3

M�snap egy kiss� furcsa esetem volt. Reggel j�kor keltem, s mint rendesen, elindultam a munk�ba. Meleg nap �g�rkezett, s az aut�busz ma is t�mve volt utasokkal. M�r elhagytuk a k�lv�ros h�zait, s a r�vid, d�sztelen h�don is �thajtottunk, ami Csepel sziget�re vezet: innen azt�n egy darabon ny�lt t�j�kon visz tov�bb az �t, mez�s�gek, bal fel�l valami lapos, hang�rforma �p�tm�ny, jobbr�l meg kert�szetek elsz�rt �vegh�zai k�zt, s itt t�rt�nt, hogy az aut�busz nagy hirtelen lef�kezett, majd ut�na odakintr�l egy int�zked� hang foszl�nyait hallottam, amit azut�n a kalauz meg t�bb utas tov�bb�tott �nfel�m, hogy amennyiben tart�zkodik a kocsin zsid� utas, sz�lljon le. No, gondoltam, biztos az �tl�p�sek �gy�t k�v�nhatj�k ellen�rizni, az iratok alapj�n.

Csakugyan, az orsz�g�ton egy rend�rrel tal�ltam magam szemk�zt. Egy sz� n�lk�l, mindj�rt ny�jtottam is fel� az igazolv�nyom. De � el�bb az aut�buszt k�ldte tov�bb, a keze egy r�vid mozdulat�val. M�r-m�r azt hittem, nem j�l �rti t�n az igazolv�nyt, s �ppen k�sz�l�dtem volna elmagyar�zni n�ki, hogy – amint l�thatja – hadi�zemnek vagyok tagja, s bizony nem �rek r� az id�m vesztegetni; hanem akkor meg egyszerre hangokkal s fi�kkal n�pes�lt be k�r�ttem az �t, t�rsaimmal, a Shell-b�l. A t�lt�s m�g�l b�jtak el�. Kider�lt: �ket meg m�r az el�z� aut�buszokr�l fogta itt a rend�r, s igen nevettek, hogy �n is meg�rkeztem. M�g a rend�r is elmosolyodott kiss�, mint aki t�volabbr�l ugyan, de valamennyire szint�n r�szt vesz a mulats�gban; mindj�rt l�ttam, nincs ellen�nk kifog�sa – nem is lehetett, term�szetesen. K�rdeztem a fi�kt�l, m�gis, mi ez az eg�sz, de h�t ezt m�g egyel�re �k se tudt�k.

