Torzonborz, az igazi ellenség

Élt a másik szomszédban egy gonosz király. Torzonborz volt a neve és nem véletlenül: borzas volt a haja, mint a kecskeszőr, a szakálla meg mint a kenderkóc. Egy nagy hegy gyomrában volt a palotája, a föld alatt. Torzonborz nemcsak gonosz volt, hanem pici is, vagyis apró termetű, és ezen úgy segített, hogy fölfelé ugrált, mint a kecskebéka. Főleg, amikor mérges volt! És mivel állandóan mérges volt, mint egy hörcsög, és állandóan ugrált, nem is nagyon lehetett tudni, hogy mekkora a termete!

Most is éppen ugrált, és kiabált a hadvezérével.

– Mikor támadunk? Mikor támadunk? Már elmúlt egy hónap, és még senkit se támadtunk meg!

A hadvezér behúzta a fejét a nyakába, s nyöszörögve válaszolt.

– Elgörbültek a kardok! Most egyenesítik őket!

– Akkor lándzsával támadjunk! – pattogott Torzonborz.

– A lándzsákba most faragják az új nyelet! – nyöszörgött a hadvezér.

– Akkor puszta kézzel támadunk! – rikkantotta Torzonborz a levegőből.

– A puszta kézre most csinálják a vaskesztyűket! – hebegte a hadvezér.

– Akkor mit tegyünk? – ért le a földre Torzonborz.

– Küldjük ki a kémet! Addig is nézzen körül! Hátha talál valami gyenge ellenséget! – javasolta a hadvezér.

Torzonborz egy pillanatig a földön maradt, eltöprengett, hogy nem gúnyolódik-e a hadvezér. De aztán látta, hogy nem, sőt inkább remeg! Újra felugrott a levegőbe, nagyot rikkantott.

– Nem rossz! Azonnal jöjjön ide a kém!

A kém besomfordált, jobbra pislogott, balra pislogott, folyton járt a szeme, egy percre sem tudta abbahagyni a kémkedést.

A hadvezér kiadta neki a parancsot.

– Jobbra mész, balra mész, kifigyelsz mindent, kiszagolsz mindent! Futás! Egyik lábad itt, a másik ott!

A kém siránkozva jegyezte meg:

– És a ló? Gyalog menjek? Mindig gyalog? Nem győzöm talpaltatni a csizmámat! És még a múltkori kémkedésemért sem kaptam meg a pénzt!

De azért elindult, és sebesen haladt a vár felé, habár gyalog ment.

Mikor odaért a várkapuhoz, rögtön észrevette a kifüggesztett táblát. Közelebb somfordált és elolvasta: Rög-tön jö-vünk! Majd besurrant a nyitott kapun, s körülnézett a várban is. Meglepődve látta, hogy nincs senki, nincs egy lélek se! Hogy egészen biztos legyen a dolgában, hangosan meg is kérdezte.

– Hahó! Nincs itt senki?

Fülelt, de senki sem válaszolt. Kisurrant a kapun, leakasztotta a táblát, hóna alá csapta, és magával vitte.

Torzonborz és a hadvezére hitetlenkedve nézte a táblát.

– Honnan jövünk rögtön? Kik jönnek rögtön? Mikor jönnek rögtön? – ugrált Torzonborz.

– Azt nem tudom, az nincs ideírva! – pislogott a kém. – Csak azt tudom, hogy nincs a várban senki! Még meg is kérdeztem!

– Pompás, pompás! Nagyszerű – pattogott Torzonborz. – Akkor elfoglaljuk a várat! Nem kell hozzá se kard, se lándzsa, se vaskesztyű! Csak láb! Csak odáig kell gyalogolni!

– Nincs mindenkinek csizmája! – vetette közbe a hadvezér.

De Torzonborz nem törődött ilyen aprósággal.

– Akinek nincs csizmája, jöjjön mezítláb! Szép idő van! Gyönyörű idő van! És még gyönyörűbb lesz, ha elfoglaljuk az üres várat!

Torzonborz már a mennyezetet ütögette a feje búbjával, akkorákat ugrált örömében. De nem elég, hogy ugrált, dalolt is, harsogva, bömbölve.

