A MŰ SÜSÜ - FOLYTATÁSA
Csukás István 2005.09.11. 10:41
.
A MŰ SÜSÜ - FOLYTATÁSA
A mű – Süsü belépett a várkapun, dudorászott, jobbra-balra nézegetett, pontosan olyan volt, mint az igazi, senki se tudná megkülönböztetni! Odaért a pékhez. A pék megállította, két hatalmas perecet nyújtogatott neki.
– Süsü! Itt a perec! Az egyik sós, a másik sima! Majd kiválasztod, hogy melyik kell.
A mű – Süsü fogta a pereceket, bekapta mind a kettőt, lassan elropogtatta. A pék a fejéhez kapott, annyira csodálkozott.
– Süsü! Miért eszed meg? Nem azt mondtad, hogy ajándékba viszed? Nahát ilyet, ki érti ezt? Befalta az egészet!
A mű – Süsü nem törődött a pékkel, ment tovább, odaért a csizmadiához. A csizmadia nyújtotta feléje a pár csizmát és külön a sarkantyúkat.
– Hé, Süsü! Itt a csizma! És itt a sarkantyú! Majd rászerelik, ha kell.
A mű – Süsü fogta a csizmákat meg a sarkantyúkat és bekapta, csak úgy recsegett a foga alatt. A csizmadia a fejéhez kapott és úgy óbégatott.
– Még ilyet! Megáll az eszem! Befalta a csizmát! És a sarkantyúkat is! Ennek agyára ment a hőség!
Az oszlopok mögött lapult a kém és a hadvezér, s vihogva lesték a mű – Süsüt. De egyszer csak a torkukon akadt a vihogás, mert meglátták az igazi Süsüt is! A kém siránkozott, jajveszékelt.
– Jaj, jaj! Ez az igazi Süsü! Mégse ment el! Mégse sikerült a csel! Most ketten vannak! Mi lesz itt?!
Az igazi Süsü észrevette a bujkálókat, odarohant és elkapta őket.
– Megvagytok, hazudozó esernyősök! Majd adok én nektek szeplőt! Széttöröm a fejeteken az esernyőt! Még hogy sósperec! Még hogy sarkantyú! Nesztek! Nesztek!
A kém és a hadvezér jajveszékelve elmenekült, Süsü dühében összetörte az esernyőket.
A mű – Süsü a palotához ért, elment az ablak előtt. A király meglátta és kikiáltott neki.
– Minden rendben van, Süsü?
– Minden! Megyek és meglocsolom a virágokat! – mondta a mű – Süsü, és elballagott a hátsó udvar felé, a virágokhoz.
Alighogy elment, dühöngve jött az igazi Süsü. Megállt az ablak előtt.
– Hol vannak a szeplős pofák? A szeplőtelen szeplősök?! A föld nyelte el ezeket! Nem találom őket! Ti sem láttátok?
A király nagyon elcsodálkozott.
– Kiket? Miket? Mi bajod, Süsü? Hiszen most mondtad, éppen az előbb, hogy minden rendben van és mész virágot locsolni!
– Virágot locsolni? Nem, nem fenség, most mondom, hogy nem találom őket, a szeplőtlen pofájúakat, és nem virágot locsolok, hanem őket keresem! És most!
A király a kancellárhoz fordult.
– Kancellár! Ugye te is hallottad, hogy azt mondta az előbb: minden rendben van és virágot locsol!
– Igen, felség! Én is hallottam! – Kiszólt az ablakon Süsünek. – És milyen szeplőtlenekről fecsegsz itt összevissza?
Süsü dacosan kiabált be az ablakon.
– Hát a két esernyősről! Üldözöm őket! És ha elkapom, jól kiszeplőzöm mind a kettőt! Úgyhogy most nem érek rá veletek vitatkozni!
Ezzel elrohant. A kancellár idegesen simogatta a szakállát, s mormogott, hogy gyanús, nagyon gyanús! A király összeráncolta a szemöldökét és úgy gondolkozott. Majd így szólt.
– Kancellár! Hívjátok ide Süsüt! Beszélni akarok vele! Valami gyanús itt nekem!
– Igenis, felség! – szólt a kancellár, majd kikiáltott az írnoknak, hogy keresse meg Süsüt és hívja ide! Ez parancs!
A király tovább gondolkozott.
– És gyanús az a bizonyos két esernyős is! Nem is esik az eső… Azokat is hozzátok ide!
A kancellár kikiáltott a zsoldosoknak. A két zsoldos becsörtetett s vigyázzba állt.
– Mi a parancs? – kérdezték egyszerre.
A király szigorúan nézett rájuk:
– Hozzátok ide a két esernyőst! Ismertetőjelük: szeplősek!
