Baráti társaság ült az asztal mellett. Ősz volt, kinn hamar besötétedett. A nappalok hamar estébe fordultak. Eső áztatta a földet. A fekete ragacsos föld pedig vastagon tapadt a cipőtalpakra. Ilyenkor az emberek, ha éppen nem volt muszáj kint lenni, behúzódtak a házakba. A kályha melege, a tűz pattogása megnyugtatta az emberek lelkét. Otthont varázsolt a meleg, ebben a hidegre forduló lucskos időben… A kályha ajtaján kilátszó parázs vörös színébe bámultak a bent levők… mélyen hallgattak.

Tegnap temették a szomszéd asszonyt. Senkije sem volt. A szomszéd temetette el, viselte a költségeket és intézkedett. Tisztességes temetése volt a bolond asszonynak. Bolondnak hitte mindenki. Most az asztalon, a házból összeszedett dolgok hevernek. Az asztal körül három fiatalember és egy lány. Nem voltak nagyon kíváncsiak, de a délutáni semmittevésben sorra vették a hagyatékot, ezt nézegették. Az első kép egy fiatal leányt ábrázolt. Nagyon szép nő. Arca finom vonalait szép fekete haja kiemelte és még hangsúlyozottabbá tette szépségét. Pici nevető száj, huncut szemek. Ki lehet ez a nő, biztosan valami rokona az elhunytnak. Aztán egyre több ehhez hasonló kép. Családi fotók. Régi ruhákban öltözött pár, köztük egy kisleány. Régi képek, megbarnultak már, ki tudja melyik évből valók és kit ábrázolnak. Egyiken sincs sem név, sem évszám. Most már kíváncsian keresgéltek és kutattak tovább. Keresni kezdték az elhunyt fényképét, de sehol sem találták. Ekkor a házigazda, hetvenes éveit taposó öregember lépett be a szobába. Ölében egy halom fa. Kint volt, fát vágott és azt hozta be, hogy a fiatalok beszélgetés közben ne fázzanak. A lány kíváncsiskodni kezdett:

- János bácsi, kik vannak ezen a képen? – kérdezte – Mi a Sári néni fényképeit keressük, de nincsenek sehol. Nem tudja, ezeken a képeken kik vannak?

Az öreg komótosan leült az asztal mellé, kezébe vett egy képet, aztán a másikat és végül alulról kihúzott még egyet.

-Ezt ismeritek? – kérdezte. Mindenki a kép fölé hajolt és kíváncsian nézték, de a kép nem mondott senkinek semmit. Valaki azonban ismerős volt rajta. A nő, az a szépasszony. Őt látták eddig is, de mit keres a Sári asszony hagyatékában.

- Ki ez? – kérdezték majdnem egyszerre

- Hát Sári,- felelte az öreg.

- Sáriné!?- az nem lehet, egy cseppet sem hasonlít rá. – Hihetetlenül néztek az öregemberre.

- Pedig ő az, és ha segítettek a vacsorát feltenni, elmesélek nektek valamit.

Azonnal ugrottak mind. Az egyik fiú hozott egy nyulat. Szokás volt, ha összegyűltek, valaki mindig hozott egy kis ennivalót, amit aztán megkészítettek és együtt fogyasztották el. Hangulatos esték voltak. Rendszerint késő éjszakába nyúló beszélgetések. Barátjuk zsidó vallású. Sok nyulat tartottak. Csendes fiú, ma ő hozta az ennivalót. Szerették ezt a halk szavú fiút és a szüleit is. Tudták, hogy szülei Auswitzből menekültek. Valahogy szerencséjük volt, nemcsak ők, de a testvére és családja is életben maradtak. Ebbe a faluba jöttek vissza. Itt volt az otthonuk és csendesen éltek, mindenki szerette őket. A fiatalember édesanyja pedig csodálatos és jóságos asszony volt. A férfiak elő készítették a nyulat. Vadas lesz. A lány, a zöldséget tisztította, meg a hagymát. Az érclábasban hamarosan sercent a zsír, belekerült a hagyma, a zöldség és mellé a fehér hús Felöntötték egy kis vízzel, födelet tettek rá, már csak a tűzre kell tenni a fát, és nemsokára elkészül a finom vacsora. Már mind nagyon várták, finom illatok terjedtek a fedő alul.

- Na akkor kezdjük, ült le az öreg a régi karosszékbe. Megvakarta a fejét és maga elé nézett. Mintha a múltat akarná visszaidézni A múltat, ami annyi titkot rejtett magába. Megszokták már a fiatalok ezeket a beszélgetéseket. Ilyenkor mindig egy új világ tárult eléjük, csodálkoztak, hihetetlennek tűnő eseményeket ismertek meg, minden alkalommal.

- Itt van ez a kép-, nézzétek. Ezen Sárinét és a férjét látjátok. A szomszédban lakott, ott ahonnan a tegnap az asszonyt temettük el. Az ő háza van a mi szomszédunkban. - Ö az itt ni.- mutatott egy másik képre. A képen egy magas ember, kackiás bajusszal és egyenes tartással.