Azut�n a rend�r a tov�bbi aut�buszokat is mind f�ltart�ztatta, amik a v�ros ir�ny�b�l k�zeledtek, oly m�don, hogy bizonyos t�vols�gb�l el�b�k l�pett, mik�zben tenyer�t a magasba lend�tette: minket, t�bbieket ilyenkor addig a t�lt�s m�g� k�ld�tt. Azut�n mindannyiszor ugyanaz a jelenet ism�tl�d�tt: az �jabb fi�k els� meglep�d�se, ami v�g�l nevet�sbe fordult. A rend�r el�gedettnek l�tszott. Negyed�ra telt �gy el, k�r�lbel�l. Tiszta, ny�ri reggel volt, a t�lt�s oldal�n – �rezt�k, amikor bel�heveredt�nk – a nap m�r kezdte �tmelengetni a f�vet. Messzebbr�l, k�kl� p�r�k k�z�l, j�l idel�tszottak az olajtelep k�v�r tart�lyai. Azon t�l gy�rk�m�nyek, m�g tov�bb, m�r elmos�dottabban, meg valami templomtorony hegyes rajza. Az aut�buszokr�l, csoportokban vagy egyes�vel, egyre-m�sra ker�ltek el� a fi�k. Megj�tt egy n�pszer�, igen �l�nk, szepl�s fi�, fekete t�sk�k m�dj�n ny�rott hajjal: a „B�rd�szm�ves”, ahogyan mindenki nevezi – mert elt�r�en a t�bbiekt�l, akik ink�bb k�l�nf�le iskol�kb�l val�k, � ezt a mesters�get v�lasztotta. Azt�n a doh�nyz� fi�: szinte sose l�tni cigaretta n�lk�l. Igaz, �ltal�ban a t�bbiek is cigarett�znak, s hogy el ne maradjak t�l�k, leg�jabban magam is pr�b�t tettem vele; de �szrevettem, hogy � eg�sz m�sk�pp, szinte m�r val�s�ggal l�zasnak tetsz� moh�s�ggal �zi ezt a szok�st. A szeme is ilyen furcsa, l�zas kifejez�s�. Ink�bb sz�tlan, valahogy nehezen hozz�f�rhet� term�szete van; a fi�k k�r�ben nemigen k�zkedvelt. De �n az�rt m�gis megk�rdeztem t�le egyszer, mi j�t tal�l ennyi f�st�l�sben. Amire � ezt a kurta v�laszt adta: – Olcs�bb, mint az ennival�. – Kiss� megh�kkentem, mert h�t erre az okra nem gondolhattam. De m�g jobban meglepett a tekintet�nek egyfajta g�nyos, m�r-m�r valamik�pp �t�lkez� kifejez�se, amikor a zavaromat �szrevette; kellemetlen volt, s akkor h�t nem is faggattam tov�bb. De most m�r jobban meg�rtettem a t�bbiek egyfajta �vatoss�g�t vele szemben. M�r felszabadultabb rivalg�ssal k�sz�nt�ttek egy m�sikat: ezt minden k�zelebbi pajt�sa csak „Selyemfi�nak” h�vja. Tal�l�nak is �reztem az elnevez�st, a sim�n f�nyl�, s�t�t haja, a nagy sz�rke szeme, s �ltal�ban, az eg�sz l�ny�nek a szeretetre m�lt� selymess�ge miatt; csak ut�bb hallottam azt�n, hogy a kifejez�snek val�j�ban egy m�s �rtelme is van, s tulajdonk�pp az�rt adom�nyozt�k neki, merthogy az otthoni �letben � �ll�t�lag igen �gyesen forgol�dik a le�nyok k�r�l. Valamelyik aut�busz „Rozit” is meghozta: val�j�ban R�zenfeld a neve, de h�t csak �gy r�vid�ti mindenki. Valami okb�l tekint�lynek �rvend a fi�k k�zt, s k�z�s �rdek� k�rd�sekn�l �ltal�ban az � n�zet�hez szoktunk igazodni; a pall�rn�l is mindig � j�r el a k�pviselet�nkben. �gy hallottam, a kereskedelmi iskol�t v�gzi. �rtelmes, b�r n�mileg t�lont�l hosszas arc�val, sz�ke, hull�mos haj�val meg a kicsik�t merev n�z�s�, v�zk�ksz�n szem�vel m�zeumok �reg festm�nyeire eml�keztet, amilyeneket „Inf�ns ag�rral”, vagy egy�b, ilyenf�le f�liratok t�rsas�g�ban l�tni. Meg�rkezett Moskovics is, egy apr� fi�, m�r j�val szab�lytalanabb, mondhatn�m, meglehet�sen cs�nya arccal, sz�les, t�mpe orr�n r�ad�sul m�g majd oly vastag �s g�rcs�szer� szem�veggel is, mint amilyen a nagyany�m� – �s �gy tov�bb, mind a t�bbiek. �ltal�ban az � v�lem�ny�k is az volt, amit magam is k�r�lbel�l hasonl�an l�ttam, hogy eg�sz�ben v�ve az �gy kiss� szokatlan, de h�t bizony�ra t�ved�s vagy valami eff�le lehet. „Rozi”, miut�n n�h�ny fi� m�r biztatta, meg is tudakolta a rend�rt�l: nem lesz-e baj, ha elk�s�nk a munk�b�l, s hogy tulajdonk�pp mikor sz�nd�kszik minket tov�bb, a dolgunkra bocs�tani. A rend�r cseppet se haragudott a k�rd�s�rt, de h�t azt felelte, ez nem rajta, nem az � elhat�roz�s�n m�lik. Mint kit�nt, val�j�ban � se tudott sokkal t�bbet min�lunk: egy bizonyos „tov�bbi parancsot” eml�tett, ami majd a hely�be l�p a r�gebbinek, melynek az �rtelm�ben addig egyel�re neki is, nek�nk is v�rakoznunk kell – nagyj�b�l �gy magyar�zta el. Mindez, ha nem is eg�sz vil�gosan, l�nyeg�ben azonban – a fi�kkal �gy tal�ltuk – elfogadhat�an hangzott. K�l�nben is, a rend�rnek v�gt�re engedelmess�ggel tartoztunk. No meg ezt ann�l is k�nnyebbnek tal�ltuk, mivel az igazolv�nyunk, valamint a hadi�zemi hat�s�g pecs�tj�nek a tudat�ban semmi ok�t se l�ttuk, hogy a rend�rt igen komolyan vegy�k, mag�t�l �rtet�d�en. � viszont azt l�tta – �gy der�lt ki a szavaib�l – hogy „�rtelmes fi�kkal” �ll szemben, akiknek, tette hozz�, rem�lhet�en a tov�bbiakban is sz�m�that a „fegyelmezetts�g�re”; �gy n�ztem, tetszett�nk n�ki. � maga is rokonszenvesnek l�tszott: el�gg� alacsony rend�r volt, se �reg, se fiatal, napcserzett sz�n� arc�ban tiszta, igen vil�gos szemmel. N�melyik szav�b�l arra k�vetkeztettem, hogy vid�ki sz�rmaz�s� lehet.

H�t �ra volt: az olajtelepen ilyenkor kezd�dik a munka. Az aut�buszok most m�r nem hoztak �jabb fi�kat, s akkor a rend�r megk�rdezte: hi�nyzik-e m�g valaki k�z�l�nk. „Rozi” sz�ml�lt �ssze minket, s jelentette neki: mind megvagyunk. Akkor a rend�r �gy v�lte, m�gse v�rakozzunk itt, az orsz�g�t sz�l�n. Gondterheltnek l�tszott, s az volt valahogy az �rz�sem, tulajdonk�pp � is csak oly kev�ss� volt f�lk�sz�lve mir�nk, mint mi �r�. K�rdezte is: – Most mihez kezdjek magukkal? –, de h�t persze, ebben m�r nem lehett�nk a seg�ts�g�re. Eg�sz fesztelen�l k�r�lvett�k, nevetg�lve, �pp�gy, ak�r valami kir�ndul�son egy tan�t�t, � meg a csoportunk k�zep�n �llt, t�n�d� arccal egyre az �ll�t simogatva. V�g�l azt ind�tv�nyozta: menj�nk a v�mh�zba.

