Volt egyszer huszon�t �lomkatona, egytestv�r valamennyi, mert ugyanabb�l az �cska �lomkan�lb�l �nt�tt�k mindegyiket. Pusk�juk a k�zben, szem�k egyenesen el�retekint, piros-k�k egyenruh�juk pomp�z� sz�p. Amikor kinyitott�k a dobozt, amelyben fek�dtek, meghallott�k az els� sz�t ebb�l a vil�gb�l: “�lomkaton�k!” Ezt egy kisfi� ki�ltotta, �s boldogan tapsolt. Sz�let�snapj�ra kapta az �lomkaton�kat. Sorba �ll�totta �ket az asztalon. Egyik katona szakasztott m�sa volt a t�rs�nak, csak a huszon�t�dik k�l�nb�z�tt valamennyire a t�bbit�l: f�l l�ba volt, mert �t �nt�tt�k utols�nak, s k�t l�bra m�r nem futotta az �lomb�l. De f�l l�b�n is �ppen olyan szil�rdan �llott, mint t�rsai a k�t l�bukon. M�gis �ppen ez az egy volt az, akinek a sorsa k�l�n�sre fordult.

Az asztalon, ahol az �lomkaton�kat f�l�ll�tott�k, sok m�s j�t�k is volt, de valamennyi k�zt a legszembet�n�bb egy takaros kis pap�rmas� kast�ly. Apr� ablakain egyenest a termeibe lehetett l�tni. El�tte par�nyi f�k szeg�lyeztek egy t�k�rdarabk�t, amely tavat akart �br�zolni. Viaszhatty�k �sztak a tavon, �s visszat�kr�z�dtek benne. Minden takaros �s csinos volt a kast�lyban, de a legtakarosabb m�gis a t�rt kast�lykapuban �ll� kis teremt�s volt. �t is csak pap�rb�l ragasztott�k, de szokny�j�t a legfinomabb gyolcsb�l varrt�k, v�ll�t keskeny k�k p�ntlika f�dte - ez volt a ruhadereka -, a mell�n pedig egy nagy aranycsill�m r�zsa t�nd�k�lt, akkora, mint a kis h�lgy arca. A pap�rh�lgyecske t�ncosn� volt; k�t karj�t kit�rta, egyik l�b�t, pedig olyan magasra ny�jtotta, hogy az �lomkatona nem is l�tta, �s azt gondolta, hogy f�ll�b�, mint � maga.

“Ez volna m�g csak nekem val� feles�g - gondolta -, b�r t�ls�gosan el�kel�, l�m, kast�lyban lakik! Nekem csak egy skatulya a h�zam, abban is huszon�t�dmagammal szorongok, oda nem vihetem. Hanem az�rt m�giscsak meg kell ismerkednem vele!” Azzal lefek�dt, eg�sz hossz�ban, egy tub�kosszelence m�g�, innen j�l szem�gyre vehette a finom h�lgyecsk�t, aki f�l l�bon �lldog�lva sem vesz�tette el egyens�ly�t.

Este lett, a t�bbi �lomkatona bevonult skatulya h�z�ba, nyugov�ra t�rt a h�zn�p is. Most a j�t�kok keltek �letre, s v�gre maguk is j�tszhattak: hol az oll�t meg rabl�-pand�rt j�tszottak, b�lt rendeztek. Az �lomkaton�k izgatottan d�r�mb�ltek skatulya h�zuk fal�n: �k is szerettek volna j�tszani, de nem tudt�k f�lemelni a skatulya f�del�t. A di�t�r� bukfenceket h�nyt, a palavessz� csikorogva szaladg�lt a t�bl�n: olyan l�rma kerekedett, hogy a kan�ri f�l�bredt a kalitk�j�ban, �s �nekbe kezdett, m�ghozz� versben. Ketten voltak csak, akik nem mozdultak a hely�kr�l: az �lomkatona meg a kis t�ncosn�, aki f�l l�ba hegy�n egyenesen �llott, s k�t karj�t a magasba t�rta �pp�gy, mint addig; a katona is �ppolyan rend�thetetlen�l �llt a f�l l�b�n, s nem vette le a szem�t a t�ncosn�r�l.

De tizenkett�t vert az �ra, �s hopp! - f�lpattant a tub�kosszelence f�dele, de nem tub�k volt benne, nem bizony, hanem egy fekete �rd�gfi�k, mert amit tub�kosszelenc�nek gondoltunk, az b�v�s doboz volt.