Torzonborz a nagy király!

Leges – leges – legnagyobb

A híre a környéken,

Mint az arany úgy ragyog!

Torzonborz a nagy király,

Leges – leges – okosabb!

Leg – leg – leg – legerősebb!

Leg – leg – leghatalmasabb!

Torzonborz a csupa leg!

Mindenből a leg – legebb!

Hogyha feláll egy székre,

Feje veri az eget!

Mikor befejezte a dalt, leért a földre, s így kiáltott.

– Ez legyen az indulónk! Mindenki ezt énekelje! Indulónk van, akkor mire várunk?! Indulás! Előre! Roham! Riadó!

A hadvezér kirohant, felsorakoztatta a hadsereget. Akinek nem volt csizmája, azt hátraállította, a legelsők meg egy hatalmas faltörő kost cipeltek, mivel nem volt más fegyver a raktárban.

Torzonborz a sereg élére állt, s nagyokat ugrott előre. A sereg követte nyögve, izzadva és fél lábon sántikálva. Azok nyögtek és izzadtak, akik a faltörő kost cipelték, s azok sántikáltak, akik mezítláb mentek, mivel beleléptek egy tüskébe.

Ha nyögve is, ha sántikálva is, de mégis elértek a vár környékére. Egy domb mögött megálltak, Torzonborz elkérte a távcsövet a hadvezértől, és nézegette az üres várat. Majd eldobta a távcsövet és hátrakiáltott.

– Üres, üres! Nincs senki! Hu-hu-hu! Roham!

De senki se rohant. A katonák leültek a földre, elheveredtek a fűben, a mezítlábasok a tüskéket piszkálták ki a talpukból.

Torzonborz borzasztó mérges lett. Rájuk ordított.

– Mi van? Süketek vagytok?! Azt mondtam, hogy roham!

A hadvezér végignézett az elpilledt seregen, s óvatosan ezt tanácsolta Torzonborznak:

– Nem lehetne kúszva? Sosem árt az óvatosság! Szép lassan odakúszunk azokhoz a bokrokhoz meg fákhoz. Ott megpihenünk! Utána továbbkúszunk! Idő van! Minek rohanni? Ebben a melegben még napszúrást kap az ember.

Torzonborz is végignézett a lihegő-pihegő, tüskét piszkáló hadseregen.

– Helyes! Irány a bokor! Szép lassan kúszva, utánam!

A hadsereg lassan elkúszott a bokrokig, ott újra elheveredett, behúzódva az árnyékba.

Egy fővezér nem eszik tejbegrízt!

Süsü így szólt a kiskirályfihoz.

– Fővezért, add ki a parancsot!

A kiskirályfi felállt a sziklán, és kiadta a parancsot.

– Cél: a bokor! Tűz!

Süsü igazán jó hadsereg volt, egy pillanat alatt kitalálta, hogy mivel lődözzön! Felnyúlt a fára vadkörtéért, és valóságos bombazáporral árasztotta el a bokrokat. Majd mikor a kiskirályfi kiadta az újabb parancsot, hogy roham, Süsü félelmetesen bömbölve, füstöt okádva rohamra indult.

– Hurrá! Cél! Tűz! Roham! Üsd-vágd, nem apád! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Csin-bumm! Piff-puff! Kard-ki-kard! Szuronyt szegezz! Állj vagy lövök!

Zúgtak, szálltak a vadkörték, gomolygott a füst, zengett, harsogott a csatakiáltás. A bokorban nagy lett a riadalom. Kapkodták a fejüket a vadkörte elől. A hadvezér felnyögött, mikor telibe találta egy vadkörte.

– Csodafegyver!

Torzonborz idegesen kérdezgette a nagy bömbölésben, és nem mert ugrálni, mert félt, hogy eltalálják.

– Mi ez? Mi ez?

A hadvezér fülelt, majd így szólt.

– Ahogy a szakkifejezésekből kiveszem, ez egy roham! Ahogy a lövedékek irányából megsaccolom, éppen felénk tart! Jaj! Fedezékbe! Hazudott a kém! Besétáltunk a csapdába! Hol a kém? Megnyúzni!

