A marcona zsoldosok

A patak partján állt egy lábbal hajtható köszörű. Két marcona zsoldos fente a kardját, az egyik a köszörűt hajtotta, a másik a kardot tartotta a kőhöz. Félelmetesen marcona volt mind a kettő, meg torzonborz! Csillogott-villogott rajtuk a páncél. Csörgött-zörgött a fejükön a sisak.

A kard visított a köszörűn, de a két marcona zsoldos túlharsogta, brummogva énekeltek:

Mi vagyunk a zsoldosok,

kezünk sose dolgozott,

kardot, lándzsát hordozott,

ruhánk mégse foltozott!

Sziklakőből az ágyunk,

puha ágyra nem vágyunk!

Senki fiát nem szánjuk,

ha meglátjuk, levágjuk!

Csiszi-csiszi köszörű,

ez az élet gyönyörű!

Hová lépünk, nem nő fű,

kardunk borotvaélű!

Mikor véget ért a dal, abbahagyták a köszörülést, megnézték a kard élét! Hát, olyan éles volt, mint a borotva! Az egyik marcona zsoldos jobbra-balra suhintott vele, s egyből levágott egy ágat a bokorról, meg egy szamárkóró fejét, meg egy sás buzogányát! Elégedetten dugta a kardot a hüvelyébe.

Most ő hajtotta a köszörűt, s a másik zsoldos tartotta a kardját a kőhöz. A kard visított a köszörűn, de nagy brummogva túlharsogták a visítást, újra belekezdtek a dalba.

Mi vagyunk a zsoldosok,

kezünk sose dolgozott,

kardot, lándzsát hordozott,

ruhánk mégse foltozott!

Süsü lábujjhegyen lépkedett, átgázolt a bokrokon, szemét a röpködő lepkén tartotta, vagyis nem tévesztette szem elől egy pillanatra sem! Így ért a patakhoz. A lepke libegett-lebegett, majd rászállt a második marcona zsoldos sisakjára, s nagy kényelmesen elhelyezkedett.

A zsoldosok brummogva-ordibálva énekeltek, a kard meg visított a köszörűn, volt nagy zenebona!

– SSS! Pssz! SSS! – pisszegett Süsü már messziről, de a zsoldosok nem hallották a nagy zajban.

Süsü közelebb lopakodott, s újra pisszegett, még a kezét is a szája elé tette.

– SSS! PSSSZ! SSS!

Vagyis azt akarta mondani, hogy hagyják már abba egy percre a nagy brummogást, meg kardvisíttatást, mert elriasztják a lepkét!

Az első marcona zsoldos végre felnézett a köszörűhajtásból a nagy pisszegésre.

Rögtön a torkán akadt a szó, mikor meglátta Süsüt! Egy-két pillanatig némán tátogott, mint a hal a parton. Majd megjött a hangja is, rémülten csuklott egyet, s így kiáltott:

– Jaj! Egy sárkány! Jaj!

Süsü gyorsan rápisszegett.

– Sss! Pssz!

De a marcona zsoldos újra csuklott egyet, s utána egy nagyot ordított:

– Jaj! Egy sárkány!

A második marcona zsoldos csodálkozva nézett rá, hogy mit tikácsol meg csuklik, meg kiabál?

– He? – kérdezte.

– Ott! Ott! Ott! Ott! – mutogatott az első zsoldos. – Jaj, egy sárkány! Egy sárkány!

A második marcona zsoldos hátra se fordult, leintette nagy fölényesen a remegőt.

– Ugyan már, te anyámasszony katonája! Rémeket látsz! Még hogy sárkány! Hajtsd a köszörűt!

De az első marcona zsoldos csak a fejét rázta, hogy nem, nem, nem! Nem anyámasszony katonája, nem lát rémeket, és nem hajtja a köszörűt!

Süsü lassan, roppant lassan nyúlt a lepkéért. A lepke elaludhatott, mert nem vette észre, meg se moccant a sisakon. Süsü óvatosan két ujjal megfogta a sisakot, leemelte a lepkével együtt, s gyönyörködve nézte.

Na, a második zsoldos végre megfordult, mivel fázott a feje. Rémülten ordítani akart egyet, de nem jött ki hang a torkán, csak tátogott, meg remegett, a kardot is elejtette a nagy remegésben! De nem bírt elfutni, csak állt, mint akit megbéklyózott a rémület. A fogai vacogtak, s csak ennyit bírt nagy nehezen kinyögni:

– Irgalmazz nyomorult életemnek! Irgalmazz nyomorult életemnek!

Süsü dühösen rápisszegett, mivel a lepke felébredt s elrepült. Süsü össze-vissza gyűrte a sisakot, s visszadobta a marcona zsoldosnak, ügyet se vetve a remegésre, meg a vacogásra, a lepke után csörtetett.

A marcona zsoldosnak elgyengült a lába, mikor látta, hogy Süsü összevissza gyűri a sisakot, mintha csak papír lenne! El is ájult azonnal, elvágódott hosszában.

Az összegyűrt sisak pont az arcára esett, úgyhogy mikor kinyitotta a szemét, nem látott semmit, sötét volt.

– Végem van! – motyogta remegő szájjal. – Meghaltam, már biztos meghaltam, azért van ilyen sötét!

Majd hallgatózott, fülelt, de nem hallott semmi mást, mint nagy cuppogást, meg vízcsöpögést, cupp, cupp, csöpp, csöpp! Az első marcona zsoldos bújt ki a patakból, ő cuppogott, meg csöpögött. Süsü után nézett, majd a földön fekvő másik marconára.

– Na, ez szörnyethalt a rémülettől! – gondolta.

A földön fekvő is ugyanezt mondta vacogva:

– Meghaltam! Meghaltam!

Az első marcona zsoldos szomorúan indult útnak. Már a túlsó parton járt, mikor valami nagyon furcsát érzett, illetve úgy érezte, hogy valami nincs rendben! Igen ám, de micsoda? Megállt, és erősen törte a fejét. Ekkor újfa meghallotta a második zsoldos nyöszörgését:

– Meghaltam! Biztos meghaltam!

– Hát persze! – csapott a homlokára. – Ez volt a furcsa! Aki meghalt, nem mondja, hogy meghaltam, vagyis nem beszél!

Visszarohant a földön fekvőhöz, levette az arcáról a sisakot.

– Nyisd ki a szemed! – szólt rá.

A földön fekvő marcona óvatosan először csak az egyik szemét nyitotta ki, körülnézett vele, majd utána a másikat is. Majd hirtelen felpattant s futott, mint a nyúl.

– Ha nem haltam meg, akkor fussunk!

A másik marcona zsoldost se kellett biztatni, futott utána, mint egy másik nyúl.

Folyt. köv.