Hallgass ide, mes�t mondok!

Kinn a faluv�gen, a d�l��t sz�l�n, �llt egy takaros kis paraszth�z - biztosan l�ttad te is arra j�rtodban. A h�z el�tt vir�goskert pomp�zott, k�r�l�tte l�cker�t�s; azon t�l �rok h�z�dott, s az �rokparti zsenge f�ben egy kis sz�zszorsz�p bontogatta szirmait. Melegen simogatta a nap, ak�r a kert pomp�s d�szvir�gait, s a szer�ny kis vir�g szinte szeml�tom�st ny�lott, er�s�d�tt. Egy reggel azt�n kit�rta valamennyi feh�r-r�zsasz�n, apr� szirm�t, megmutatta porz�inak s�rga gombj�t - mintha egy arany napocsk�t r�zs�s sugarak vettek volna k�r�l. A kis sz�zszorsz�pnek esz�be se jutott, hogy � csak egy szeg�nyes ruh�j� mezei vir�g, hogy �szre se veszik a f� k�z�tt; boldog volt �s el�gedett, h�l�san fordult a meleg nap fel�, n�zte sugaras arc�t, �s hallgatta a magasban sz�nt� pacsirta �nek�t.

�nnepi �r�m t�lt�tte el, mintha vas�rnap lett volna, pedig �ppen h�tf� volt; a gyerekek iskol�ban �ltek �s tanultak; a sz�zszorsz�p is tanult, ahogy ott �ld�g�lt kis z�ld sz�r�n az �rokparti f�ben: tanult a napt�l meg a term�szett�l, s csordultig telt a sz�ve h�l�val. A pacsirt�t hallgatta, �gy �rezte, azt mondja el �nek�ben, amit � is �rez; �h�tattal n�zett f�l a boldog mad�rra, amely �nekelni is tud meg r�p�lni is, de irigys�g nem volt a sz�v�ben, nem b�nk�dott, hogy neki egyiket se adta meg a term�szet. "L�tok �s hallok, ez el�g! - gondolta mag�ban. - Simogat a nap, elfut�ban megcs�kol a sz�l. K�v�nhatok-e t�bbet?"

A ker�t�sen bel�l mereven �llt a sok el�kel� vir�g, mintha ny�rsat nyelt volna; min�l kevesebb illatot �rasztottak, ann�l g�g�sebben vetett�k f�l a fej�ket. A p�nk�sdi r�zs�k f�lduzzasztott�k az arcukat, hogy nagyobbak legyenek, mint a r�zs�k, pedig h�t nem a nagys�g teszi a vir�got. A tulip�nok csod�latos sz�nekben pomp�ztak, s ezt �k is tudt�k, h�t kih�zt�k magukat, hogy mindenki l�thassa �ket. Persze �szre se vett�k az �rokparton vir�gz� sz�zszorsz�pet, de az ann�l t�bbet gy�ny�rk�d�tt benn�k. "Milyen pomp�sak, milyen el�kel�k! Az a sz�p hang� mad�r biztosan lesz�ll k�z�b�k, �s megl�togatja �ket. De j�, hogy ilyen k�zel sz�lettem, �s l�thatom ezt a pomp�t!"

M�g v�gig se gondolta, egyszer csak �rny�k borult f�l�be: a pacsirta ereszkedett al� a magasb�l. Csakhogy nem a p�nk�sdi r�zs�k meg tulip�nok k�z�, nem bizony, hanem egyenest a kis sz�zszorsz�p mell�, akit szinte elk�b�tott az �r�m.

A sz�p hang� mad�r k�r�lt�ncolta, �s azt �nekelte:

- Milyen l�gy ez a zsenge f�! �s milyen gy�ny�r� ez a kis sz�zszorsz�p, igaz�n meg�rdemli a nev�t! Arany a sz�ve, ez�st-r�zsasz�n a ruh�ja!