De a kém is észrevette, hogy itt valami nincs rendjén! S azt is jól tudta, hogy ő lesz a bűnbak! Éppen ezért oldalt elsompolygott a legszélső bokorig, ott kilesett és kisuttogott, és óvatosan feltartotta a kezét.

– Megadom magam! Én csak egy egyszerű kém vagyok!

De vagy túl halkan mondta, vagy nagy volt a csatazaj, mert nem hallotta meg senki, sőt egy eltévedt vadkörte pont fejbe találta! A kém visszabújt a bokorba, és csendben maradt.

A kiskirályfi végigszaladt a bokrok mentén, kipirult arccal bele-beleszúrt mindegyikbe vesszőkarjával, s csengő hangon kiáltozott.

– Legyőztelek! Add meg magad!

S rohant tovább.

A bokrokból előjöttek Torzonborz katonái, felemelték a kezüket, a hadvezér egy fehér zsebkendőt lobogtatott, vagyis megadták magukat.

Ekkor ért oda Süsü is, és roppantul csodálkozott, mikor meglátta a felemelt kezű hadsereget.

– Hát ti? Kik vagytok? Hogy kerültetek ide?

Mikor a hadvezér meglátta Süsüt, úgy vacogott a foga, hogy alig tudott beszélni.

– Megadjuk ma-ma-ma…

Süsü legyintett, hogy hagyja abba, majd kíváncsian benézett a bokrok mögé.

– Vagytok még?

Ekkor előbújt Torzonborz is, toporzékolt, a haját tépte.

– Én vagyok Torzonborz! A legnagyobb, a legerősebb, a leg…

– Jól van! – intette le Süsü. – Megadod magad vagy lőjek?

– Megadom! – vacogott Torzonborz.

Süsü a kiskirályfi után kiáltott, aki már a legszélső bokornál járt, kardjával beleszúrt, mire elősompolygott a kém is feltartott kézzel. A kiskirályfi nem vette észre, mert éppen visszafordult a kiáltásra.

– Mit akarsz, hű hadseregem?

– Izé! – mondta Süsü zavartan. – Gyere ide, fővezér, nézd, igazi ellenséget fogtunk!

A kiskirályfi odament, és ő is nagyon elcsodálkozott.

– Megadták magukat? Igazándiból? Mindnyájan? Éljen! Győztünk! Mit csináljunk velük?

Süsü nézegette a remegő katonákat, a vacogó Torzonborzt, s a foga közt mormogott.

– Legelőször is meg kéne mosdtani őket!

Ekkor előlépett a hadvezér, a kezében levő fehér zsebkendőre mutatott.

– Ez egy fehér zászló! Vagyis mi most hadifoglyok vagyunk! A nemzetközi szabályok értelmében nem eshet bántódásunk! Orvosi ellátást kérünk és kosztot!

A kiskirályfinak tetszett a fehér zászló, magához vette, azután töprengve sétált fel-alá, ahogy egy jó fővezérhez illik. Majd megállt, és így szólt a hadseregének, vagyis Süsünek.

– Nem szeghetjük meg a nemzetközi szabályokat! Vigyük őket a várba!

A hadvezér hízelegve mondta a kiskirályfinak.

– Jó fővezér vagy! Betartod a szabályokat!

De Süsü rámordult.

– Ne hízelegj! Állj a sorba! Hallottátok, mit mondott a fővezér! Kettős oszlopba álljatok, és irány a vár! Ott majd kaptok orvosi ellátást! Egy-kettő, bal-jobb! Földieper, mogyoró, uzsonnára az a jó!

A hadifoglyok sorba álltak, de Torzonborz méltatlankodva csapott a mellére.

– Én is? Én király vagyok!

De Süsü leintette.

– Hadifogoly vagy! Terád is vonatkozik a fehér zsebkendő! Ne mondjam még egyszer! Indulás! Földieper, vadkörte, egyenest menj, ne körbe!

A hadifoglyok elindultak, hátul ballagott Süsü és a kiskirályfi. A kiskirályfi még most sem tudta elhinni, hogy igazi háborúban igazán győztek, és igazi hadifoglyokat ejtettek. Gyönyörködve nézte a baktatókat, s boldogan suttogta.