A kancellár finomam köhintett, s odasúgta a királynak.
– Még nem szeplősek… Azért kellett az esernyő!
A király bólintott s így folytatta.
– Igaz. Még nem szeplősök! Világos?
A két zsoldos egyszerre harsogta.
– Világos! Minden gyanús elemet behozni!
S kimasíroztak a trónteremből.
A két zsoldos a piactéren menetelt, s megállított mindenkit. A borbélyt, a péket, a csizmadiát. Feltették mindenkinek a keresztkérdést.
– Esernyő? Szeplő? Nincs! Ártatlan!
Megállították a Dadust is, és neki is feltették a keresztkérdéseket. Ám a Dadus nagyon dühös lett, és a fejükhöz vágta a kosarát.
– Majd adok én neked szeplőt, te félnótás! Sose volt szeplőm! Lánykoromban nekem volt a legszebb arcbőröm! Nesze, nesze, huligán!
A két zsoldos sürgősen továbbmasírozott. Így botlottak bele a kémbe és Torzonborz hadvezérébe. Gyorsan összeszedték magukat, megigazították a ruhájukat, kipödörték a bajuszukat, és szúrós szemmel feltették a keresztkérdéseket.
– Állj! Esernyő! Szeplő!
Torzonborz hadvezére remegett, mint a nyárfalevél, és sírós hangon válaszolt.
– Én mondtam, hogy hülyeség a szeplő! Én mondtam, hogy hülyeség az esernyő! Ő találta ki! Ő a kém!
A két zsoldos közrefogta a kémet és a remegő hadvezért.
– Gyanús! Nagyon gyanús! Le vagytok tartóztatva!
Ekkor a fejük felől, a toronyból a kiskirályfi kiabált nekik:
– Hé, zsoldosok! Nem láttátok Süsüt? Már teljesen elzsibbadtam a toronyban!
A zsoldosok egyszerre néztek fel és egyszerre szólaltak meg.
– Mit keresel a toronyban? Gyanús! Te is le vagy tartóztatva! Gyere le! A király parancsára!
A kiskirályfi a vállát vonogatta, de azután mégis lejött.
A zsoldosok kiadták a parancsot.
– Foglyok és gyanús elemek, sorakozó! Te is, kiskirályfi! Lépés indulj! Gyerünk a királyhoz!
Az írnok futkosott össze-vissza, kereste Süsüt. Beszólt a csizmadiához, hogy nem látta-e véletlenül valamerre.
– De, láttam! – mondta a csizmadia. – Ott locsolja a virágait, hátul az udvarban.
Az írnok megköszönte, a sarokig rohant és bekiáltott.
– Süsü! Gyere a királyhoz! Hivat!
– Jó – mondta a mű – Süsü, merthogy az locsolgatta a virágokat. – Már csak egy virág van hátra. Mindjárt megyek!
Az írnok loholt vissza, mikor nekirohant Süsünek. Megállt, megtörölte a szemét, hogy nem káprázik-e, majd dadogva így szólt.
– Ilyen hamar ideértél? Még csak az előbb mondtam, hogy gyere a királyhoz…
– Nem az előbb mondtad, hanem most mondod! – szakította félbe Süsü.
Az írnok tovább hebegett, habogott.
– Mit most?! Onnan jövök a hátsó udvarból, és ott mondtam neked, hogy gyere a királyhoz! Te meg locsoltad a virágokat!
De Süsü tovább vitatkozott.
– Még ma nem is locsoltam virágokat, nem értem rá! Itt csücsülök régóta, és várom a szeplősöket! És most mondtad és itt mondtad, hogy menjek a királyhoz!
Az írnok éppen azt akarta mondani, hogy ne vitatkozzon, mikor a sarok felé nézett, és egy pillanatra azt hitte, hogy napszúrást kapott, vagy álmodik, vagy megőrült! Ugyanis meglátta a másik Süsüt, amint lassan ballagott feléje. Az írnok behunyta a szemét, majd kinyitotta, és hangosan kiabálva elrohant.
– Jajajajaj! Ketten vannak! Jaj, anyám! Ketten vannak!
A nagy kiabálásra kijött az erkélyre a király és a kancellár.
– Kik vannak ketten? Mit kiabálsz? – szólt le a kancellár.
– A Süsük! Ők vannak ketten!
– Micsoda badarság ez? – rázta a fejét mérgesen a kancellár.
– Nem badarság! Ott jönnek! – mutogatott az írnok a piactér felé.
Odanézett a kancellár, odanézett a király is, a szemük tágra nyílt a csodálkozástól. Torzonborz kapcsolgatta a vezérlőasztalát, s dühöngve ugrált – „Ezek a tökkelütött kémek nem csalták el az igazit! Most mit tegyek? Megvan! Megparancsolom a mű – Süsünek, hogy utánozza az igazit!” Megnyomta a gombot, és kiadta a parancsot a mű – Süsünek.