Igencsak csinos ember lehetett, de hogy vehette el Sárinét, kotnyeleskedett a lány. A lényeget szerette volna tudni, de az öreg nem engedett.

- Nyugodj meg lányom – szólt, szépen sorba mindent elmesélek.

Ez az ember itt a képen, az én jó pajtásom. Józsefnek hívták. Egy évben születtünk, akkor most 72 éves lenne. Velem egykorú. Együtt nőttünk fel, együtt jártunk iskolába s még katonának is együtt rukkoltunk be. Szerencsénk volt, megsebesültünk, így a frontról mindketten hazakerültünk, még mielőtt fogságba eshettünk volna. Én már ismertem az anyátokat, - nézett a két fiára és hamar el is vettem feleségül. Itt maradtunk ebbe a házba. Mindig kertészkedtünk, ahogy az anyámék is. Nagy a kert, megéltünk belőle. A szomszédban is ugyanezzel foglalkoztak. Józsi nem nősült meg. Gazdaságot vezetett senki leánya nem volt neki elég jó. Az anyja is beleszólt az életébe, ő sem nagyon sietett és múltak az évek. Nekünk már megszülettek a fiaink. Ekkor én már régen elmúltam harminc éves. Józsi egy nap csillogó szemekkel jött be hozzánk és nagy titokzatosan hívott hátra a kertbe. Megismert egy leányt, aki neki nagyon megtetszett. De nagy baj van, a leány eléggé fiatalka.

- Mennyi idős?- kérdeztem.

- Alig töltötte be a tizenhatot, válaszolta. Nekem erősen tetszik elveszem feleségül.

- Ö mit mond?- kérdeztem

- Jönne hozzám – válaszolt Józsi, csak az anyám nem tudom, mit mondana.

Az ő szülei bele egyeznek, mert sokan vannak testvérek. Ha egy elmegy a háztól, az csak jó lenne. Meg aztán itt van gazdaság, van pénz, jó dolga lenne nemcsak neki, hanem a családjának is. Ott nincsen baj. Az anyámtól félek.

Teltek múltak a hónapok, Józsi nem maradt el a leány mellől. Addig-addig míg az anyja is beadta a derekát. Megengedte, hogy feleségül vegye, de azzal a feltétellel, hogy oda költöznek a nagy házba, hogy megtaníthassa a menyét mindenre. Abban a szegény házban nem sokat tanult eddigi életében. Meg is volt a lakodalom, nagy felhajtással, ahogy ez egy jó módú családban szokott A fiatalasszony ügyes volt. Az anyósa is megszerette nem volt semmi hangos szó közöttük. Aztán egy nap az öregasszony meghalt. Eltemették becsületesen.

A Józsi felesége szép, erősen szép menyecske lett, csak úgy ringott a csípője. Jó háziasszony hírében állott, ügyesen vezette az otthoni gazdaságot. Gazdálkodtak, minden volt az udvarban, sok apró jószág, két ló és két tehén. A tejet elszegődték, minden este és reggel elvitték a falusiak. Szépen éltek nem mondom, de Józsi öregedni kezdett. Nem volt olyan kedélyes ember, nem járt el sehova szórakozni, már pedig az asszony óhajtotta volna. A bált, a táncot a korához való életet. De csak a munka volt. Az embere, pedig mindennap járta a mezőt a napszámosokkal.

Az otthoni dolgot a felesége végezte. Aztán megindult a falu szája. Egyre többet lehetett hallani, hogy a menyecskének van valakije a beszegődöttek között. Tejért járt a házhoz egy fiatalember, olyan vele egykorú lehetett. Titokban nem maradhatott, amit egyszer a falu elkezd suttogni olyan, mint az erdő, egyik fa átadja a másiknak az üzenetet. A hír eljutott Józsi is fülébe is és állandóan lekonyult ábrázattal jött-ment. Tőlem is kérdezte láttam-e valamit. Erre mit mondhattam volna, azt hogy állandóan a nyalka legény jön a leghamarább, aztán eltűnnek a házba, és valamikor déle felé látom elmenni? Nem mondhattam, tudtam beleroskadt volna. Erősen szerette az asszonyt.

Közben János bácsi felállt a karosszékből, tett a tűzre, belekavart az edénybe. A fiatalok némán lesték a mozdulatait. Ö megállt a kályha mellett, mintha a gondolataiban kutatna, maga elé nézett, aztán sóhajtva visszaült.

- Hol is hagytam abba? Jaj igen. Már Józsi is tudta, hogy a feleségének más is van az életében. De nem szólt semmit csak ette magát. Egyre komorabb volt. Minden reggel befogta a lovakat, ment dolgozni a mezőre. Egy nyári meleg napon kiment a mezőre, hogy megnézze, lehet-e már aratni. Meleg nap volt szikrázóan sütött a nap. Józsi leült a föld végében levő fa alá és csak gondolkozott. Fájt a szíve nagyon és szégyellte is a falu előtt, hogy ide jutott. Büszke ember volt világ életében, most meg amerre elhalad, pusmognak a háta mögött.