- Hallod-e, te �lomkatona! - sz�l�totta meg az �rd�gfi�k. - Minek mereszted a szemed olyanra, aki �gyet se vet r�d?

Az �lomkatona �gy tett, mintha nem hallotta volna.

- No, v�rjuk meg a holnapot! - mondta az �rd�gfi�k.

Reggel, amikor a gyerekek f�lkeltek, az �lomkaton�t az ablakp�rk�nyra �ll�tott�k. Az �rd�gfi�k m�ve volt-e, vagy a sz�l�: egyszer csak kiv�g�dott az ablakt�bla, s az �lomkatona hanyatt-homlok zuhant lefel� a harmadik emeletr�l. Rettenetes utaz�s volt. Fejjel zuhant az utcak�re, cs�k�ja meg a szuronya hegye k�t macskak� k�z� szorult, f�l l�ba az �gnek meredt.

A kisfi� r�gt�n leszaladt a szolg�l�val, hogy megkeresse. Ott topogtak a k�zel�ben, m�gse vett�k �szre. Ha az �lomkatona elki�ltja mag�t: “itt vagyok!” - biztosan meghallott�k volna, de a katona nem tartotta illend�nek a kiab�l�st, mert egyenruh�ban volt.

Megeredt az es�, egyre s�r�bben kopogott, val�s�gos felh�szakad�s t�madt; amikor kis�t�tt a nap, k�t utcagyerek futott el arra.

- Oda n�zz! - ki�ltotta az egyik. - Egy �lomkatona! F�lveszem, megcs�nak�ztatjuk.

�js�gpapirosb�l cs�nakot hajtogattak, bele�ltett�k a k�zep�be az �lomkaton�t, s az m�r r�p�lt is lefel� az utcacsatorn�n; a k�t gyerek tapsolva futott mellette. Irgalmas isten! mekkora hull�mok csapkodtak a csatorn�ban, s micsoda er�s sodra volt a v�znek! Persze mert nagy es� esett. T�ncolt, himb�l�zott a pap�rcs�nak, forgott is olyan sebesen, hogy az �lomkatona beleremegett, de az�rt csak �llt rend�letlen�l, arcizma se r�ndult, szem�t el�resz�gezte, �s kem�nyen markolta a pusk�j�t.

Azt�n egyszer csak egy hossz� csatornah�d al� �rt vele a pap�rcs�nak. Olyan s�t�t volt k�r�l�tte, mint nemr�g a skatuly�ban.

“Ugyan hov� �rek? - t�prengett mag�ban. - Ez biztosan az �rd�gfi�k m�ve. Legal�bb a h�lgyecske itt �lhetne mellettem, akkor nem b�nn�m, ha m�g egyszer ilyen s�t�t volna!”

Egy hatalmas v�zipatk�ny bukott f�l mellette; itt lakott a h�d alatt a csatorn�ban.

- Van �tleveled? - k�rdezte a katon�t�l. - Ide az �tlev�llel!

Az �lomkatona hallgatott, csak a pusk�j�t markolta m�g kem�nyebben.

Tov�bbr�p�lt a cs�nak, �s a v�zipatk�ny ut�na iramodott. Huh! - hogyan vicsorgatta a fogait! El�reki�ltotta a forg�csnak meg a szalmasz�lnak:

- Tart�ztass�tok f�l! Tart�ztass�tok f�l! Nem fizetett v�mot! Nem mutatta meg az �tlevel�t!

De a v�z sodra egyre er�sebb lett; az �lomkatona m�r-m�r ki�rt a h�d al�l, oda, ahol az isten napj�t megpillanthatta volna, de ott sz�rny� z�g�st-morg�st hallott, olyat, ami a legb�trabb embert is hal�lra r�m�tette volna. Mert k�pzelj�tek csak: a h�d t�ls� oldal�n a csatorna vize a nagy gy�jt�csatorn�ba zuhogott bele; egy �lomkaton�nak ez �ppen olyan kock�zatos utaz�s, mint nek�nk egy roppant v�zes�sen lehaj�zni.

