B�k�tlens�g, bors �s baj

Alice n�h�ny percig csak �llt-�llt a h�z el�tt, azon t�n�dve, mit tegyen. Egyszerre valami lib�ri�s inas rohant az erd�b�l a h�z fel�. (Az�rt gondolta Alice inasnak, mert lib�ri�ban volt, egy�bir�nt az arc�b�l �t�lve ink�bb halnak n�zte volna.) Az inas er�sen kopogott az ajt�n b�tyk�s ujj�val. Erre egy m�sik lib�ri�s inas, akinek kerek arca volt s d�lledt szeme, mint a b�k�nak, kinyitotta a kaput. Mind a k�t inas rizsporozott, bodor�tott hajat viselt. Alice-t furdalta a k�v�ncsis�g, mi lehet itt, s egy kicsit el�relopakodott az erd�b�l, hogy hallgat�ddz�k.

A Hal-inas �ri�si bor�t�kot h�zott ki h�na al�l, csaknem akkor�t, mint � maga, �tny�jtotta a m�sik inasnak �s �nnep�lyesen �gy sz�lt:

– �fels�ge, a Kir�lyn�, arra k�ri a Hercegn�t, kegyeskedj�k elf�radni hozz� krokettezni. – A B�ka-inas �ppily �nnep�lyesen ism�telte a megh�v�st, csup�n a szavakat cser�lte f�l egy kiss�.

– A Hercegn�t arra k�ri a Kir�lyn� �fels�ge, krokettezni kegyeskedj�k elf�radni hozz�.

Erre mind a ketten hajb�koltak �gy, hogy g�nd�r f�rtjeik egym�sba gabalyodtak, s �sszeborzol�dtak.

Alice nagyot kacagott ezen. Vissza is futott az erd�be, hogy meg ne hallj�k. Mire ism�t kikukkantott, a Hal-inas m�r elment, a B�ka-inas pedig k�nn �ld�g�lt a h�z el�tt a f�ld�n, s bamb�n b�mult f�lfel� az �gre.

Alice f�l�nken a kapuhoz sompolygott �s kopogtatott.

– Hi�ba kopogtat – mondta a B�ka inas. – K�t okb�l. El�sz�r az�rt, mert �n is k�v�l vagyok a kapun, ak�rcsak maga, m�sodszor pedig az�rt, mert odabenn olyan �ktelen l�rm�t csapnak, hogy ezt nem hallja meg emberfia.

Bel�lr�l csakugyan pokoli zenebona hallatszott. Folyton �v�lt�ttek, t�ssz�gtek, t�rtek-z�ztak, mintha minden pillanatban egy-egy cser�ped�nyt vagy csuprot v�gtak volna f�ldh�z.

– K�rem sz�pen – k�rdezte Alice –, hogy juthatn�k be?

– Akkor m�g lenne valami �rtelme a kopogtat�snak – folytatta a B�kainas, nem is heder�tve Alice k�rd�s�re –, ha kett�nk k�zt volna a kapu. Ha maga benn volna, akkor kopogtathatna, �s �n kiengedhetn�m.

A B�ka-inas, amint besz�lt, egyre f�lb�mult az �gre.

Alice ezt nagyon zokon vette t�le.

„De tal�n nem is tehet r�la – mentegette Alice. – A szeme majdnem f�nn van a feje b�bj�n. No de az�rt v�laszolhatna a k�rd�semre.” – Hogy juthatn�k be? – ism�telte hangosan.

– Nekem itt kell rostokolnom holnap reggelig – mondta a B�ka-inas.

Ebben a pillanatban a h�z kapuja kiny�lt, s egy j�kora t�l r�p�lt a B�ka-inas feje fel�, az orr�t meg is horzsolta, azut�n egy m�g�tte �ll� f�n �zz�-porr� z�z�dott.

– Vagy esetleg holnaput�nig – tette hozz� a B�ka-inas, mintha mi se t�rt�nt volna.

