Bemutatkozás a királyi várban

A sárkányfűárus szedte a lábát, ahogy csak bírta, s pihegve-lihegve vitte a hírt a királyi várba! Majd mikor szétkiabálta, meg elsuttogta a hírt, harsány hangon kínálta a sárkányfüvet:

– Itt a valódi, itt a fű! Sárkány ellen sárkányfű! Katonáknak, diákoknak féláron! Itt a valódi, itt a fű! Sárkány-sárkány-sárkányfű!

A két marcona zsoldos azonnal vett is a sárkányfűből, biztos, ami biztos!

A hír pedig terjedt, s eljutott a ravasz kancellár fülébe, majd a király fülébe, majd a Dadus fülébe.

A Dadus boldogan rohant a búslakodó királylányhoz.

– Kisasszonykám! Kisasszonykám! Most hozták a hírt, hogy érkezett egy királyfi! És kiáll a sárkány ellen!

A királylány azonnal abbahagyta a búslakodást, kivirult az arca, mint a rózsa, s rohantak az ablakhoz lesekedni.

Az öreg király is izgatottan kereste a koronáját, majd a fejére tette, s a kancellárral együtt az erkélyre állt.

– Hol van? Hol van? – kérdezgette az öreg király.

– Mindjárt jön! Megbízható forrásból tudom, hogy már elindult! – nyugtatta a ravasz kancellár.

Kitódult a nép is a várudvarra, s izgatottan pusmogtak, meg súgtak-búgtak, várták a királyfit és a sárkányt.

Elsőnek a suszterinas látta meg a királyfit, mivel felmászott a kapura. Nagyot rikkantott:

– Jön az egyik! Látom!

A pusmogás meg a súgás-búgás abbamaradt, s mindenki kíváncsian nézett a kapura.

Jött is a királyfi, peckes léptekkel, gyönyörű páncélja csillogott-villogott, a kardja szikrázott, a köpenye meg lobogott.

A királylány szíve nagyot dobbant, ahogy meglátta, majd rángatni-sürgetni kezdte a Dadát.

– Öltözködjünk, öltözködjünk! Gyerünk, gyerünk, gyerünk!

A királyfi az erkély elé ment, a szívére tette a kezét, kecsesen meghajolt, s ezt mondta:

– Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Kóbor királyfi vagyok, olvastam a felhívást a plakáton, és szeretnék megvívni a sárkánnyal!

Az öreg király boldogan bólogatott.

– Helyes, helyes! Kezdjétek el!

Majd körülnézett hümmögve.

– Hm, hm! Hol a sárkány?

A ravasz kancellár is körbenézett, lent a tömeg is körbenézett, s újra pusmogtak, meg súgtak-búgtak, hogy hol a sárkány?

Megint a suszterinas látta meg először, s nagyot rikkantott a kapu tetején:

– Jön a másik! Jaj!

Aztán már nem rikkantott, hanem az oldalát tapogatta, mivel leesett a kapu tetejéről.

A kapu is összedőlt, mert Süsü sehogyse fért át rajta, próbálta így, próbálta négykézláb, de mégis magával rántotta az egészet.

Nyögve kiegyenesedett, és körülnézett a téren. Az emberek ijedten húzódtak hátra, a két zsoldos meg belebújt két káposztáshordóba, csupa káposztás lett a bajuszuk meg a szakálluk.

Süsü bocsánatkérően motyogott a kapu miatt:

– Pardon, bocsánat! Nem tehetek róla! Kicsit kicsi!

Búsan nézte egy pillanatig az összedőlt kaput.

Majd meglátta az erkélyen az öreg királyt, odatrappolt, s vidáman hadarta:

– Itt vagyok, itt vagyok! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, bizony! Ezt is tudom!

Az öreg király elégedetten bólogatott.

– Jól mondod, jól mondod! Látszik, hogy igazi lovag vagy!

Süsü hencegve folytatta:

– Tudom tovább is!

– Akkor mondjad! – biztatta az öreg király.

Süsü hadarta, mint a leckét.

– Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondssza, erre, s mi vajon a szíved terve? Szép vagy, mint a rózsaszál, ó, te kedves királylány!

Majd körbenézett, pislogott, s így szólt:

– Hol a királylány?!

Az öreg király is körbenézett, pislogott, s ő is így szólt:

– Tényleg! Hol a királylány?

A ravasz kancellár súgott-susogott.

– Öltözködik! De ő még ráér! Előbb a bajvívás jön!

Az öreg király megnyugodott.

– Öltözködik! Hadd öltözködjön, ráér! Előbb a bajvívás jön! Hát figyelj ide, te sárkány! A viselkedésed kifogástalan! Látszik, hogy tanultad a jómodort! Vívhatsz!

– Táncolni is tudok! – hencegett Süsü.

– Nagyszerű! – lelkendezett az öreg király.

Majd a ravasz kancellárhoz fordult.

– Most táncoljon?

– Nem! – súgta a ravasz kancellár. – Majd bajvívás után!

Az öreg király Süsüre nézett.

– Majd később táncolhatsz!

– Jó! – mondta Süsü. – De énekelni is tudok!

Az öreg király megint a ravasz kancellárra nézett.

– Most énekeljen?

A ravasz kancellár a szakállát csavargatta idegességében, idegesítette ez a hencegő sárkány, de aztán legyűrte az idegességét, s így válaszolt:

– Nem, ne most énekeljen! Majd azt is bajvívás után! Mindent csak bajvívás után! És arra kérem felségedet, hogy indítsa el a bajvívást, mert ránk esteledik!

Az öreg király meghökkent.

– Úgy érted, hogy én is vívjak?!

A ravasz kancellár felsóhajtott, majd ezt mondta:

– Nem kell vívni! Felséged csak annyit mondjon, hogy rajta!

Az öreg király megnyugodott.

– Az más! Rajta! – kiáltott oda a bajvívóknak.

A királylány öltözködés közben kipillantott az ablakon, és meglátta Süsüt.

– Jaj! – sóhajtotta és elájult.

A Dadus összehúzta a függönyt, és így szólt a királylányhoz, közben simogatta, veregette az arcát finoman:

– Ne féljen, kisasszonykám! Biztosan a királyfi győz! Inkább öltözködjék, hogy szép legyen! Hogy megakadjon kisasszonykámon a királyfi szeme! De milyen délceg, de milyen karcsú királyfi!

A királykisasszony rögtön abbahagyta az ájuldozást, és gyorsan öltözködött, meg fésülködött, meg az arcát pirosította!

Folyt. köv.