SÜSÜKE ÚJABB KALANDJAI - JÁTÉK - HÁBORÚ
Csukás István 2005.10.01. 16:24
.
Játék - Háború
Álmosító nyári nap volt, a napocska lustán sütött az égen, a sárkányok lustán feküdtek a földön, napoztak, ásítoztak. Dó sárkány egy vödörből vizet akart önteni a fejére, de a vödör üres volt, elfogyott a víz. Dó sárkány lustán morgott.
– Üres. Elfogyott a víz.
– Hozzál a patakból – javasolta Ré sárkány. – A patakban jó hideg víz van.
– Messze van. Á, á! – ásítozott Dó sárkány. – A fejemre teszem a vödröt, valamit így is hűt.
Ekkor egy felhő, egy felhőcske úszott a nap elé, az apró árnyék végigvonult a fekvő sárkányokon.
A sárkányok morogva méltatlankodtak, hogy nana, hol a napocska! Meg hogy árnyékban nem lehet napozni.
A felhő nem törődött velük, továbbvonult az égen.
Egy fatörzsön Süsüke és a Kiskirályfi napozott, behunyt szemmel, lustán elnyújtózva.
A fejük fölé ért az árnyék. Méltatlankodva felültek, morogtak.
– Na! Hol a napocska? – morgott Süsüke. – Ellopták a napot?
A Kiskirályfi is morgott, meg dünnyögött.
– Na! Árnyékban nem lehet napozni!
Süsü állt a királyi barlang bejáratában, és a fejét csóválva nézte őket.
– Hajaj! Unatkoznak! Nem jó, nem jó! Az unatkozás nem jó. Valamit ki kéne találni. Meg kellene mozgatni őket. Mielőtt teljesen az agyukra megy az unatkozás.
A Sárkánylány is kinézett, s a fejét csóválta.
– Illetve a napozás. Lehet, hogy napszúrást kaptak? De hát nem is süt a nap! Akkor meg mi bajuk? Találj ki valamit! Te olyan okos vagy és olyan tapasztalt.
Süsü krákogott meg hümmögött.
– De mit találjak ki?
– Mi lenne, ha kutatnál az emlékeidben? – biztatta a Sárkánylány.
– Kutatok, kutatok… Már meg is van! – kurjantott Süsü.
– Jaj, de jó! Mi az?
– Háború! Ez aztán megmozgatja őket!
A Sárkánylány rémülten megrázta a fejét.
– Háború? Jaj, az nem jó!
– Nem igazi háború! Játék-háború! – mosolygott Süsü.
– Játék-háború? Az milyen?
Süsü belelendülve magyarázott.
– Olyan, mint az igazi: csihi-puhi! Piff-paff! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! De azért mégsem igazi.
– Akkor jó! – örvendezett a Sárkánylány. – Megyek, készítek uzsonnát. Háborúban megnő az étvágy.
A Sárkánylány bement a barlangba. Süsü a fatörzshöz sétált, megállt, s mosolyogva kérdezte.
– Napoztok? Napoztok? De hát nem is süt a nap!
– Árnyékban nem lehet napozni – mormogott Süsüke.
– De van egy csomó dolog, amit árnyékban is lehet csinálni – mosolygott rendületlenül Süsü.
– Például? – nézett rá kíváncsian Süsüke.
– Háború! – mondta komoly képpel Süsü.
– Háború? – élénkült fel Süsüke.
– Háború? – visszhangozta a Kiskirályfi.
– Háború – mondta Süsü. – Tudjátok, mi az?
– Tudjuk! – rikkantotta a Kiskirályfi. – Csihi-puhi! Piff-puff! Dirr-durr!
– Állj, vagy lövök! Feküdj, vagy köpök! – hadonászott Süsüke.
– Pénzt, vagy életet! Ide az aranyat! – vicsorított a Kiskirályfi. Süsü vidáman nézte a lelkes hadonászókat.
Ám Süsüke hirtelen elhallgatott, s a homlokát ráncolva kérdezte.
– De kivel háborúzzunk?
– Béke van – tette hozzá a Kiskirályfi.
– Nincs ellenség. Nincs fegyverünk – folytatta Süsüke.
Süsü legyintett.
– Nem probléma! Fegyvert csinálunk. Az ellenséget kisorsoljuk.
– Kisorsoljuk? Az milyen háború? – kérdezte Süsüke.
– Játék-háború! – jelentette ki Süsü. – De azt is lehet szívvel-lélekkel csinálni.
A két gyerek újra lelkes lett.
– Éljen! – kiáltotta Süsüke. – Én leszek az egyik fővezér! És győzni fogok!
– Éljen! – kiáltotta a Kiskirályfi is. – Én leszek a másik fővezér! És én is győzni fogok!
Süsüke csillogó szemmel megkérdezte.
– Tényleg, hány fővezér kell egy háborúhoz?
– Kettő bőven elég – mondta Süsü.
– Akkor megvagyunk! Mi kell még? – rikkantotta Süsüke.
– Hadsereg. Az jó, ha van – javasolta Süsü.
– Honnan vegyünk hadsereget? – kérdezte Süsüke.
