|
MENÜ |
|
|
| |
|
|
|
|
ÍRJ NEKEM |
|
|
| |
|
|
|
|
VENDÉGKÖNYV |
|
|
| |
|
|
|
|
NEM SZERETHET MINDENKI |
|
|
Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz, nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni...
| |
|
|
|
|
LEGSZEBB SZÓ |
|
|
| |
|
|
|
|
ALKYONI PAPADAKI |
|
|
A Hold színe
- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát,
és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt,
hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett
| |
|
|
|
|
AKIKÉRT ÉRDEMES ÉLNI |
|
| | |
|
|
|
|
SZERETET AZ ÉLET |
|
|
Szeretet az élet,élet a szeretet...
"Élni annyi, mint szeretni.
Szeretni látni és megmutatni,
érezni és érzékeltetni,
meghallani és meghallgatni,
magasba szállni és fölröpíteni,
kinyílni és felnyitni,
megérteni és megértetni,
együtt érezni és eggyé olvadni
- és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás."
| |
|
|
|
|
ŐRANGYALOM |
|
| | |
|
|
|
|
HOMAS DEKKER |
|
|
Minden reggel mosollyal az arcomon ébredni, a napot hódolattal köszönteni, amiért ennyi lehetőséget tartogat. Tiszta fejjel neki látni a munkámnak, még a kis dolgokban is szemem előtt tartani a végső célt, melyet magam elé tűztem; úgy találkozni férfiakkal és asszonyokkal, hogy mosoly van az ajkaimon, és szeretet a szívemben. Gyengédnek, kedvesnek, és előzékenynek lenni minden percben. Oly fáradsággal lehajtani fejem, mely álomba ringat, s oly örömmel, melyet csakis a jól végzett munka okozhat- így szeretném én mulatni napjaimat.
| |
|
|
|
|
|
|
NOVELLA |
|
|
AZ ELSŐ BÁNAT
Franz Kafka 2005.09.10. 23:19
.
Egy trapézművész – ez a nagy varietészínpadok kupolaterében fönn, magasan gyakorolt művészet köztudomásúlag egyike az ember által űzhető legnehezebbeknek – előbb a tökéletesség utáni vágyból, később már zsarnokivá lett megszokásból is úgy rendezte be életét, hogy amíg egyugyanazon társulatnál dolgozott, éjjel–nappal fönt maradt a trapézon. Szükségleteiről, ilyen egyébként alig akadt, egymást váltó szolgák gondoskodtak, akik lent őrködtek, és amire odafent szükség lett, külön e célra készített edényekben húzták föl és le. A külvilág számára nem jelentett különösebb bonyodalmakat ez az életmód; csak a többi műsorszám közben volt valamelyest zavaró, hogy leplezhetetlenül ott kuksolt fönt, s bár többnyire ilyenkor is nyugton megült, a közönség soraiból odakalandozott felé egy–egy tekintet. Ám ezt az igazgatóság mindig megbocsátotta neki, lévén rendkívüli, nélkülözhetetlen művész. Természetesen azt is belátták, hogy nem jószántából él így, s tulajdonképpen csak így maradhat állandó gyakorlatban, így őrizheti meg művészete tökélyét.
Ám egyébként is egészséges élet volt ez odafönt, s ha melegebb évszak jöttén a kupolán körben kinyitogatták az oldalablakokat, és friss levegő meg napfény hatolt be a félhomályos térbe, kimondottan szép is. Persze, emberi kapcsolatai igen szűkre korlátozódtak, csak néha mászott fel hozzá a kötélhágcsón egy–egy tornászkollégája, olyankor ott ültek mindketten a trapézon, jobbra–balra a tartókötélnek dőlve, és beszélgettek, vagy munkások dolgoztak a tetőn, és a nyitott ablakon át pár szót váltottak vele, vagy a tűzoltó vizsgálta meg a szükségvilágítást a legfelső erkélysoron, s odakiáltott neki valamit, nagy tisztelettel, de alig érthetően. Máskülönben csend volt körülötte; csak egy–egy alkalmazott, elbolyongván a kongó, délutáni színházban, pillantott fel a tekintetet szinte magába szédítő magasba, ahol a trapézművész, anélkül hogy tudhatná, figyelik, művészetét gyakorolta vagy pihent.
Így a trapézművész zavartalanul élhetett volna, ha nincs az elkerülhetetlen ide–oda utazás; ez roppantul megviselte. Bár az impresszáriónak gondja volt rá, hogy a trapézművészt szenvedéseinek szükségtelen meghosszabbításától kímélje; a városokon versenyautón hajtottak át, ha csak lehetett, éjszaka vagy hajnalok hajnalán a néptelen utcákon, nyaktörő sebességgel; persze, a trapézművész vágyaihoz képest ez is lassúnak bizonyult; a vonaton egy egész fülkét foglaltak el, melyben a trapézművész máskülönbeni életmódja – igaz, nyomorúságos – pótlékául fönt, a csomagtartó hálóban tehette meg az utat; vendégszereplésének következő színhelyén már jóval megérkezése előtt felszerelve várta a trapéz, és a színházterembe vezető összes ajtót szélesre tárták, a folyosókon mind szabad utat biztosítottak – az impresszárió életében mégis azok voltak a legszebb pillanatok, amikor a trapézművész a kötélhágcsó első fokára tette lábát, és egy szemvillanás múlva újra fent lógott trapézán.
