagy csodálkozás, meg ámuldozás, meg súgás-búgás, meg pusmogás!

A ravasz kancellár megvárta, míg elcsendesedik a tömeg, s akkor lecsapott Süsüre.

– A királyfi a barátod?!

Süsü már semmit se bánt, lógatta a fejét, panaszkodott, siránkozott.

– Igen, mert én egy kitagadott, szerencsétlen sárkány vagyok, akit mindenhonnan el akarnak űzni! Mert én földönfutó vagyok!

A ravasz kancellár már eleget tudott, nem törődött tovább Süsüvel, a királyhoz fordult, és hangosan ezt mondta:

– Uram, királyom, csalás történt! A bajvívás érvénytelen!

Az öreg király összeráncolta a szemöldökét, és így szólt a királyfihoz:

– Királyfi, igaz, amit a sárkány mond?

A királyfi felkelt a földről, leporolta a köpenyét, s őszintén válaszolt:

– Igaz!

– Miért tetted? – érdeklődött az öreg király.

– Mert ez szerencsétlen sárkány! Okos és jószívű, és én mindenkin segítek, aki megérdemli, mert én vagyok a jó királyfi!

Ekkor a palota ajtajában megjelent a királylány, felöltözve, kipirosítva! Szép volt, bizony, nagyon szép!

A királyfinak megakadt a szeme rajta, és csak nézte, nézte, szótlanul.

Az öreg király krákogott, megköszörülte a torkát, s ezt mondta:

– És most mit csináljak?

A királyfi végre levette a szemét a királylányról. Térdet hajtott, s csengő hangon válaszolt:

– Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Ítélj felettünk!

A királylány erre gyorsan az erkélyhez futott, és mielőtt még a ravasz kancellár közbeszólhatott, izgatottan sugdosott az apjának:

– Apámuram, a királyfi! A királyfit akarom!

Az öreg király bólintott, megvakarta a fejét.

– Halld ítéletemet! Én már öreg vagyok! Nem is szeretek már uralkodni! Fáradt is vagyok, meg folyton fázom! Mert ebben a palotában mindig hideg van! De nem ezt akartam mondani! Azt akartam mondani, hogy itt a korona, meg a lányom keze! Legyél te a király! Jószívű vagy és bátor is! Hiszen megvívtál a sárkánnyal! Éljen!

A tömeg éljenzett, kiabált, a suszterinas fütyült, a ravasz kancellár sem tehetett egyebet, mint hogy azt mondta: éljen! A királylány meg a királyfi nyakába borult.

Csak Süsü állt árván, báván, legörbülő szájjal.

– Hát velem mi lesz? – kérdezte panaszosan.

Az öreg király Süsüre nézett, s megint megvakarta a fejét.

– Jaj, ez a sárkány még itt van? Mi legyen vele? Döntsd el te! Most már te vagy a király! – mondta a királyfinak.

A királyfi mosolyogva, bátorítóan nézett Süsüre.

– Kedves Süsü, bebizonyítom, hogy mégis a barátod vagyok! Ezennel kinevezlek udvari fő-fősárkánynak! Jó lesz, Süsü?

Süsü boldogan bólogatott.

– Jó lesz, nagyon jó lesz, királyfi!

Mindenki mosolyogva nézte Süsüt, csak a Dadus csattant fel az ablakban.

– Minek nekünk egy sárkány?! Minek nekünk ez az egyfejű?! Ez a kenyérpusztító?! Mit tudsz te egyáltalán?

Süsü megint behúzta a fejét, s úgy motyogta:

– Tudok például táncolni!

– Hahaha! – nevetett a Dajka gúnyosan. – Mást nem?!

– Meg énekelni! – mondta Süsü.

– Énekelj! – biztatta az öreg király, mert most jutott eszébe, hogy megígérte Süsünek az éneklést.

Süsü énekelt, egyre bátrabban, s közben bemutatta, hogy azért nem olyan buta és semmirekellő sárkány ő! Tud azért egy-két dolgot! Például fát vágni! Például követ törni! Például cölöpöt beverni! Például háztetőt cserepezni! Például meleget csinálni a kályhába! Például hidat verni!

Így szólt Süsü éneke:

Habár nincsen csak egy fejem,

de én ezt már nem szégyellem!

Egy fejjel is lehet sokat

csinálni sőt okosokat!

Fát kivágni, aprítani,

nem is kell ezt tanítani!

Kályha duruzsol a tűztől,

minden kémény vígan füstöl!

Cserepet ide ízibe,

ez a tető nem ázik be!

Patak fölé hidat verünk,

azon jár át a szekerünk!

Mára ezzel fejezem be,

nem jut több most az eszembe!

Mikor befejezte az éneklést, mindenki megéljenezte Süsüt! Látták már, hogy nem kell tőle félni, akármilyen behemót nagy is! S tudták már, hogy jó szíve van! Még a Dadus is megbékélt, mivel Süsü segített neki a nagymosásban, tartotta a teknőt, hordta a vizet, csavarta a vizes ruhát! Az öreg király meg egyenesen a szívébe zárta Süsüt, mivel minden kályhában duruzsolt a tűz, és már nem fázott! Mert Süsünek reggelente az volt az első dolga, hogy apró kis tüzet fújt minden kályhába!

Így éltek boldogan a királyi várban, de mindnyájuk közt Süsü volt a legboldogabb, mivel már senki sem félt tőle, és már neki is volt otthona!

Folyt. köv.