Egy kopottas, mag�ban �ll�, f�ldszintes �p�tm�nyhez k�s�rt�k, mindj�rt itt, az orsz�g�t ment�n: ez volt a „V�mh�z” – amint egy viharvert f�lirat is tudatta rajta. A rend�r kulcskarik�t szedett el�, s a sz�mos csilingel� kulcs k�z�l kiv�lasztotta, amelyik a z�rba illett. Odabenn kellemesen h�s, t�gas, b�r n�mileg kop�r helyis�get tal�ltunk, p�r l�c�val meg egy hossz�, �cska asztallal berendezve. A rend�r egy m�sik ajt�t is kinyitott, egy j�val kisebb, amolyan irodaforma helyis�g�t. Ahogy az ajt� hasad�k�n kereszt�l l�ttam: sz�nyeg, �r�asztal, azon meg telefonk�sz�l�k volt odabenn. Telefon�lni is hallottuk a rend�rt, r�viden, b�r a szavait m�r nem tudtuk kivenni. De �gy hiszem, a parancsot pr�b�lhatta megs�rgetni, mert amikor kij�tt (gondosan bez�rta maga ut�n az ajt�t), azt mondta: – Semmi. Hi�ba, v�rni kell. – Biztatott, helyezkedj�nk csak k�nyelembe. Azt is k�rdezte, tudunk-e valami t�rsasj�t�kot. Egy fi�, ha j�l eml�kszem, a „B�rd�szm�ves” v�r�specseny�t ind�tv�nyozott. A rend�rnek azonban ez nemigen volt �ny�re, azt mondta, t�bbet v�rt volna el t�l�nk, „ilyen �rtelmes gyerekekt�l”. Egy ideig eltr�f�lkozott vel�nk, mik�zben egyre az volt az �rz�sem, mindenk�pp azon iparkodik, hogy elsz�rakoztasson valahogy, t�n, hogy ne jusson id�nk fegyelmetlenked�sre, ahogy m�g az orsz�g�ton eml�tette; de h�t el�gg� j�ratlannak mutatkozott az ily dologban. Csakhamar azut�n magunkra is hagyott, miut�n el�z�leg eml�tette, hogy a munk�ja ut�n kell n�znie. Amikor elment, hallottuk, odakintr�l bez�rta r�nk az ajt�t.

A tov�bbiakr�l m�r kev�sb� tudn�k besz�molni. �gy l�tszott, a parancsra sok� kell v�rakoznunk. De h�t, magunk r�sz�r�l, az �gyet cseppet se tal�ltuk s�rg�snek: v�gt�re is, nem a magunk idej�t vesztegett�k. Abban mindny�jan egyet�rtett�nk: kellemesebb itt a h�s�n, mint a munk�ban ver�t�kezni. Az olajtelepen nem sok �rny�k akad. „Rozi” ki is j�rta a pall�rn�l, hogy levethess�k az ing�nket. Igaz, ez nem �pp egyezik ugyan a szab�lyzat bet�j�vel, mivel ily m�don akkor nem l�tszik rajtunk a s�rga csillag, de h�t a pall�r m�gis hozz�j�rult, embers�gb�l. Csak Moskovics pap�rosszer�, feh�res b�re s�nylette meg kiss� a dolgot, mivel egy kett� r�kv�r�sre v�lt a h�t�n, �s sokat nevett�nk a hossz� foszl�nyokon, amiket azut�n leszedett r�la.

J�l berendezkedt�nk h�t, a l�c�kon vagy csak �gy, a v�mh�z puszta f�ldj�n: de azt m�r nehezen tudn�m elmondani, mivel is t�lt�tt�k az id�t. Mindenesetre sz�mos tr�fa hangzott el; a cigarett�k, no meg id�vel az elem�zsi�s csomagok is el�ker�ltek. A pall�rr�l is megeml�kezt�nk: eml�tett�k, biztos igen csod�lkozhatott ma reggel, hogy nem jelent�nk meg a munk�n�l. A patk�szegek is el�ker�ltek, a „bika” nev� j�t�khoz. Ezt m�r itt, a fi�k k�zt tanultam: egyet magasba haj�t az ember, s az nyer, aki min�l t�bbet markol az el�tte lev� t�bbib�l, annyi id� alatt, am�g azt az egyet ism�t el nem kapja. A „Selyemfi�”, a keskeny kez�nek hossz� ujjaival, minden j�tszm�t megnyert. „Rozi” egy dalra is megtan�tott, amit t�bbsz�r is el�nekelt�nk. Az az �rdekess�ge, hogy a sz�veg h�rom nyelvre is �tford�that�, b�r mindig csak ugyanazokkal a szavakkal: ha esz-v�gz�d�st ragasztunk hozz�juk, n�met�l, ha io-t, olaszul, ha meg taki-t, akkor pedig jap�nul hangzik. Persze, mindezek csak aff�le ostobas�gok, de h�t engem elsz�rakoztattak.