A cs�nak m�r olyan k�zel volt a v�zes�shez, hogy az �lomkatona nem tarthatta vissza. M�r sodorta is lefel� a v�z; a szeg�ny �lomkatona er�sen megvetette a l�b�t, ahogy csak b�rta, nem vethetn� senki a szem�re, ha az arcizma is r�ndult volna. A cs�nak h�rmat-n�gyet fordult maga k�r�l; sz�n�ltig megtelt v�zzel, �s s�llyedni kezdett. Az �lomkatona m�r nyakig �llt a v�zben, egyre jobban s�llyedt a cs�nak, m�r a pap�rja is sz�t�zott, m�r �tcsapott a v�z az �lomkatona fej�n. A szeg�ny katona akkor a sz�p kis t�ncosn�re gondolt, akit soha t�bb� nem l�that, s egy r�gi dal csend�lt a f�l�be

Isten �ldjon, j� vit�z,

hal�lba m�gy, hal�lba!

Kett�szakadt a pap�r, a katona kibukott a cs�nakb�l, s a k�vetkez� pillanatban elnyelte egy nagy hal.

�, milyen s�t�ts�g volt a hal gyomr�ban! S m�g f�lelmetesebb, mint a csatornah�d alatt. A hely is sz�k volt, mozdulni is alig tudott a katona. De az�rt fekt�ben is rend�thetetlen�l markolta a pusk�j�t.

A nagy hal ide-oda �szk�lt; rettenetes volt, ahogy cik�zott a v�zben. Egyszer csak elcs�ndesedett; az �lomkatona szeme el�tt mintha vill�mf�ny lobbant volna: ragyogott k�r�l�tte a nap, s valaki hangosan ki�ltotta:

- Az �lomkatona!

A nagy halat kifogt�k, piacra vitt�k, s ott eladt�k - �gy ker�lt a konyh�ra, ahol a szak�csn� a nagyk�ssel f�lhas�totta. K�t ujja k�z� csippentette a katon�t, s bevitte a szob�ba. Mindenki l�tni akarta a vil�gj�r�t, aki m�g hal gyomr�ban is utazgatott. De az �lomkaton�nak nem sz�llt a fej�be a dics�s�g. Az asztalra �ll�tott�k, h�t - furcsa dolgok esnek meg a vil�gban! Ugyanabban a szob�ban lelte mag�t, ahol valamikor megl�tta a napvil�got; ugyanazokat a gyerekeket, ugyanazokat a j�t�kokat l�tta maga k�r�l. Ott volt a kis pap�rkast�ly is, kapuj�ban most is ott �llt f�l l�bon a takaros kis t�ncosn�, m�sik l�ba a magasban - � is rend�thetetlen maradt. Ez �gy meghatotta az �lomkaton�t, hogy hajsz�l v�lasztotta el a s�r�st�l, m�r-m�r kicsordultak szem�b�l az �lomk�nnyek. De a s�r�s m�gsem illett volna hozz�. Csak n�zte a t�ncosn�t, a t�ncosn� meg �t, de sz�t nem v�ltottak.

Az egyik kisfi� most, se sz�, se besz�d, f�lkapta az �lomkaton�t, �s behaj�totta a k�lyh�ba. Senki sem tudta, hogy m�rt tette. Biztosan a tub�kosszelenc�ben lak� �rd�gfi�k m�ve volt ez is.

Az �lomkatona ott �llt a t�z v�r�s f�ny�ben, �s kib�rhatatlan forr�s�got �rzett, de nem tudta, a k�lyha t�ze hev�ti-e vagy a szerelem�. A piros-k�k fest�k is lepattogzott r�la; a viszontags�gos utaz�st�l-e vagy az em�szt� szomor�s�gt�l, azt sem tudta. A t�ncosn�t n�zte, a t�ncosn� meg �t. A katona egyszer csak �rezte, hogy olvad, de csak �llt rend�thetetlen�l, s kem�nyen markolta a pusk�j�t. Akkor kicsap�dott egy ajt�, a l�ghuzat f�lkapta a kis t�ncosn�t, s az, mint egy lenge t�nd�r, ber�ppent a k�lyha nyitott ajtaj�n a katona mell�, lobbant egyet, s v�ge volt.

A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi �lomgomolyagg� olvadt, s m�snap, amikor a szolg�l� kiszedte a k�lyh�b�l a hamut, egy kis �lomsz�vet tal�lt benne - ennyi maradt a katon�b�l. A t�ncosn�b�l nem maradt m�s, mint az aranycsill�m r�zsa, az is sz�nfeket�re perzsel�d�tt.