– Hogy juthatn�k be? – k�rdezte Alice �jb�l, m�g hangosabban.

– Az els� k�rd�s – fontoskodott a B�ka-inas –, hogy egy�ltal�ban bejuthat-e?

Term�szetesen ez volt az els� k�rd�s. Alice-t azonban a B�ka-inas modora s�rtette.

– Rettenetes – mormogta –, mennyire fontoskodnak ezek az �llatok. Val�s�ggal megbolond�tj�k az embert.

A B�ka-inas erre megism�telte el�bbi kijelent�s�t.

– Nekem itt kell rostokolnom holnap reggelig, esetleg holnaput�nig is.

– Sz�val mit tegyek? – k�rdezte Aliee.

– Amit akar – felelte a B�ka-inas, �s f�ty�r�szni kezdett.

– Ez h�lye – mormogta Alice k�ts�gbeesve. – K�r vele sz�ba �llni.

Azzal kinyitotta a kaput, �s bel�pett. A kapun �t egy nagy konyh�ba jutott, mely telis-teli volt f�sttel. A Hercegn� h�roml�b� sz�ken �lt a konyha k�zep�n, s egy p�ly�st dajk�lt. A szak�csn� a t�zhely f�l� hajolt, s roppant r�zkond�rban levest kavargatott.

„Ezt ugyancsak megborsozt�k” – gondolta Alice, mivel k�r�l�tte jobbra-balra t�ssz�gtek.

A bors csakugyan szinte �szott mindenfel�. Maga a Hercegn� is t�sszentett olykor-olykor, a p�ly�s pedig hol b�g�tt, hol t�ssz�g�tt. Csak a szak�csn� nem t�ssz�g�tt a konyh�ban meg egy nagy kutya. Az a t�zhely mellett �lt, �s sz�lesen vigyorgott.

– K�rem, tess�k megmondani – �rdekl�d�tt Alice egy kicsit f�l�nken, mert nem tudta bizonyosan, illik-e neki el�sz�r megsz�lalnia –, mi�rt vigyorog �gy ez a kutya?

– Az�rt, mert Fakutya – felelte a Hercegn�. – Semmi m�s�rt. Diszn�!

Ezt a sz�t olyan d�h�sen ord�totta a Hercegn�, hogy Alice-ben megfagyott a v�r. K�s�bb kider�lt, hogy a p�ly�sra �rtette, nem r�. Erre Alice nekib�torodott, s �gy folytatta:

– Nem tudtam, hogy a Fakuty�k vigyorognak. M�g azt se tudtam, hogy a Fakuty�k tudnak vigyorogni.

– Nemcsak hogy tudnak vigyorogni, hanem �lland�an vigyorognak is – vetette oda a Hercegn�.

– �n eddig m�g egyetlen vigyorg� Fakuty�t se l�ttam – mondta Alice kedveskedve, mert �r�lt, hogy sz�ba ereszkednek vele.

– Mit tudsz te – sz�lt fitym�lva a Hercegn�.

Alice-nek f�jt a megjegyz�s. M�sra akarta terelni a besz�det. Ekkor azonban a szak�csn� levette a t�zr�l a roppant r�zkond�rt, �s mindent, ami a keze �gy�be esett, odavagdosott a Hercegn�h�z meg a p�ly�shoz. El�sz�r a piszkavas r�p�lt, azt�n a csuprok, l�basok �s t�ny�rok k�vetkeztek. A Hercegn� egy cs�ppet se t�r�d�tt azzal, hogy az ed�nyeket a fej�hez vagdoss�k, a p�ly�s pedig k�l�nben is �gy �v�lt�tt, hogy nem lehetett eld�nteni, mi�rt b�g.