– Hát, ott vannak a sárkányok. Majd az öreg Mindenes kiképzi őket. Úgyis egész nap csak unatkoznak – mondta Süsü.
– Én addig elkészítem a győzedelmes haditervet – jelentette ki a Kiskirályfi.
– Én is elkészítem a győzedelmes haditervet – csatlakozott Süsüke.
Amíg a két fővezér a győzedelmes haditervet készítette, Süsü elmagyarázta a dolgot az öreg Mindenesnek. A Mindenesnek felcsillant a szeme, boldogan bólogatott, meg sóhajtozott, hogy olyan, mint a régi szép időkben, majd én gatyába rázom a sárkányokat! S elgurult a nagy hegyhez a járgányán, ahol a sárkányok lustálkodtak.
Szigorúan szólt rájuk, mint egy őrmester.
– Ébresztő! Vége a lustálkodásnak! Vége a napozásnak!
– Nem is süt a nap – morgott Dó sárkány.
– Lehet eső, lehet hó! Sárkány-baka mindig jó! – szavalta az öreg Mindenes mind a három fejével. Majd hozzátette. – Ezt jegyezzétek meg! Mert én gatyába rázlak titeket!
Az első fej megjegyezte.
– Süsü azt mondta, hogy semmi durvaság!
– Jó! – bólintott a második fej. – Finoman tehát így hangzik, amit az előbb mondtam: alsónadrágba rázlak titeket! És csak azt tudom javasolni, hogy mindenki jól kösse fel az alsóneműjét! Finoman!
Az öreg Mindenes második feje harciasan süvöltötte:
– Mert én katonát faragok belőletek! Ezzel a két kezemmel.
– Milyen katonák legyenek? – kérdezte az első fej. – Lovasság?
– Nincs ló – vitatkozott a második fej. – Gyalogság. Láb van! Vagyis baka!
A sárkányok ámulva hallgatták az öreg Mindenest. Az megkérdezte tőlük.
– Mit csinál a jó katona?
Dó sárkány tétován válaszolt.
– Lő.
– Nem! – torkolta le az első fej. – Szalutál! Vagyis tiszteleg. A lövés ráér. A lövés mellékes. A legfontosabb a tisztelgés! Világos?
De nem várta meg, hogy a sárkányok válaszoljanak, önmagával társalgott, vagyis a második feje vágta rá:
– Világos! Utána jön a menetelés! Jobb láb! Bal láb! Széna! Szalma! Egy-kettő, bal-jobb! Mennek a majmok! Nóta!
A Mindenes rezes hangon rázendített, énekelt, ahogy a torkán kifért.
Száz liba egy sorba!
Mennek a rohamba!
Elöl megy a generális,
utána a bugyelláris…
Abbahagyta az éneklést.
– Na, valahogy így. Értitek? Világos? Utána jön a többi kiképzés, hogy „Állj! Vigyázz! Pihenj!” Ezek a legfontosabb tudnivalók! Figyelem! Regruták, vigyázz!
A sárkányok kihúzták magukat. A Mindenes elsétált előttük, bólogatott, hogy helyes, jól van. Majd megint elordította magát.
– Kopaszok, pihenj!
A sárkányok elengedték magukat, lazán álldogáltak.
A Mindenes elégedetten nézte a sárkányokat, majd rázendített.
Jobbra át! Balra át!
Ne kíméld a katonát!
Leshet rá száz veszély,
a katona sose fél!
Célozz, tűz! Célozz, tűz!
Állj! Pihenj! Állj! Vigyázz!
Az ellenre jöjjön frász!
Vágj pofát! Vicsoríts!
Egy ilyen arc nagy-nagy kincs!
Célozz, tűz! Célozz, tűz!
Abbahagyta az éneklést, s szigorúan nézett a sárkányokra.
– Vigyázz! Egyenesen állj! A katona nem imbolyog, nem szédeleg! Hogy áll a katona?
– Mint a cövek! – mondta Dó sárkány.
– Mint a vöcsök! – mondta Ré sárkány.
– Mint a jegenye! – mondta Mi sárkány.
A Mindenes elégedetten bólogatott mind a három fejével.
– Helyes! A kiképzés befejezve! Mögöttem sorakozó!
A sárkányok felsorakoztak az öreg Mindenes mögött.
A Mindenes akkorát kiáltott, hogy megrezegtek a levelek a fán.
– Lépés, in-dulj! Egy-két, bal-jobb! Mennek a majmok!
A frissen kiképzett hadsereg menetelt az öreg Mindenes mögött, hogy csak úgy rengett a föld.
Messze hangzott a vezényszó.
– Széna, szalma, aszalt szilva! Egy-két, bal-jobb! Na, ki lesz a bajnok?
A királyi barlang elé ért a hadsereg. A Mindenes lefékezett, vezényelt.
– Csapat, állj! Pihenj!
A sárkányok megálltak. A Mindenes harsány hangon megkérdezte.
– Ki a fővezér?
– Én vagyok az egyik – mondta Süsüke.
– Én vagyok a másik – mondta a Kiskirályfi.