Akárhány utazás sikerült is már az impresszáriónak, minden újabb út megint csak gyötrelem volt, hiszen az utazások, minden egyébtől eltekintve, mindannyiszor megviselték a trapézművész idegeit.
Így utaztak hát egyszer újra együtt, a trapézművész a csomagtartó hálóban feküdt és álmodozott, az impresszárió a szemközti sarokban ült hátradőlve az ablaknál és olvasott, s akkor a trapézművész halkan beszélni kezdett hozzá. Az impresszárió azonnal szolgálatkészen állt fel. A trapézművész, ajkába harapva, azt mondta, tornájához ezentúl az eddigi egy helyett mindig két trapézra lesz szüksége, két trapézra egymással szemközt. Az impresszárió nyomban beleegyezett. A trapézművész azonban, mintha meg akarná mutatni, hogy itt az impresszárió beleegyezésének éppúgy nincs jelentősége, ahogyan esetleg ellentmondásának sem lenne, azt mondta, soha többé, semmiféle körülmények között sem tornászna egy trapézon. Mintha a gondolatába is beleborzongott volna, hogy ez esetleg mégis megtörténhet. Az impresszárió habozva és figyelmesen megismételte: teljesen egyetért vele, miszerint két trapéz valóban jobb, mint egy, egyébként is előnyös ez az új elrendezés, változatosabbá teszi a mutatványt. Akkor a trapézművész hirtelen sírva fakadt. Az impresszárió mélységesen megrémülve ugrott fel, és megkérdezte, mi történt, s mert választ nem kapott, felállt az ülésre, simogatni kezdte a trapézművészt, arcát arcához szorította, úgyhogy azon is végigfolytak a könnyek. De csak sok kérdés és hízelgő szó után mondta a trapézművész zokogva: – Az az egy szál rúd a kezemben – hogy élhetek így! – Most már könnyebb dolga volt az impresszáriónak, hogy a trapézművészt megvigasztalja; megígérte, mindjárt a következő állomásról táviratozik legközelebbi vendégszereplésük helyére a második trapéz miatt; szemrehányásokat tett magának, hogy ilyen sokáig hagyta egyetlen trapézon dolgozni, és megköszönte és megdicsérte, hogy végre figyelmeztette hibájára. Így az impresszáriónak sikerült lassan megnyugtatnia a trapézművészt, és visszaülhetett a sarokba. Ő maga azonban nem volt nyugodt, gondterhelten pillantgatott könyve felett észrevétlen a trapézművészre. Ha efféle gondolatok kezdték kínozni, elmaradnak–e majd végképp? Nem fokozódnak–e inkább szüntelen? Nem fenyegetik–e létezését? És valóban, az impresszárió látni vélte, ahogy most látszólag nyugodt álmában, melybe sírása torkolt, a trapézművész gyermekien sima homlokára felvésődnek az első ráncok.
Tandori Dezső fordítása
| |
|
|
|
|
|
|
A NAP VERSE |
|
|
William Blake
A TÉLHEZ
"Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal."
Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
Felett elvágtat, acél viharát
Kirántva; már felnézni sem merek,
Mert ő az úr széles világ fölött.
De nézd az őrült szörnyet! csontjain
A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.
Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
A tengerész, szegény! kire vihar tör,
Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi. | |
|
|
|
|
KALENDÁRIUM |
|
| 2024. Szeptember
H | K | S | C | P | S | V | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 |
|
| | |
|
|
|
|
VIGYÁZZ RÁ |
|
| | |
|
|
|
|
BALÁZS FECÓ |
|
|
Ne kérd, hogy ígérjem meg azt, amit nem tudok!
Szeretlek, és melletted vagyok.
De tudom jól, hogy eljön majd a nap,
És nem lesz semmi, ami majd visszatart.
Mert sehol sem tudtam megnyugodni még.
S ha nem lennék szabad, élni sem tudnék!
Homok a szélben, azt mondod, az vagyok
Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok.
Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok.
Homok a szépben, megváltozni nem tudok.
Meder nélküli folyó leszek nélküled,
És meglehet, hogy sokszor tévedek,
És minden reggel máshol ér talán,
És senki nem fog emlékezni rám,
És nem tudom, hogy mi történhet még,
De ha nem lennék szabad, élni sem tudnék!
Homok a szélben, azt mondod, az vagyok.
Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok.
Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok.
Homok a szépben, megváltozni nem tudok.
| |
|
|
|
|
ÁLOM |
|
|
| |
|
|
|
|
TORNAY ANDRÁS |
|
| Díszíts fel!
Akassz rám időt, mosolyt, érintést
Szeretnék végre ünnepelni
Ülj mellém szótlanul
Vigyázzunk egymásra
- én tudom, hogy nagyon törékeny vagyok!
| |
|
|
|
|
ESS ESŐ, ESS |
|
| | |
|
|
|
|
PAULO COELHO |
|
|
Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségének. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem.
| |
|
|
|
|
VALAMI VÉGET ÉRT |
|
| | |
|
|
|
|
POPPER PÉTER |
|
|
A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni.
Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.
| |
|
|
|
|
IRODALMI LINKEK |
|
|
| |
|
|
|
|
KEDVENC OLDALAIM |
|
|
| |
|
|
|
|
ONLINE KÖNYVESBOLT |
|
|
| |
|
|
|
|
|