– Jaj, k�rem, mit tetszik csin�lni! – fakadt ki Alice, s hal�los r�m�let�ben le-f�l szaladg�lt. – Hiszen le�tik a kisbaba orr�t! – ki�ltotta, amikor egy, a rendesn�l nagyobb faz�k r�p�lt el a p�ly�s mellett, s csaknem eltal�lta �t.

– Ha nem �tn�d mindenbe az orrodat – d�rm�gte a Hercegn� Alice fel� –, hidd el, a f�ldgoly� sokkal gyorsabban forogna.

– Az pedig nagy baj volna – jegyezte meg Alice, �r�lve, hogy eldicsekedhet azzal, amit tud. – Tess�k meggondolni, mi t�rt�nn�k akkor a nappalokkal meg az �jszak�kkal? A f�ldgoly� ugyanis minden huszonn�gy �r�ban egyszer fordul meg a saj�t tengelye k�r�l. Sohase t�r ki p�ly�j�b�l. K�l�nben bev�g�dn�k egy �st�k�s...

– J�, hogy mondod! – ki�ltott a Hercegn� a szak�csn�nak. – V�gd le a fej�t.

Alice ijedten pillantott a szak�csn�ra, vajon megteszi-e a Hercegn� parancs�t. De a szak�csn�, �gy l�tszik, nem is hallotta, s tov�bb kevergette-kavargatta a levest. Alice teh�t nekib�torodott s folytatta:

– A f�ldgoly� minden huszonn�gy �r�ban egyszer fordul meg saj�t tengelye k�r�l. Vagy tal�n minden tizenkett�ben? �n ...

– Ugyan hagyj m�r b�k�n – mondta a Hercegn�. – Unom a sz�mokat. Ezzel �jra dajk�lni kezdte a p�ly�st. Valami b�lcs�dalt dalolt neki, s minden sor v�g�n j�l �sszer�zta.

Tente baba, tente,

ne b�gj, anyja szentje,

ne t�ssz�gj m�r, ne �v�lt�zz,

odav�glak �n a f�ldh�z,

adta teremtette.

A szak�csn� ism�telte az utols� sort: Adta teremtette, s a p�ly�s ann�l jobban b�mb�lt.

A Hercegn� r�zend�tett a m�sodik versszakra, a p�ly�st vadul le-f�l hajig�lta, az pedig �gy sik�tott, ahogy kif�rt a tork�n. Alice alig hallotta az altat�dalt.

Tente baba, tente,

ord�ts csendesen, te,

n�zd csak, hogy lobog a t�z bent,

odaker�l, aki t�sszent,

adta teremtette.

A szak�csn� megint r�v�gta: Adta teremtette.

A p�ly�s tov�bb vis�tott.

– Nesze, most dajk�ld te – mondta a Hercegn�, s Alice-hez r�p�tette a p�ly�st. – Nekem �t kell �lt�zn�m. Krokettezni h�vott �fels�ge, a Kir�lyn�.

M�r rohant is kifel� a konyh�b�l. A szak�csn� egy palacsintas�t�t v�gott ut�na, de nem tal�lta el.

Alice alig tudta tartani az apr�s�got. Furcsa egy j�sz�g volt. Csupa k�z meg l�b. A szerencs�tlen kis teremt�s �gy pr�szk�lt, mint valami g�zmozdony, el�sz�r �sszeg�mb�ly�d�tt, azt�n kiny�jt�zkodott, �gyhogy Alice eleinte alig b�rta tartani.

Lassank�nt j�tt r�, hogy kell b�nni ezzel a bab�val. J�l �sszefogta egy csom�ba, s er�sen tartotta a jobb f�l�t meg a bal l�b�t, akkor nem old�dhatott ki. A konyh�b�l a h�z el� vitte.

– Ha benn hagyom szeg�nyk�t, el�bb-ut�bb m�g lev�gj�k – mondotta Alice. – Az pedig gyilkoss�g volna.

Alice ezt hangosan mondta, s a kisbaba, aki m�r abbahagyta a t�ssz�g�st, helyesl�en r�f�g�tt.