– Győztünk! És saját hadifoglyunk van!

Süsü vele együtt örvendezett.

– Saját! És azt csinálunk velük, amit akarunk! Te vagy a legjobb hadvezér, aki alatt hadsereg voltam!

Beértek a várudvarba, Süsü megállította a menetet, eléjük lépett, és így szónokolt nekik.

– Most következik az orvosi ellátás! Friss levegőn felsöpritek az udvart! Meg letörlitek a port, meg a sok bacilust! De ragyogjon ám minden, mint a hajnali ég! A seprűk ott vannak a sarokban!

A foglyok kézbe fogták a seprűket, és savanyú képpel, ímmál-ámmal sepregettek, csapkodták a port.

A kiskirályfi nézte őket, majd odaszólt Süsünek.

– Miért ilyen szomorúak ezek?

Süsü újra ráförmedt a sepregetőkre.

– Nem bírom nézni azt a szomorú, savanyú képeteket! Énekeljetek!

– Mit énekeljünk, Sárkány úr? – kérdezte Torzonborz alázatosan.

– Süsü a nevem! Megengedem, hogy ti is így hívjatok! És a seprűnótát ékeljétek! – adta ki a parancsot Süsü. Majd pattogósan vezényelt.

– Egy-két-hár-négy! Rajta!

A hadifoglyok rázendítette a seprűnótára.

Seprű, seprű, nyírfaseprű,

akácnyél és nyírfaág!

Hej, ne törd a tenyeremet,

hej, legyél kicsit puhább!

Jobbra csapok, balra csapok,

ettől csak úgy száll a por!

Szemem csípi, orrom viszket,

ahová a por hatol!

Ha tüsszögök, mégis seprek,

mint akit hajt egy szent láz,

egy gondolat hajt előre:

tiszta udvar, tiszta ház!

Seprű, seprű, nyírfa seprű,

akácnyél és nyírfaág!

Haj, ne törd a tenyeremet,

haj, legyél kicsit puhább!

Hát ahogy így énekeltek, meg sepregettek, távolból trombitaszó hallatszott. Süsü fülelt, majd felrikkantott.

– Megjöttek a szüretelők!

S mikor a kapun betódultak a szüretelők, elkiáltotta magát.

– Seprűvitézek, sorakozó!

A seprűvitézek felsorakoztak, a szüretelők megálltak, és ámultak-bámultak.

– Kik ezek? – csodálkozott a király.

– Hadifoglyok! – mondta Süsü. – Most kapják az orvosi ellátást nemzetközi mértekben!

– Micsoda? – kérdezte a király. – Beszélj értelmesen!

– Majd a fővezér elmondja a többit! Értelmesen! – mutatott Süsü a kiskirályfira.

A kiskirályfi az apja elé állt, és kipirult arccal, de csengő hangon így szólt.

– Háborúztunk, csatáztunk és győztünk! Én voltam a fővezér, Süsü volt a hadsereg!

A király hümmögött, meg csodálkozott, meg a fejét rázta, majd elismerően ezt dünnyögte.

– Nahát! Ennyit hadifoglyot még én se ejtettem! Hm. És te voltál a fővezér! Hm. Meglátszik, hog az én fiam vagy! Büszke vagyok rád!

Majd Süsüre nézett.

– És rád is büszke vagyok!

Na, lett nagy éljenzés, meg kalapdobálás, meg gratulálás! Még a hadifoglyok is elismerően bólogattak, hogy ami igaz, az igaz, ez nagy győzelem volt! Süsü irult-pirult, hiszen őt még sose éljenezték meg ennyien!

A kiskirályfi csillogó szemmel nézett az éljenzőkre. A Dada odafutott hozzá, és aggódva kérdezte.

– Nem vagy éhes, lelkecském? Nem ennél egy kis tejbegrízt?

A kiskirályfi önérzetesen válaszolt, hallotta mindenki.

– Egy fővezér nem eszik tejbegrízt!

Még sokáig örvendeztek, dicsérték a fővezért és Süsüt, és nem volt senki boldogabb a világon, mint a kiskirályfi és Süsü, a sárkány!

Folyt. köv.