24. fejezet

     A defektemet k�vet� nyolcadik napon voltunk, �s �gy hallgattam a keresked� hist�ri�j�t, hogy k�zben v�zk�szletem utols� cs�ppjeit kortyoltam.
     - K�ts�gk�v�l sz�pek az eml�keid - mondtam a kis hercegnek -, �n azonban m�g mindig nem jav�tottam meg a g�pemet, viszont innival�m sincs t�bb, �gyhogy magam is nagyon �r�ln�k neki, ha sz�pen elindulhatn�k egy forr�s fel�!
     - Bar�tom, a r�ka azt mondta...
     - �des kis �regem, hagyd m�r azt a r�k�t!
     - Mi�rt?
     - Mert r�videsen szomjan halunk...
     Nem �rtette az okoskod�somat, azt mondta:
     - J� az embernek, ha volt egy bar�tja, m�g ha r�videsen meg is kell halnia. �n a magam r�sz�r�l nagyon �r�l�k neki, hogy volt egy r�ka bar�tom...
     "K�ptelen f�lfogni a vesz�lyt - gondoltam. - Nem volt soha se �hes, se szomjas. Be�ri egy kis napf�nnyel..."
     � azonban r�m n�zett, �gy felelt a gondolatomra:
     - �n is szomjas vagyok... Keress�nk egy kutat...
     Cs�ggedten legyintettem: k�ptelen v�llalkoz�s vakt�ban kutat keresni a hat�rtalan sivatagban. De az�rt m�gis elindultunk.
     N�m�n v�ndoroltunk �r�kon �t, azt�n lesz�llt az �jszaka, �s sorra f�lragyogtak a csillagok. Mintha �lomban l�ttam volna �ket: egy kicsit l�zas voltam a szomj�s�gt�l. Eml�kezetemben ott t�ncoltak a kis herceg szavai.
     - Azt mondtad, te is szomjas vagy? - k�rdeztem.
     De � nem felelt a k�rd�semre. Egyszer�en csak ennyit mondott:
     - N�ha a sz�vnek is j� a v�z...
     Nem �rtettem a v�lasz�t, de nem sz�ltam t�bbet. Tudtam, hogy �t sosem szabad faggatni.
     Elf�radt. Le�lt. �n mell�je �ltem. Akkor n�mi cs�nd ut�n azt mondta:
     - A csillagok sz�pek. Att�l, hogy van rajtuk egy l�thatatlan vir�g...
     Olyasmit feleltem, hogy "persze, persze", azt�n sz�tlanul b�multam a holdf�nyben a homok red�it.
     - A sivatag is sz�p - tette hozz�.
     Igaza volt. Mindig szerettem a sivatagot. Az ember le�l egy homokdombra. nem l�t semmit. Nem hall semmit. Valami m�gis cs�ndesen sug�rzik...
     - Az teszi sz�pp� a sivatagot - mondta a kis herceg -, hogy valahol egy kutat rejt...
     Meglep�dtem, mert egyszerre meg�rtettem a homoknak ezt a titokzatos sug�rz�s�t. Gyerekkoromban egy r�gi h�zban laktam; a legenda szerint valahol kincs volt el�sva benne. Igaz, soha senki nem j�tt a nyom�ra; meglehet, nem is kereste soha senki. M�gis elvar�zsolta az eg�sz h�zat. Titkot rejtett valahol a sz�ve m�ly�n...
     - Igen - mondtam a kis hercegnek -, ak�r egy h�zr�l van sz�, ak�r a csillagokr�l, ak�r a sivatagr�l: ami sz�pp� teszi �ket, az l�thatatlan.
     - �r�l�k neki, hogy egy v�lem�nyen vagy a r�k�mmal - mondta a kis herceg.
     �s mert elaludt, a karomba vettem, �s �gy folytattam utamat. Meghatotts�got �reztem: mintha t�r�keny kincset vittem volna. S�t, mintha t�r�kenyebb dolog egy�ltal�n nem is lett volna a F�ld�n. N�ztem a holdvil�gban ezt a s�padt homlokot, ezt a csukott szemp�rt, ezeket a sz�lben meg-megrezd�l� aranyf�rt�ket, �s azt gondoltam magamban: "Amit l�tok, az csak a k�reg. Ami a legfontosabb, az l�thatatlan..."
     S mivel nyitott ajkai k�r�l valami mosolyf�le derengett, m�g ezt is gondoltam: "Ebben az alv� kis hercegben a legjobban a vir�gj�hoz val� h�s�ge hat meg: egy r�zsa k�pe, mely akkor is �gy ragyog benne, mint egy l�mpa l�ngja, amikor alszik..." �s ett�l m�g t�r�kenyebbnek t�nt a szememben. A l�mp�kra nagyon kell vigy�zni: el�g egy hirtelen kis sz�l, hogy kioltsa �ket...
     Mentem, mentem, �s hajnalban r�bukkantam a k�tra.