– Ne r�f�gj – intette Alice –, az nem illik.

De a baba �jra csak r�f�g�tt.

Alice ijedten az arc�ba n�zett, hogy l�ssa, mi lelte. Annyi bizonyos, cs�nya, pisze orra volt neki s piriny� szeme. Alig l�tszott ki a h�jr�tegb�l. Alice r� se tudott m�r n�zni.

„Lehet azonban, hogy csak s�rt” – gondolta Alice, s a kicsike szem�be pillantott, nem k�nnyes-e.

Nem volt k�nnyes.

– Ha diszn�v� v�ltozol, dr�g�m – sz�lt Alice hat�rozottan –, akkor t�bbet semmi k�z�m hozz�d. �gy vigy�zz magadra.

A szeg�ny p�ra ism�t r�ni kezdett, vagy tal�n ink�bb r�f�g�tt. Alice nem tudta eld�nteni, hogy voltak�pp mit csin�lt. Egyszerre esz�be villant, mit kezd majd ezzel a j�sz�ggal otthon. Erre a kicsi �gy elkezdett r�f�gni, hogy Alice riadtan n�zett az arc�ba. H�t sz�z sz�nak is egy a v�ge, most m�r bizonyos volt, hogy ez a p�ly�s diszn�v� v�ltozott, �s Alice most m�r elk�pzelhetetlennek tartotta, hogy tov�bb cepelgesse.

Letette h�t a f�ldre, s nagy k� esett le a sz�v�r�l, amikor l�tta, hogy a kisdiszn� nyugodtan befel� totyog az erd�be.

– Roppant cs�nya gyermek lett volna, ha feln�, viszont diszn�nak eg�szen csinos lesz.

Most gyermekismer�seire gondolt, akikb�l szint�n sz�p diszn�k lehetn�nek, s azon t�prengett, hogyan is lehetne �ket diszn�v� v�ltoztatni. Ekkor azonban �jra megriadt, mert megpillantotta a Fakuty�t. Nem messze t�le egy fa alatt �lt, �s t�st�nt vigyorogni kezdett, mihelyt megl�tta Alice-t.

„Szel�d egy �llat ez – gondolta Alice –, csak egy kiss� hossz� a k�rme, meg egy kiss� sok foga van.”

Ez�rt bizonyos tisztelettel k�zeledett hozz�.

– Fakutya – kezdte f�l�nken, mert nem tudta, szereti-e, ha a nev�n nevezik.

De a Fakutya csak m�g sz�lesebben vigyorgott.

„Nini, tetszik neki” – gondolta Alice, s �gy folytatta: – Lenne sz�ves megmondani, merre kell mennem?

– Az att�l f�gg, hov� akarsz jutni – felelte a Fakutya.

– �, az eg�szen mindegy – mondta Alice.

– Akkor az is eg�szen mindegy, hogy merre m�gy – mondta a Fakutya. – Csak menj, menj, ameddig...

– Ameddig valahov� el nem jutok – fejezte be Alice.

– Valahov� okvetlen eljutsz – mondta a Fakutya –, ha el�g sok�ig m�gy.

Ez tagadhatatlan volt. Alice teh�t egy m�sik k�rd�ssel fordult hozz�.

– Mif�le emberek laknak errefel�?

– Errefel� – mutatott a Fakutya jobbra – a Kalapos lakik. Arrafel� meg – mutatott balra – �prilis Bolondja. Menj el hozz�juk. Egyik olyan bolond, mint a m�sik.

– Csakhogy �n nem szeretem a bolondokat – mondta Alice.

– Hi�ba nem szereted – mondta a Fakutya. – Itt mindenki bolond. �n is bolond vagyok. Te is bolond vagy.

– Honnan gondolja, hogy �n bolond vagyok? – k�rdezte Alice.

– Ha nem voln�l bolond – v�laszolt a Fakutya –, nem j�tt�l volna ide.