Azut�n a feln�tteket is el-eln�ztem. Ezeket is az aut�buszokr�l ker�tette k�zre a rend�r, ugyan�gy, ahogyan minket. �gy is �rtettem meg, hogy amikor nincs vel�nk, olyankor teh�t az orsz�g�ton van, s ugyanazt a foglalatoss�got v�gzi, amelyet reggel. Lassacsk�n heten-nyolcan is �sszegy�ltek �gy, csupa f�rfi. De l�ttam, ezek m�r t�bb munk�t adtak a rend�rnek: �rtetlenkedtek, a fej�ket cs�v�lt�k, magyar�zkodtak, az iratukat mutogatt�k, k�rd�sekkel alkalmatlankodtak n�ki. Minket is kifaggattak: kif�l�k, mif�l�k vagyunk? De azt�n ink�bb csak egym�s k�zt voltak; �tengedt�nk n�kik p�r l�c�t, azokon gubbasztottak vagy k�r�tt�k topogtak. Sok mindent besz�ltek, de h�t �n nem nagyon figyeltem r�juk. F�k�ppen azt pr�b�lt�k megfejteni, mi lehet vajon a rend�r elj�r�s�nak az oka, meg hogy mif�le k�vetkezm�nnyel j�rhat az esem�ny �r�juk n�zve; hanem h�t, amint hallottam, err�l ah�nyan csak voltak, k�r�lbel�l annyif�lek�pp is v�lekedtek. Eg�sz�ben, �gy n�ztem, ez f�k�nt att�l f�gg�tt, hogy milyen okm�nnyal voltak f�lszerelve, mert, amint kivettem, �k is mind valami papirossal voltak persze, aminek a jog�n Csepelre igyekeztek, ki a maga dolg�ban, ki meg k�zhaszn� okb�l, �gy, amint mi is.

P�r �rdekesebb arcot az�rt k�z�l�k is megjegyeztem. �gy p�ld�ul �szrevettem, hogy egyik�k nem vett r�szt a t�rsalg�sukban; ehelyett mindv�gig csak egy k�nyvet olvasott, ami �gy l�tszik, �pp vele lehetett. Igen magas, sov�ny ember volt, s�rga viharkab�tban, borost�s arc�ban k�t m�ly, rosszkedv�en hat� red� k�zti, �les von�s� sz�jjal. Az egyik l�ca legsz�l�n v�lasztott mag�nak helyet, ablak mellett, keresztbe vetett l�bbal, f�lig h�ttal a t�bbieknek: t�n ez volt az oka, hogy vas�ti f�lk�k sokat tapasztalt utas�t juttatta valamik�pp az eszembe, aki hasztalannak v�l minden sz�t, k�rd�st vagy alkalmi �tit�rsak k�zt szok�sos ismerked�st, s unott egykedv�s�ggel viselte a v�rakoz�st, m�g a c�lhoz nem �rkez�nk – �nbennem legal�bbis valahogy ezt a gondolatot �bresztette.

Egy j� k�lsej�, valamelyest m�r korosabb, ez�sthal�nt�k� �s kopasz fejtet�s emberre m�r mindj�rt az �rkeztekor – �gy j� d�lel�tt t�jban – f�lfigyeltem: igen m�ltatlankodott ugyanis, mik�zben a rend�r betess�kelte. Azt is k�rdezte, van-e itt telefon, s hogy „ig�nybe vehetn�-e?” A rend�r azonban �rt�s�re adta, igen sajn�lja, de a k�sz�l�k „kiz�r�lag szolg�lati c�lb�l van fenntartva”; akkor elhallgatott, az arca egy bossz�s r�nd�t�s�val. K�s�bb, a t�bbi ember tudakoz�d�s�ra adott, k�l�nben meglehet�sen sz�fukar v�lasz�b�l azt is megtudtam r�la, hogy hozz�nk hasonl�an, � is valamelyik csepeli gy�rint�zm�nyhez tartozik: „szak�rt�nek” mondta mag�t, amit tov�bb azut�n nem r�szletezett. Am�gy k�l�nben igen magabiztosnak mutatkozott, s �gy n�ztem, nagyj�b�l-eg�sz�ben a mi�nkhez hasonl�thatott a felfog�sa, annyi elt�r�ssel, hogy �t ink�bb s�rteni l�tszott a f�ltart�ztat�s. Megfigyeltem, hogy a rend�rr�l mindig csak lekicsinyl�en, s egy bizonyos semmibevev�ssel nyilatkozott. Mondta, hogy a rend�rnek �szerinte „valami �ltal�nos utas�t�sa lehet, �gy l�tszik”, amelyet val�sz�n�leg „t�lbuzg�an hajt v�gre ”. �gy v�lte azonban, hogy az �gyben v�g�l nyilv�nval�an „erre illet�kesek” j�rnak majd el, ami rem�li – tette hozz� –, hogy mihamar�bb meg is fog t�rt�nni. Azt�n nem nagyon hallottam a hangj�t, s el is feledkeztem r�la. Csak d�lut�n fel� vonta fut�lag ism�t mag�ra a figyelmemet, de akkor m�r magam is f�radt voltam, s �pp csak �szrevettem, mennyire t�relmetlen lehet: hol le�lt, hol fel�llt, hol a mell�n, hol a h�t�n fonta �ssze a karj�t, hol pedig az �r�j�ra n�zett.