– Értem. Jelentem, hogy a hadsereg előállt. Öt fő. Kiképezve közelharcra, távgyaloglásra, támadásra és menekülésre.
– Jó kis hadsereg – bólintott Süsüke. – Mindent tud. Támadni és menekülni. Kié legyen a hadsereg? Megvan! Felezzük el!
Ré sárkány vékony hangon tiltakozott.
– Nem hagyom magam félbevágni!
A Mindenes rámordult:
– Csönd! A sorban nem beszélünk! Az elfelezés azt jelenti, hogy az egyik fele Süsükére esküszik fel, a másik fele a Kiskirályfira. Ti hárman álljatok oda a Kiskirályfihoz. Név szerint: Dó sárkány, Ré sárkány és Mi sárkány! Hüm. Egy kis baj van. Itt csak ketten maradtak! Nem baj! Én leszek a harmadik.
Süsüke mosolyogva hallgatta az öreg Mindenest, majd így szólt komolyan, ahogy egy fővezérhez illik.
– Köszönöm, öreg obsitos! Te hű katona! Mi szeretnél lenni?
A Mindenes titokzatosan suttogott.
– Hajolj közelebb!
Süsüke közelebb hajolt, a Mindenes a fülébe suttogott.
– Kém szeretnék lenni! De psz! Egy kém nagyon fontos egy háborúban. De psz!
Süsüke is suttogott.
– Jól van! De egy kém csak titokban lehet kém. Egyelőre titkold el, hogy kém vagy! Psz!
Majd fennhangon így szólt a másik fővezérnek.
– Fővezér! Vonulj el a seregeddel! A harcmezőn találkozunk.
A Kiskirályfi bólintott, majd érces hangon vezényelt a hadseregének.
– Elvonulok. Hadsereg! Mögöttem sorakozó! Lépés in-dulj! Tudtok valami nótát? Énekeljetek.
A sárkányok felsorakoztak, s énekelve elvonultak.
Száz sárkány egy sorba,
mennek az ostromba!
Süsüke csodálkozva nézett utánuk.
– Milyen szépen énekelnek!
– Én tanítottam meg őket! Ezzel a két kezemmel! – hencegett az öreg Mindenes.
Süsüke kiállt a hadserege elé.
– Figyeljetek, hű katonák!
– Figyelünk! Fővezér! – zúgta a hadsereg.
– Kihirdetem a haditervet. A haditerv: legyőzzük az ellenséget.
– Nagyon jó kis haditerv – hízelgett a Mindenes. – Ezt mint kém mondom! Zseniális, megmondta a generális!
– Zseniális! – zúgták a sárkányok.
– Köszönöm, hű hadseregem! A zászlónk pedig: kék mezőben egy pöttyös labda.
Süsüke meglobogtatta a zászlót, egy nagy kék selymet, közepén egy pöttyös labdával.
– Gyönyörű! – lelkendezett a Mindenes.
– Csodaszép! – zúgták a sárkányok.
– Ezt a zászlót az életünk árán is meg kell védeni!
– Megvédjük! – rikkantott a Mindenes.
– Megvédjük! – kiáltották a sárkányok.
A királyi barlangban Süsü a trónszéken ült, s álmodozva hallgatta a harcias kiabálást.
– Ez az! – motyogta. – A zászlót mindig meg kell védeni. Mint a régi szép időkben.
A Sárkánylány kinézett a konyhából, ahol az uzsonnát készítette, s aggódva kérdezte.
– De ugye nem lesz semmi bajuk? Még olyan kicsik…
Süsü legyintett.
– Nem lesz semmi baj. Nagy fiúk már! És a nagy fiúkból lesz a jó katona…
A Sárkánylány visszabújt a konyhába.
– Sütök még egy mandulatortát is, azt a katonák is szeretik.
A nagy hegynél a Kiskirályfi is beszédet tartott a hadseregének. Jobb kezében tartott egy zászlót.
– Figyelj rám, hű hadseregem!
– Figyelünk, fővezér, zér, zér! – zúgták a sárkányok.
– Ismertetem a haditervet! A haditerv: legyőzzük az ellenséget!
– Éljen, jen, jen! – harsogták a sárkányok.
– Köszönöm, hű katonák! Most pedig megmutatom a zászlónkat: sárga mezőben egy kard. Ezt a zászlót az életünk árán is megvédjük! S kitűzte a zászlót a szikla tetejére.
– Megvédjük, jük, jük! – zengték a sárkányok.
– Kiosztom a feladatokat. Dó sárkány, menj, állj ki őrségbe, és figyelj!
– Parancs! – mondta Dó sárkány. – Megyek, fővezér! Nagyon jó kis őrség leszek! Olyan éles szemmel figyelek, mint a sas! Vagy mint a konyhakés! – s kiállt az út mellé őrségbe.
A Kiskirályfi most Ré sárkányhoz szólt.
– Ré sárkány! Erősítsd meg a várat!
– Megerősítem! – kiáltott Ré sárkány. – Olyan erős lesz, mint a vas! Vagy mint a réz!
<SPAN style="FONT-FA
|