Alice-t ez nem gy�zte meg. Ez�rt tov�bb faggatta a Fakuty�t.

– �s honnan gondolja, hogy maga bolond?

– N�zd – felelt a Fakutya –, egy rendes kutya az nem bolond, ugyeb�r?

– Nem – mondta Alice.

– Na, l�tod – folytatta a Fakutya. – A rendes kutya, ha d�h�s, akkor morog, �s ha �r�l, akkor cs�v�lja a fark�t. �n pedig akkor morgok, ha �r�l�k, s akkor cs�v�lom a farkam, ha d�h�s vagyok. Ez�rt vagyok �n bolond.

– De... – ellenkezett Alice.

– Semmi de – szak�totta f�lbe a Fakutya. – Ink�bb arr�l besz�lj, elj�ssz-e ma a Kir�lyn�h�z krokettezni?

– Roppant sz�vesen elmenn�k – felelt Alice –, de nem h�vtak meg.

– Sz�val, majd ott tal�lkozunk – sz�lt a Fakutya, s elt�nt.

Alice ezen se csod�lkozott, annyira megszokta m�r a k�l�n�s dolgokat. De amikor a fa al� tekintett, a Fakutya megint ott �lt el�bbi hely�n.

– Ja, igaz – sz�lt. – Mi lett a p�ly�ssal? Majd elfelejtettem megk�rdezni.

– Sert�ss� v�ltozott – felelt Alice, mintha a Fakutya felbukkan�sa eg�sz mag�t�l �rtet�d� volna.

– Mindj�rt gondoltam – mondta a Fakutya, �s �jra elt�nt.

Alice v�rt egy darabig, azt rem�lve, hogy a Fakutya visszaj�n, de t�bb� nem j�tt vissza. Erre megindult �prilis Bolondja h�za fel�.

– Kalapost m�r eddig is l�ttam – t�n�d�tt –, �prilis Bolondja bizony�ra sokkal �rdekesebb lesz. Azt�n �prilis m�r elm�lt, m�jus van, tal�n nem is lesz olyan bolond, mint �prilisban volt.

Am�g �gy besz�lt, k�r�ln�zett, s �jra megpillantotta a Fakuty�t egy m�sik fa alatt.

– Sert�st mondt�l vagy s�rt�st? – k�rdezte Alice-t.

– Sert�st mondtam – nyugtatta meg Alice. – De k�rem, ne t�nj�n el mindig olyan gyorsan, mert belesz�d�l�k.

– Rendben van – felelt a Fakutya –, a sert�s az nem s�rt�s. – �s most eg�szen lassan t�nt el.

Legel�bb a farka hegye t�nt el s utolj�ra a vigyorg�sa. De ez m�g azut�n is l�tszott egy darabig, amikor a Fakutya m�r sehol se volt.

„Nah�t – gondolta Alice –, kuty�t m�r l�ttam vigyorg�s n�lk�l, de vigyorg�st kutya n�lk�l most l�ttam legel�sz�r. Ilyet m�g �letemben nem pip�ltam.”

Nem kellett sok�ig mennie, egyszer csak ott volt el�tte �prilis Bolondj�nak a h�za. Nyomban sejtette, hogy ez az a h�z. A k�t k�m�nye sut�n k�tfel� �llt, a teteje, pedig sz�llel volt b�lelve. Olyan nagy h�z volt ez, hogy Alice minekel�tte a k�zel�be ment volna, m�g egyszer majszolt kicsit a bal kez�ben lev� gombadarabk�b�l. Erre k�r�lbel�l hetven�t centim�terre n�tt meg. M�g �gy is �vatosan k�zeledett a h�z fel�.

„K�nnyen lehet, hogy ez az �prilis Bolondja csakugyan k�tni val� bolond – mondta mag�ban. – Tal�n m�gis okosabb lett volna, ha el�bb a Kalapost l�togatom meg.”