Hej, de pomp�s hideg van! Csak �gy csikorog minden tagom! - ki�ltott fel el�gedetten a h�ember. - �j �letet lehel bel�m ez a jeges sz�l! De mit b�mul rajtam az az izz� k�p� odaf�nn? - A napot gondolta, amely �ppen akkor hajlott nyugov�ra. - Fel�lem, b�mulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!

Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a k�t h�romsz�glet� sz�ndarab. De ann�l jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a sz�ja. Gyereksereg ujjong� ki�lt�sai k�zepette sz�letett, sz�nk�csilingel�s, ostorpattog�s k�sz�nt�tte.

Lenyugodott a nap, �tadta hely�t a teliholdnak; most annak f�nyes, kerek arca ragyogott az �gen.

- No, most meg a m�sik oldalr�l b�m�szkodik! - bosszankodott a h�ember, mert azt hitte, megint a nap jelent meg az �gen. - �gy l�tszik, siker�lt leszoktatnom r�la, hogy olyan ut�latos meleget �rasszon r�m. Most m�r nincs �rt�somra, ink�bb vil�g�t nekem, hogy l�thassam magamat. Csak azt tudn�m, mit kell csin�lni, hogy az ember elmozdulhasson a hely�r�l! De szeretn�k l�bra kelni! Akkor lemehetn�k a j�gre, korcsoly�zhatn�k, ahogy a fi�kt�l l�ttam. De hi�ba, moccanni se tudok!

- Tudsz! Tudsz! - ugatta a h�z�rz�. Kicsit rekedt volt, ami�ta a meleg k�lyha mell�l kik�ldt�k h�zat �rizni. - Tudsz majd futni, ne f�lj! Megtan�t r� a nap! L�ttam tavaly, hogy elb�nt az el�d�ddel. Ti mind futni szeretn�tek, s a v�g�n m�sk�pp kell futnotok, mint ahogy elk�pzelt�tek. Majd a nap megtan�t.

- Mit mondasz, pajt�s? - f�lelt fel a h�ember. - Az tan�tana meg r�, az a f�nyes k�p� odaf�nn? Hiszen az f�l t�lem! Az el�bb kem�nyen r�n�ztem, s mindj�rt elb�jt el�lem, most azt�n a m�sik oldalr�l pr�b�l megk�zel�teni!

- Nem tudsz te semmit! - csaholta f�l�nyesen a kutya. - Nem is csoda, hiszen most pacsmagoltak �ssze! Ez, amit most l�tsz, a hold, ami meg elb�jt a f�ld al�, a nap volt. Holnap majd el�b�jik megint, �s �gy megfuttat, hogy az �rokpartig szaladsz, megl�sd! Hamarosan id�v�ltoz�s lesz, jelzi m�r a h�ts� l�bam, �gy szaggat, hogy az csak az id� fordul�s�t jelentheti.

- Nemigen �rtem, mit besz�l - t�n�d�tt mag�ban a h�ember -, de valami rosszat sejtek a szavai m�g�tt. Aki az el�bb �gy r�m s�t�tt �s megb�mult, akit a kutya napnak nevezett, az rosszakar�m, �gy sejtem.

- �gy! �gy! - ugatott a kutya, azt�n h�rmat fordult a maga tengelye k�r�l, �s beh�z�dott a h�z�ba.

Igazat j�solt a kutya h�ts� l�ba: reggelre csakugyan megv�ltozott az id�. Nedves, s�r� k�d �lte meg a t�jat. Napkelte el�tt sz�l kerekedett, kem�ny t�li sz�l, csontj�ig hatolt az embernek. Azt�n el�bukkant a nap, �s t�nd�rkertt� var�zsolta a vid�ket. A f�kon, bokrokon z�zmara feh�rlett, mintha illatos vir�gzuhatag lepte volna el az �gakat. A megsz�ml�lhatatlan �gak, gallyak finom rajz� erezete, amit a ny�ri lomb elrejtett a szem el�l, most tiszt�n l�tszott, feh�ren sug�rzott k�l�n-k�l�n minden apr� �gacska. A szomor�f�z olyan elevenen hajladozott a sz�lben, mint ny�ron. Csod�latos t�nd�kl�s volt a t�j. H�t m�g amikor magasabbra h�gott a nap! �gy villogott, szikr�zott a h�lepte vid�k, mintha gy�m�ntpor szit�lt volna az �gb�l, s a h�takar�n feh�r f�ny�, nagy gy�m�ntdarabok szipork�zn�nak. De azt is hihette volna, aki l�tta, hogy ezer meg ezer kicsi gyertya h�feh�r l�ngja libeg a f�ld�n.