A kancellár tért magához először. Szemrehányóan mondta a két álldogáló sárkánynak, mivel nem tudta eldönteni, hogy melyik az igazi.
– Süsü! Sose beszéltél róla, hogy neked ikertestvéred van!
– Nincs ikertestvérem! – mondta egyszerre a két sárkány.
– De ketten vagytok! És úgy hasonlítotok egymásra, mint két tojás! Állj! Ne egyszerre beszéljetek, mert megbolondulok! Először te mondd! – mutatott rá a jobb oldali sárkányra.
– Én sem értem, kancellár! – mondta a jobb oldali sárkány.
– Én sem értem, kancellár – mondta a bal oldali sárkány.
Ekkor berobogtak a zsoldosok a foglyokkal és a kiskirályfival.
– Szia, Süsü! – rikkantott a kiskirályfi.
A kém a fejéhez kapott és így óbégatott.
– Jaj nekem, itt van mind a kettő! Mi lesz ebből?
A kancellár rögtön lecsapott rá.
– Állj! Te tudtad, hogy kettő van? Talán éppen ti hoztátok a másikat?!
A kém gyáván mindent bevallott.
– Nem én, hanem ő, illetve mind a ketten! Kegyelem, én csak egyszerű kém vagyok! Torzonborz király kéme… de csak egészen pici kém, szinte másodállásban, és alig kapok érte valamit… és Torzonborz csináltatta a mű – Süsüt, hogy kicserélje az igazival, és elfoglalja a váratokat!
– De hát melyik a tietek?! – forgatta a fejét a kancellár.
– Nem tudom – nyöszörgött a kém. – Teljesen egyformák!
A kancellár megdühödött.
– Vigyétek a dutyiba őket!
– Jaj, megint a dutyi! Mindig a dutyi! Unom már a dutyit! – siránkozott a kém, de nem volt irgalom, a zsoldosok elvitték őket.
A kancellár töprengett, majd megtalálta a megoldást.
– Nincs más hátra, felséges királyom, nekünk kell kideríteni, hogy melyik az igazi! Keresztkérdésekkel! Meg ravasz kérdésekkel! Például itt van mindjárt egy: a mi Süsünk lépjen közelebb!
Mind a két sárkány közelebb lépett.
– Hm! – vakarta a fejét a király. – Most hadd kérdezzek én. Süsü, te ott jobboldalt, miben állapodtunk meg a bajvívásnál?
– Hogy én győzök és enyém lesz a királylány!
– Hm. Most te felelj, baloldalt. És mi lett?
– Te vetted el feleségül! – válaszolt a baloldali sárkány.
Ez bizony döntetlen volt, vagyis nem sikerült eldönteni, hogy melyik az igazi Süsü. A kiskirályfi nézte őket, nézte, nézte, majd így kiáltott.
– Most én hadd kérdezzek! Süsü! Ott egy lepke! Ott! Ott! Fogjuk meg!
És várakozóan nézett a két sárkányra. És csak az egyik sárkány mozdult meg, és csapkodott a levegőbe a lepke után, és a kiskirályfi mindjárt tudta, hogy melyik az igazi Süsü! Odabújt hozzá, és együtt figyelték a csapkodó, nyöszörgő, nyikorgó mű - Süsüt , ahogy ment össze, már egész pici lett, mivel elromlott benne a szerkezet.
Együtt szavalták hangosan az igazi Süsüvel, hogy miért nem szabad megfogni a lepkét.
– A lepke akkor szép, ha szabadon lebeg! Gyönyörködj benne, és akkor úgy érzed, hogy te is repülsz!
Mindenki ámulva nézte őket. Süsü átölelte a kiskirályfit.
– Köszönöm, kiskirályfi, hogy felismertél!
– Én végig felismertelek, Süsükém! Hát hogy lehet téged összetéveszteni?
A kancellár zavartan babrálta a szakállát, a király meg hümmögött, majd így szólt.
– Hm, hm… de mikor úgy hasonlított. Kedves Süsü, hm, hogy újra te vagy az igazi, mit kérsz, vagyis mit kívánsz fájdalomdíjul?
Süsü mosolyogva rázta a fejét.
– Én mindig az igazi voltam! És nem kívánok semmit, csak azt, hogy mindig ismerjetek fel, és ne kételkedjetek bennem!
– Így lesz! – mondta a király. – A mű - Süsüt meg dobjátok a szemétbe.
Még sokáig éljenezték Süsüt, simogatták, dicsérték, hogy milyen hűséges, hogy milyen igazi!
Folyt. köv.
|