Boldog volt a kis sz�zszorsz�p, kimondhatatlanul boldog! Most tudta meg, hogy ilyen sz�p nevet kapott a term�szett�l. A pacsirta �nekelt neki egyet, azt�n f�lr�ppent a magasba, �s elt�nt a k�k v�gtelenben.

Beletelt egy j� darab id�, m�g a sz�zszorsz�p mag�hoz t�rt v�ratlan �r�m�b�l. Kicsit sz�gyenl�sen �s m�gis boldogan tekintett a kert pomp�z� vir�gai fel�: l�thatt�k, hogy milyen megbecs�l�s �rte, s bizonyosan osztoznak �r�m�ben. De a tulip�nok m�g magasabbra vetett�k a fej�ket, s hegyes arcuk v�rv�r�s volt a bossz�s�gt�l. A p�nk�sdi r�zs�k meg eg�szen megdagadtak d�h�kben, s m�g szerencse, hogy nem tudtak besz�lni, mert kem�ny szavakat v�gtak volna oda a sz�zszorsz�pnek. A szeg�ny kis vir�g l�tta rajtuk, hogy kij�ttek a sodrukb�l, s ez m�lyen elszomor�totta.

Nemsok�ra egy l�ny l�pett a kertbe, f�nyes peng�j�, �les k�s volt a kez�ben, lehajolt a tulip�nokhoz, �s j� n�h�nyat lev�gott.

- Jaj! - ijedezett odakinn a kis sz�zszorsz�p. - Most meghalnak szeg�nyek, rettenetes! - A l�ny csokorba k�t�tte a tulip�nokat, �s bevitte a h�zba; a sz�zszorsz�p h�l�t adott az istennek, ami�rt � kinn sz�letett az �rokpart f�v�ben, s n�het, vir�gozhat �szrev�tlen. Alkonyatkor �sszecsukta apr� szirmait, �s �lomra hajtotta a fej�t. Eg�sz �jjel a napr�l meg a sz�p hang� mad�rr�l �lmodott.

M�snap reggel, amikor boldogan nyitogatta sorra szirmait, s kit�rta kelyh�t a napnak meg a sz�lnek, meghallotta megint a pacsirta �nek�t, de ez most a szomor�s�g �neke volt. Bizony nem is csoda: a pacsirt�t h�l�ba ker�tett�k, s most egy kalitk�ban raboskodott a nyitott ablak mellett. F�jdalmas v�gyakoz�ssal �nekelt a szabad, boldog rep�l�sr�l, az ifj�s�gr�l, a zsend�l� vet�sr�l, a leveg� roppant tereir�l, a k�nny� lebeg�sr�l. A szeg�ny mad�rnak majd megszakadt a sz�ve: b�rt�nr�cs v�lasztotta el ett�l a sok gy�ny�r�s�gt�l.

A kis sz�zszorsz�p nagyon megsajn�lta, �s minden�ron seg�teni akart rajta, de hogy fogjon hozz� gy�nge kis vir�g l�t�re? T�rte a fej�t, de hi�ba. Egy csap�sra elfeledte, hogy milyen sz�p k�r�l�tte a vil�g, milyen simogat� a nap, s milyen sz�pek az � r�zs�s-feh�r szirmai; csak a raboskod� mad�r sorsa j�rt az esz�ben, amelyen nem v�ltoztathatott.

Ahogy ott t�n�d�tt, k�t fi� l�pett ki a kertkapun. Az egyiknek k�s volt a kez�ben, �les k�s, amilyennel a l�ny metszette le a tulip�nokat. A fi�k egyenest a sz�zszorsz�p fel� tartottak, aki remegve v�rta, mi k�vetkezik.

- Itt kiv�ghatunk egy sz�p p�zsitkock�t a pacsirta kalitk�j�ba! - mondta az egyik fi�, s belev�gott a f�be, �ppen k�r�lker�tette azt a darabot, amelynek k�zep�n a kis sz�zszorsz�p vir�gzott.