Volt azt�n ott egy fura kis emberke, jellegzetes orral, nagy h�tizs�kkal, „golfnadr�g” nevezet� viseletben, �ri�si m�ret� bakancsban; de m�g valahogy a s�rga csillag is nagyobbnak tetszett rajta a megszokottn�l. Ez m�r t�bbet aggodalmaskodott. K�l�n�sk�pp a „balszerencs�j�r�l” panaszkodott mindenkinek. K�r�lbel�l meg is jegyeztem az eset�t, mivel egyszer� t�rt�net volt, s � t�bbsz�r is elism�telte. „Nagybeteg” �desanyj�t ment volna megl�togatni Csepel k�zs�g�be – �gy besz�lte el. K�l�n enged�lyt eszk�z�lt ki a hat�s�gt�l, itt volt n�la, megmutatta. Az enged�ly mai napi �rv�nyre sz�lt, d�lut�n k�t �r�ig. Hanem valami k�zbej�tt n�ki, egy �gy, amit „halaszthatatlannak” mondott, mint hozz�tette: „az ipar miatt”. De a hivatalban m�sok is voltak, s �gy nagy sok� ker�lt csak sorra. M�r-m�r az eg�sz utat vesz�lyben l�tta – �gy mondta. Az�rt m�g sietve villamosra sz�llt, hogy eredeti terve szerint az aut�busz v�g�llom�s�hoz jusson. De �tk�zben �sszevetette az oda- �s vissza�t lehet� tartam�t meg az enged�lyezett id�pontot, �s kisz�m�totta: m�r bizony kock�zatos volna nekiv�gnia. Hanem a v�g�llom�son meg azt l�tta, �pp benn m�g a d�li aut�busz. Akkor viszont, �gy �rtes�lt�nk t�le, arra gondolt: – Mennyi sok vesz�ds�gemben van ez a kis darab papiros!… �s – tette hozz� – szeg�ny Anyuka is v�r. – Eml�tette, hogy neki meg a feles�g�nek bizony sok gondot okozott az �regasszony. R�g�ta k�rlelt�k m�r: hurcolkodjon �hozz�juk, a v�rosba. De a mam�ja egyre vonakodott, eg�sz addig, m�g v�g�l m�r k�s� lett. Igen cs�v�lta a fej�t, mivel az volt a v�lem�nye, hogy �szerinte csak a h�z�hoz ragaszkodott „minden�ron” az �regasszony. – Pedig m�g komfort sincs benne – jegyezte meg. De h�t – �gy folytatta – meg kell �t �rtenie, mivel az �desanyja. S szeg�ny, tette hozz�, beteg is, meg id�s is m�r. �s mondta, hogy „�rezte: tal�n sose tudn� megbocs�tani mag�nak”, ha elmulasztan� ezt az egy alkalmat. S �gy h�t akkor m�giscsak f�lkapaszkodott az aut�buszra. Itt egy percre elhallgatott. F�lemelte, majd lassan �jra visszaengedte a kez�t, tan�cstalan mozdulattal, mialatt a homlok�n ugyanakkor ezer apr�, k�rd� r�nc k�pz�d�tt: szomor�, csapd�ba esett r�gcs�l�hoz hasonl�tott kiss�. Mit gondolnak – k�rdezte azt�n a t�bbiekt�l –, lehet-e m�rmost valami kellemetlens�ge az �gyb�l? S tekintetbe veszik-e majd, hogy az enged�lyezett id�pont �tl�p�se nem az � hib�j�b�l t�rt�nt? Hogy vajon mit gondolhat a mam�ja, akit �rtes�tett a j�vetel�r�l, s otthon a feles�ge meg a k�t kisgyermeke, ha nem �r haza k�t �rakor? F�k�ppen, �gy vettem �szre a tekintete ir�ny�b�l, minthogyha az el�bbi, tekint�lyes k�lsej� ember, a „Szak�rt�” v�lem�ny�t vagy nyilatkozat�t v�rta volna ezekr�l a k�rd�sekr�l. Ez azonban, l�ttam, nem nagyon figyelt r�: egy cigaretta volt �pp a kez�ben, amit nemr�g szedett el�, s most ennek a v�g�t kocogtatta az ez�st�sen csill�ml� t�rc�j�nak a bet�kkel dombor�tott meg vonalk�kkal rov�tkolt fedel�hez. Az arc�n elmer�lt s valami t�voli gondolatba vesz� kifejez�st l�ttam, �s �gy tetszett, hogy mit se hallott az eg�sz t�rt�netb�l. Akkor azt�n megint a balszerencs�j�re t�rt vissza: ha csup�n �t perccel k�s�bb �rt volna a v�g�llom�shoz, akkor m�r nem �ri ott a d�li aut�buszt; ha ezt nem tal�lja benn, akkor a k�vetkez�re m�r nem v�rt volna; s ilyenk�pp – f�lt�ve, hogy mindez „csak �t perc k�l�nbs�ggel” t�rt�nik – most akkor „nem itt �lne, hanem otthon” – magyar�zta el �jra meg �jra.