Itthon az asszonyka ellátta az állatokat. Jöttek, mint rendesen a tejért. Megérkezett a szeretője is. Beküldte a legényt a tisztaszobába, s miután kimérte az utolsó adag tejet is, bement a legényhez. Szerelmes hancúrozásba kezdtek.

Odakinn egyre csak gyűltek a fellegek, egyszer csak a hegy mögül hatalmas fekete felhő közeledett Mozdulatlan csend volt a mezőn, elhallgattak a madarak, a tücskök, még a békák sem brekegtek a közeli tavakban. Józsi csak maga elé nézett. Nem vett észre semmit sem. Nem hallotta a csendet, az ő lelkében igencsak nagy volt a zaj. Tisztáznia kell az asszonnyal a dolgot, nem mehet ez így tovább. Nem teheti őt a világ csúfjává. Kérdéseket tett fel és válaszolt is rá. Magában ezerszer elpróbálta, hogy fog hozzá a beszélgetéshez. Eközben viharos szél támadt. Még azt sem vette tudomásul. Csak arra lett figyelmes, hogy dördül az ég, és a lovak idegesen kapálóznak. Felnézett az égre és ijedten látta a vihart a feje fölött. Állt volna fel, hogy kiszabadítsa a lovakat és induljon haza, mire egy hatalmas villám belecsapott a fába. Tehetetlenül esett össze. Kigyulladt a fa, magas lángokban égett. Belekapott az ember ruhájába, és a felismerhetetlenségig összeégett.

A nagyszobában most volt a tetőfokán a hancúrozás. A menyecske éles sikolya beleveszett a mennydörgésbe, és kéjesen terült el az ágyon. Mikorra kipihegte magát, vette észre, hogy itt a vihar. – Hamar öltözött, nyomban el is küldte a fiatalembert, tudta az ura bármikor haza érhet Sietve gyűjtötte össze a kis csirkéket, felmelegítette az előző napról megmaradt ételt. Aztán leült és várta haza az urát. Az meg nem jött. Eltelt a délután, és úgy estefelé hozták a hírt, hogy Józsit megütötte a villám, belehalt.

A menyecske ájuldozott, nem hitt az emberek szavának. Folyton azt gondolta, hogy ez nem lehet igaz. Igaz volt. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, mindig az volt az eszében, hogy Isten így büntette meg őt a hűtlensége miatt. Harmadnapra eltemette az urát. Az a három nap maga volt a pokol. Esténként virrasztani mentek az emberek, ő se, nem látott se, nem hallott… Temetés után hazament, kiült az udvaron levő padra szeme a semmibe meredt, ott ült reggelig. Másnap énekelve állt fel a padról. A szomszédok nem hittek a fülüknek, mi ez a nagy nótaszó? Én is átmentem, hogy megnézzem, mi van, hallgasson már el nem illik temetés utáni napon ilyen fennhangon énekelni., de mikor a szemébe néztem már nem azt a Sárit láttam aki volt egykoron. Beszélni kezdett, hogy gyógyítani akar, ki kell menjen növényeket gyűjteni a rétre.

- A többit már tudjátok – Megtébolyodott azon az éjszakán. Egész életében járta a mezőt, erdőt és mindenkinek teának valót adott. Minden gazt összegyűjtött, ti meg csúfolkodtatok vele. Adott teát a kutyák betegségére, a férfiak bajára, torokfájásra, mindenre, amire kérték az emberek, bár tudták, hogy az, amit ad, semmit sem ér. Élvezték a tébolyult asszony bolondságait. Aztán elhanyagolta magát. Nem mosakodott, sem a házát, sem az udvarát nem tartotta rendben. Minden kis zugot a teáinak tartogatott, a gaz meg egyre nőtt. Benőtte az udvart, a kertet Ö is teljesen megváltozott. A hajdani szép menyecske csúf öregasszony lett, akit mindenki magára hagyott és kinevetett.

Mély csend borult a lakásra. Elkészült az étel. Elő kerültek a tányérok. Asztalra került az öreg érclábas, s benne illatozott az ínycsiklandozó vacsora. Senki sem nyúlt az étel felé. Nem volt már étvágya a fiataloknak. Mindegyik maga elé bámult, saját gondolataiba burkolózott. Aztán a lány elvette a fényképet, sokáig nézte, s a könnyei lassan hullani kezdtek. A fiúk torkában galuska volt, nem sírtak, csak a zsidó fiú engedte szabadon könnyeit. Ő már megszokta, sok ehhez hasonló történetet ismert már, ennél különbeket is. Ismerte a fájdalmat, azt is tudta, hogy a legkevesebb, amit most tehet, hogy sír. Vannak pillanatok az emberek életében, mikor már nem marad semmi csak annyi, hogy emlékezik és hagyja lepörögni a könnyeket az arcán. Mert van amikor - szabad sírni a férfiaknak is.