- � de gy�ny�r�! - ki�ltott fel egy fiatal l�ny, aki egy ifj�val l�pett ki a kertbe. �ppen a h�ember el�tt �lltak meg, s elgy�ny�rk�dtek a t�nd�kl� f�kban. - Ny�ron se l�tni szebbet! - mondta, �s felragyogott a szeme.

- Ilyen leg�nyt se l�tni ny�ron, mint ez! - mutatott az ifj� a h�emberre. - Dali�s leg�ny!

A l�ny f�lnevetett, intett a h�embernek, azt�n j�t�kosan elszaladt a havon, amely �gy ropogott a l�ba alatt, mint a kem�ny�tett gyolcs.

- H�t ezek kicsod�k? - k�rdezte a h�ember a h�z�rz� kuty�t�l. - Te r�g�ta itt szolg�lsz, nem ismered �ket?

- Dehogynem - felelte a kutya. - A l�ny n�ha megsimogat, az ifj� meg csontot ad. �ket. Nem harapom meg.

- De mif�l�k? - faggat�zott a h�ember.

- Jegyesek - morogta a kutya. - Majd bek�lt�znek egy ilyen h�zik�ba, mint az eny�m, �s egy�tt r�gj�k a csontot.

- Van olyan tekint�ly�k, mint nekem vagy neked? - k�v�ncsiskodott tov�bb a h�ember.

- Hogyne volna! Hiszen az uras�gokhoz tartoznak! Mondhatom, �deskeveset tud, akit csak tegnap gy�rtak! Bezzeg �n eleget �ltem, sok mindent tapasztaltam, ismerem az udvar meg a h�z n�p�t. Volt olyan id� is, amikor m�g nem tartottak l�ncon. �gy, �gy!

- De j�lesik ez a hideg! - mondta kis id� m�lva a h�ember. - No, h�t mes�lj tov�bb! Csak a l�ncodat ne cs�rgesd, mert att�l fejf�j�st kapok.

- �gy bizony, �gy, �gy! - folytatta a kutya. - �n is voltam valamikor kicsi kutya, kicsi �s kedves, ahogy mondt�k r�lam. B�rsonysz�ken hever�sztem odabenn az uras�g�k h�z�ban, a legf�bb uras�g �l�ben fek�dtem, simogattak, bec�zgettek, h�mzett kend�csk�vel t�r�lgett�k tiszt�ra a l�baimat; “gy�ny�r�s�gem, aranyos kuty�csk�m”, m�st se hallottam eg�sz nap. Egy nap azt�n azt mondt�k, hogy m�r igen nagy vagyok, s a szak�csn�nak aj�nd�koztak. Leker�ltem h�t a pincelak�sba. Te �ppen bel�thatsz oda, megl�thatod a kamr�t, ahol olyan nagy �r voltam, mert az voltam a szak�csn� kamr�j�ban is. Ez m�r nem volt olyan f�nyes hely, de sokkal k�nyelmesebb: nem cib�ltak, r�ncig�ltak a gyerekek, mint odaf�nn. Enni m�g t�bbet kaptam, mint azel�tt. K�l�n v�nkosom volt, amin aludtam, s m�g k�lyha is volt a szob�ban. Ilyenkor, t�lid�ben, az a legnagyobb kincs a vil�gon! �gy megb�jtam alatta, hogy m�g a farkam cs�cske se l�tszott ki. �, m�g ma is arr�l a meleg k�lyh�r�l �lmodom! �gy, �gy!

- H�t olyan sz�p az a k�lyha? - k�rdezte a h�ember. - Hasonl�t hozz�m? - Mindenben az ellent�ted! - felelte a kutya, �s el�br�ndozott: - Fekete, mint a sz�n, hossz�, karcs� nyaka van �s r�ztrombit�ja. Has�bf�t eszik, s ha evett, l�ng csap ki a sz�j�b�l. �, milyen gy�ny�r�s�g a k�zel�ben lenni, hozz�simulni, al�ja b�jni. Onnan, ahol �llsz, �ppen lel�thatsz a szak�csn� kamr�j�ba.

A h�ember odan�zett, s meg is l�tta azt a fekete, f�nyesre d�rzs�lt, r�ztrombit�s j�sz�got, amelyb�l pirosan vil�g�tott a t�z. K�l�n�s �rz�s sz�llta meg a h�embert, maga se tudott rajta eligazodni, mit �rez. Aki nem h�embernek sz�letett, tal�n �gy nevezn�: szerelem.