No meg eml�kszem m�g a f�kaarc� emberre is: testes volt, t�m�tt, fekete bajuszt meg aranykeret� p�paszemet hordott, �s a rend�rrel akart „besz�lni” minduntalan. Az se ker�lte el a figyelmemet, hogy mindig k�l�n, a t�bbiekt�l kiss� t�volabb iparkodott megk�s�relni ezt, egy-egy sarokban vagy ajt�n�l lehet�leg. – Biztos �r – hallottam olykor a fojtott, rekedtes hangj�t –, besz�lhetn�k �nnel? – Vagy: – Biztos �r k�rn�m… Egy sz�t csak, ha szabad volna… – V�g�l egy �zben a rend�r k�rdezte is az �haj�t. Hanem akkor meg habozni l�tszott. A p�paszem�t is el�bb bizalmatlanul k�rbevillantotta gyorsan. S b�r a teremnek ez�ttal a hozz�m el�gg� k�zel es� sark�ban voltak, a tompa d�rm�g�s�b�l se vehettem ki azut�n semmit: valamir�l bizonykodni l�tszott. Majd egyfajta bizalmasabb jelleg�, �desk�s mosoly is megjelent az arc�n. Ugyanakkor el�sz�r csak kiss� k�zelebb, azut�n meg fokr�l fokra, eg�sz oda hajolt m�r a rend�rh�z. Mindek�zben, m�g mindig ugyanakkor, egy furcsa mozdulat�t is �szrevettem. A dolog nem eg�sz hatott r�m vil�gosan: el�sz�r �gy n�ztem, mintha tulajdonk�pp a bels� zseb�be k�sz�l�d�tt volna beny�lni valami�rt. M�g gondoltam is a mozdulata bizonyos l�that� jelent�s�g�b�l, hogy egy fontos �r�st, valamilyen rendk�v�li vagy k�l�nleges okm�nyt k�v�nna m�g t�n bemutatni a rend�rnek. Csakhogy hi�ba v�rakoztam r�: mi ker�l majd el�, mert ezt a mozdulat�t azt�n m�gsem vitte eg�sz v�gig. Viszont az�rt abba se eg�szen hagyta: ink�bb csak elakadt vele, megfeledkezett r�la, egyszerre, mondhatn�m, m�r-m�r a cs�csponton, felf�ggesztette valahogyan. �gy azut�n v�g�l is csak k�v�lr�l matatott, futkosott �s kapar�szott egy ideig a melle t�j�n a keze, ritk�s sz�rzet� nagy p�k, vagy m�g ink�bb amolyan kisebb tengeri sz�rny m�dj�n, mely mintegy a r�st kereste, hogy a kab�tja al� iramodjon. � maga ezalatt m�g mindig besz�lt, �s az a bizonyos mosoly is egyre ott volt m�g az arc�n. Mindez n�h�ny m�sodpercig tartott �gy, k�r�lbel�l. Azut�n annyit l�ttam, hogy a rend�r igen gyorsan, s valamilyen szembe�tl� hat�rozotts�ggal nyomban v�g�t is vetette a besz�lget�snek, s�t, �gy n�ztem, m�g meg is neheztelt r� valamelyest; s csakugyan, hab�r voltak�pp az eg�szb�l nem sokat �rtettem, de valami nehezen meghat�rozhat� m�don nekem is gyan�s sz�nezet�nek tetszett n�mik�pp a viselked�se.

A t�bbi arcra, esem�nyre m�r nem nagyon eml�kszem. K�l�nben is, ahogy m�lt az id�, az ilyen megfigyel�seim m�r mindegyre kev�sb� voltak �lesek. Annyit m�g elmondhatok, hogy vel�nk, fi�kkal a rend�r tov�bbra is igen figyelmes maradt. Viszont a feln�ttekkel, �gy vettem �szre, m�r egy �rnyalattal mintha kev�sb� lett volna sz�v�lyes. De d�lut�nra m�r � is kimer�ltnek l�tszott. Gyakran is h�s�lt akkor m�r k�zt�nk, vagy a szob�j�ban, a k�zben arra men� aut�buszokkal sem t�r�dve. Hallottam, a telefonnal is meg-megpr�b�lkozott, s egyszer-m�sszor jelentette is az eredm�nyt: – M�g mindig semmi –, de m�r-m�r ny�ltan l�that� el�gedetlens�ggel az arc�n. Egy m�sik mozzanatra is eml�kszem. M�g el�bb, �gy valamennyivel d�l ut�n t�rt�nt: egy cimbor�ja l�togatta meg, egy m�sik rend�r, ker�kp�ron. Ezt el�bb idekint, a falnak t�masztotta oda. Azt�n meg gondosan bez�rk�ztak a mi rend�r�nk szob�j�ba. Csak j� id� m�lt�n j�ttek ki. B�cs�z�ul az ajt�ban m�g sok�, hosszasan parol�ztak. Nem sz�ltak, de olyasf�lek�pp b�logattak, �gy n�ztek egym�sra k�zben, mint ahogy r�gente, m�g ap�m irod�j�ban l�ttam ezt olykor keresked�kn�l, miut�n maguk k�zt el�z�leg a neh�z id�kr�l meg a lanyha �zletmenetelr�l tanakodtak. Persze, bel�ttam, ez nem lehet igen val�sz�n�, rend�r�kn�l: de h�t m�gis, nekem ezt az eml�ket id�zte eszembe az arcuk, ugyanazt az ismer�s, n�mileg gondterhelt kedvetlens�get s ugyanazt a k�nyszer� belenyugv�st is, mintegy a dolgok v�ltoztathatatlan rendeltet�s�be. De kezdtem elf�radni; a m�g h�tralev� id�b�l azut�n m�r csak arra eml�kszem, hogy melegem volt, unatkoztam, s egy kiss� el is �lmosodtam.