- T�pd ki azt a vir�got! - mondta a m�sik fi�, s a sz�zszorsz�p megremegett: ha kit�pik, meghal. Pedig most �gy szeretett volna �lni, hiszen a kalitk�ba ker�lne, a fogoly pacsirt�hoz!

- Hadd maradjon! - felelte a fi�. - Csak d�sz�ti a p�zsitot. - A sz�zszorsz�p h�t �letben maradt, s bejutott a raboskod� mad�r kalitk�j�ba.

De nem seg�thetett rajta, m�g vigasztalni se tudta. A szeg�ny kis mad�r elvesztett szabads�g�t siratozta, ott verg�d�tt a kalitka vasr�djai mellett; a sz�zszorsz�p meg nem tudott besz�lni, h�t nem vigasztalhatta. �gy m�lt el a d�lel�tt.

- Majd szomjan halok! - panaszolta a kis mad�r. - Elmentek hazulr�l, s nem adtak innom. Kisz�radt a torkom, j�g meg t�z j�rja �t a testemet, l�legzeni is nehezemre esik. Meghalok, tudom, itt kell hagynom a napot, az �de lombokat, a k�k leveg�t, a f�ld minden gy�ny�r�s�g�t!

Tikkadt cs�r�t belef�rta a h�v�s p�zsitba, hogy felfriss�lj�n, s akkor vette �szre a kis sz�zszorsz�pet. F�l�be hajolt, �s sz�nakozva mondta:

- H�t neked is rabs�gban kell elpusztulnod, te szeg�ny kis vir�g? T�ged meg ezt a darabka p�zsitot adt�k nekem k�rp�tl�sul az eg�sz vil�g�rt, ami nemr�g m�g az eny�m volt. Legyen h�t minden kis f�sz�l egy-egy sud�r fa, minden egyes szirmod egy-egy illatos vir�g a sz�momra! �, de te is csak arra eml�keztetsz, kis vir�g, amit elvesz�tettem!

“Ha megvigasztalhatn�m!” - gondolta megindultan a sz�zszorsz�p, de szirm�t se tudta mozd�tani, nemhogy sz�lni tudott volna. Hanem az illat, amely a kelyh�b�l �radt, sokkal er�sebb volt, mint m�skor; ezt meg�rezte a rab mad�r is, s nem ny�lt a vir�ghoz, pedig epeszt� szomj�s�g�ban m�r a f�sz�lakat is let�pdeste.

M�r beesteledett, s m�g mindig nem t�rt haza a h�zn�pe; nem adott senki a mad�rnak egy csepp vizet se. Kiterjesztette szeg�ny a sz�rny�t, gy�tr�dve verg�d�tt, s �neke csak f�jdalmas, panaszkod� csipog�s volt. Tikkadt feje r�hanyatlott a vir�gra, s egyszer csak v�ge volt: megszakasztotta sz�v�t a v�gyakoz�s meg a szomj�s�g k�nja. A sz�zszorsz�p szomor�an virrasztott mellette, nem j�tt �lom a szem�re, vagyis nem tudta �sszecsukni a szirmait. Betegen konyult le a f�ldre.

Csak m�snap reggel l�ptek a kalitk�hoz a fi�k; amikor megl�tt�k a halott pacsirt�t, meggy�szolt�k, elsiratt�k, azt�n sz�p kis s�rt �stak neki, piros skatulya-kopors�ba beletett�k a madarat, s vir�gszirmokat sz�rtak f�l�be, nagy pomp�val temett�k el. Am�g �lt �s �nekelt, megfeledkeztek r�la, �tlen-szomjan hagyt�k a kalitk�ban, de most, hogy kim�lt, �gy megbecs�lt�k.

Hanem a p�zsitkock�t a sz�zszorsz�ppel egy�tt kihaj�tott�k az �t por�ba. Nem gondolt a kis vir�gra senki, pedig egyed�l � volt j� sz�vvel a pacsirt�hoz, s ha ki tudja eszelni a m�dj�t, bizony megvigasztalta volna szomor� fogs�g�ban.