- �s m�rt hagytad el �nagys�g�t? - k�rdezte a h�ember. �gy �rezte, a k�lyha csak n�i l�ny lehet.

- Mert k�nyszer�tettek r�! - mondta a kutya. - Kitess�keltek a kamr�b�l, �s l�ncra k�t�ttek. Megharagudtak r�m, mert a legkisebb �rfinak beleharaptam a l�b�ba. Pedig igazam volt - m�rt r�gta f�lre a csontot, amit r�gtam! De �k nem adtak igazat nekem, s az�ta l�ncot hordok, m�g sz�p �rces hangom is odalett, hallod, milyen rekedt vagyok? �gy, �gy! Ez lett a n�ta v�ge!

De a h�embernek m�r m�shol j�rt az esze: a pincelak�s ablak�t b�multa, n�zte a k�lyh�t, amely n�gy vasl�bon �llt, �s �ppen olyan der�k termet� volt, mint � maga.

- Olyan furcs�n ropog bennem valami! - mondta azt�n a kuty�nak. - Bejuthatok-e valaha abba a szob�ba? Igaz�n szer�ny k�v�ns�g, az ilyenek teljes�lni szoktak. Legforr�bb v�gyam ez, egyetlen v�gyam, nincs igazs�g a f�ld�n, ha ez nem teljes�l. Lemegyek abba a szob�ba, meg kell �lelnem azt a teremt�st, ha m�sk�pp nem juthatok hozz�, h�t az ablakot nyomom be!

- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami m�don m�gis hozz� tudsz �rni a k�lyh�hoz, nyomban v�ged van. �gy, �gy!

A h�ember eg�sz �ll� nap s�v�rogva b�mult be az ablakon. Alkonyt�jban m�g meghittebb, h�vogat�bb volt a szoba, a k�lyha szel�d piros f�nyt �rasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a k�lyha, amikor j�l megrakj�k. N�ha kinyitott�k az ajtaj�t, s ilyenkor v�r�s l�ngnyelvek csaptak ki rajta, r�zsasz�n�re festett�k a h�ember v�gyakoz� arc�t.

- �, nem b�rom tov�bb! Nem �lhetek n�lk�le! - s�v�rgott a h�ember. - Milyen kedves, �s milyen j�l illik neki, ha ki�lti a nyelv�t!

Hossz� volt a t�li �jszaka, de a h�embert elsz�rakoztatt�k �br�ndos gondolatai, amelyekt�l csak �gy csikorgott a feje.

Reggelre j�gvir�gok ny�ltak a pincelak�s ablakain; sz�pek voltak, szebbeket m�g a h�ember se l�tott, de hi�ba voltak sz�pek, ha eltakart�k el�le a k�lyh�t. A j�gvir�gok egyre d�sabban ny�ltak, nem akartak elolvadni; csikorg�, csontfagyaszt� hideg volt, amolyan h�embernek val� id�. De a mi h�ember�nket ez sem vigasztalta boldogtalans�g�ban. Rabul ejtette sz�v�t a fekete derek� k�lyha.

- Komisz betegs�g ez, h�t m�g egy h�embernek! - mondta r�szv�ttel a kutya. - Engem is el�vett, de szerencs�sen t�lestem rajta. �gy, �gy! Id�fordul�s lesz, megl�tod!

�gy is lett, a hideg megenyh�lt, olvadni kezdett.

Ahogy langyosodott az id�, �gy rokkant, �gy sov�nyodott a szeg�ny h�ember. Nem sz�lt, nem panaszkodott, s ez m�r igaz�n rosszat jelentett.

Egy reggel azt�n �sszeroskadt. Csak sz�rk�s h�kupac maradt a hely�n meg egy sepr�ny�l, amely a gerince volt.

- Most m�r �rtem, m�rt volt olyan nyugtalan - b�logatott a kutya, amikor megl�tta. - S�pr�ny�l volt a test�ben, az izgett – mozgott benne, nem csoda, hogy mindig mehetn�kje volt. �gy, �gy!

Azt�n elvonult a t�l is.

- Fuss! Fuss! - ki�ltotta ut�na a kutya, a kisl�nyok meg ezt z�ngics�lt�k az udvaron:

Lev�lke, b�jj ki az �ghegyen!

F�ves r�t, z�ld takar�d legyen!

Kakukk, f�rj, pacsirta, sz�lj v�gan!

Vir�g nyit, tavasz j�n - itt suhan!

�nekeld velem, te kismad�r:

Nem j�n a hideg t�l vissza m�r!

�s a h�emberre nem gondolt m�r senki.