Eg�sz�ben, elmondhatom, a nap eltelt. A parancs is megj�tt v�gre, k�r�lbel�l n�gy �rakor, pontosan, amint a rend�r meg�g�rte. �gy sz�lt, hogy „felettes hat�s�g” el� induljunk, az irataink bemutat�sa c�lj�b�l – �gy tudatta vel�nk a rend�r. �neki viszont telefonon adhatt�k �rt�s�re, mert el�z�leg s�rg�-forg�, valamilyen v�ltoz�sra utal� hangokat hallottunk a szob�j�b�l: a k�sz�l�k t�bbsz�ri, s�rget� cs�nd�l�s�t, majd meg, hogy � is kapcsolatokat keresett, s p�r kurt�n hangz� �gyletet bonyol�tott m�g rajta. Azt is elmondta m�g a rend�r, hogy b�r eg�szen pontosat �vele sem k�z�ltek, de hogy �szerinte puszt�n amolyan r�vid form�r�l lehet csup�n sz�, m�r legal�bbis a t�rv�ny szemsz�g�b�l oly vil�gos �s k�ts�gbevonhatatlan esetekben, mint amilyen p�ld�ul a mi�nk is.

A menet h�rmas sorokba rendez�dve v�gott neki, vissza, a v�ros ir�ny�ba, a k�rny�kbeli �sszes hat�rpontokr�l egyszerre – ahogy err�l az �t folyam�n megbizonyosodhattam. �t�rve ugyanis a h�don, egy-egy kanyarod�ban vagy keresztez�d�sn�l m�s t�rsas�gokkal is �sszetal�lkoztunk, amelyek szint�n t�bb vagy kevesebb s�rga csillagos emberb�l meg egy-k�t, s�t egy alkalommal h�rom rend�rb�l is �lltak. Az egyik ilyen csoport k�s�ret�ben a ker�kp�ros rend�rt is f�lismertem. Azt is �szrevettem, hogy a rend�r�k ilyenkor mindig ugyanazzal a bizonyos, mintegy munkabeli r�vids�ggel k�sz�nt�tt�k egym�st, mint akik m�r el�re sz�m�tottak ezekre a tal�lkoz�sokra, s akkor �rtettem csak meg pontosabban a mi rend�r�nk el�zetes �gyint�z�seit, a telefonon kereszt�l: ilyenk�pp teh�t az id�pontokat egyeztethett�k egym�ssal, �gy l�tszik. V�g�l is azon kaptam magam, hogy m�r eg�sz tetemes sor k�zep�n j�rok, k�t oldalr�l meg, ritk�s t�vk�z�kben, a rend�r�k fogt�k k�zre a menet�nket.

�gy ment�nk, minden�tt a kocsi�ton, el�gg� sok�ig. Sz�p, tiszta ny�ri d�lut�n volt, az utc�k telve tarka sokas�ggal, mint ezen az �r�n mindig; de �n mindezt csak egy kicsit elmos�dottan l�ttam. A t�j�koz�d�s fonalait is hamar elvesz�tettem, mivel t�bbnyire oly utc�kon s utakon v�gtunk kereszt�l, amelyeket nem nagyon ismerek. S azt�n az utc�k mindegyre n�vekv� sokadalma, a forgalom, s f�k�pp az a fajta neh�zkess�g, ami m�r ily k�r�lm�nyek k�zt egy z�rt menetnek az el�rehalad�s�val j�r egy�tt, meglehet�sen elfoglalta, s hamar ki is f�rasztotta a figyelmemet. Az eg�sz hossz� �tb�l voltak�pp csak a j�rd�k k�z�ns�g�nek a menet�nk l�tt�n val� egy bizonyos siet�s, haboz�, m�r-m�r szinte lopott k�v�ncsis�g�ra eml�kszem (a dolog eleinte mulattatott, de id�vel m�r nem nagyon �gyeltem erre), no meg egy k�s�bbi, n�mileg zavaros pillanatra. Valami sz�les, roppant mozgalmas k�lv�rosi �ton j�rtunk �ppen, k�r�tt�nk minden�tt a forgalom t�lekv�, kib�rhatatlanul l�rm�s �radat�val; nem tudom, egy ponton mik�nt �kel�dhetett a menet�nkbe egy villamos, �pp nem sokkal el�ttem. K�nytelenek voltunk megtorpanni, arra a pillanatra, am�g �thaladt – s ekkor lettem figyelmes egy s�rga ruhadarab hirtelen villan�s�ra, el�l, a por, a zaj meg a j�rm�vek kip�rolg�s�nak a fellegeiben: az „Utas” volt. Egyetlen hossz� sz�kken�s, s m�r el is veszett, oldalt valahol a g�pek s az emberek forgatag�ban. Eg�sz elk�pedtem: mindez valahogy nem nagyon v�gott �ssze a v�mh�zbeli viselked�s�vel, �gy tal�ltam. De mindek�zben m�st is �reztem m�g, valami j�kedv� meglep�d�st, azt mondhatn�m, egy tettnek az egyszer�s�g�n: s csakugyan, l�ttam, hogy egy-k�t v�llalkoz� akkor mindj�rt neki is iramodott m�g �ut�na, ott, el�l. Magam is k�r�ln�ztem, b�r ink�bb csak, hogy �gy mondjam, a j�t�k kedv��rt – mert hisz egy�b okot nem l�ttam r�, hogy elinaljak –, s azt hiszem, m�g lett is volna id�m: de h�t azt�n m�gis, a becs�let �rz�se bizonyult bennem az er�sebbnek. Azut�n a rend�r�k mindj�rt int�zkedtek, �s a sor ism�t �sszez�rult k�r�l�ttem.

Egy ideig m�g ment�nk, majd ut�na minden igen gyorsan, v�ratlanul �s egy kicsit megh�kkent� m�don t�rt�nt. Valahol befordultunk, s �gy l�ttam, meg�rkezt�nk, mert az �t egy sz�lesre t�rt kapu sz�rnyai k�zt folytat�dott. Akkor vettem csak �szre, hogy a rend�r�k helyett a kaput�l m�r egyszerre m�sok l�ptek az oldalunkra, olyan ruh�ban, mint a katon�k�, de tarka tollakkal az ellenz�s sipk�jukon: csend�r�k voltak. Sz�rke �p�letek �tveszt�j�ben vezettek tov�bb, mind beljebb s beljebb, egy hirtelen kibukkan�, feh�r kavicsokkal telisz�rt, roppant t�rs�gre – aff�le kasz�rnyaudvarra, �gy n�ztem. Mindj�rt ugyanakkor magas, parancsol� k�lsej� alakot pillantottam meg, amint a szemk�zti �p�let ir�ny�b�l egyenesen fel�nk igyekezett. Magas csizm�t �s testhez �ll� egyenruh�t hordott, arany csillagokkal, mell�n r�zs�tos ir�nyban �tvetett b�rsz�jjal. Egyik kez�ben v�kony, amolyan lovagl�shoz haszn�latos p�lc�t is l�ttam, amellyel mindegyre a lakkosan f�nyl� csizmasz�r�t �t�gette. Egy perc m�lva, mik�zben mi m�r mozdulatlan sorokban v�rakoztunk, azt is kivettem, hogy a maga m�dj�n sz�p ember volt, kem�nyre edz�d�tt, s eg�sz�ben kiss� a filmek vonz� h�seire eml�keztet�, f�rfias von�sokkal, divatos form�j�ra igaz�tott keskeny, barna bajusszal, amely igen illett a naps�t�tt sz�n� arc�hoz. Amikor k�zelebb �rt, a csend�r�k vez�nyszava mindny�junkat megmerev�tett. Azut�n mindenr�l csak k�t, egym�st gyorsan k�vet� benyom�som maradt: a lovagl�p�lc�s recseg�, n�mileg egy v�s�ri kiki�lt��hoz hasonl�t� hangja, ami annyira meglepett a k�l�nben v�laszt�kos k�lseje ut�n, hogy magukb�l a szavaib�l tal�n ez�rt is nem jegyeztem meg t�l sokat. Annyit az�rt meg�rtettem, hogy a „vizsg�latot” – ezt a kifejez�st alkalmazta – csak holnap sz�nd�kszik megtartani �gy�nkben, majd ut�na m�ris a csend�r�kh�z fordult oda, az eg�sz teret bet�lt� hangon megparancsolva n�kik, hogy addig is, vigy�k „az eg�sz zsid� band�t” oda, ahov� �szerinte tulajdonk�pp val�k, azaz a l�ist�ll�ba, �s z�rj�k oda be �ket �jszak�ra. A m�sodik benyom�som meg a mindj�rt erre k�vetkez� �tl�thatatlan, vez�nyszavakt�l hangos z�rzavar volt, a hirtelen f�l�led� csend�r�k �v�lt� rendezked�se, amivel eltereltek minket. Azt se tudtam, merre is forduljak hamarj�ban, s csak arra eml�kszem, hogy mindek�zben nevethetn�kem volt kiss�, egyr�szt a csod�lkoz�st�l meg a zavart�l, att�l az �rz�st�l, mintha valami esztelen sz�nj�t�knak cs�ppentem volna v�ratlanul a k�zep�be, melyben nem eg�sz pontosan ismerem a szerepemet, m�sr�szt meg egy fut� gondolatt�l is, ami �ppen hogy �tsuhant a k�pzeletemen: s ez mostohaany�m arca volt, amikor r�eszm�l majd, hogy ma este m�r bizony hi�ba sz�m�t r�m a vacsor�val.