Elolvasnak egy plakátot

A ravasz kancellár fel-alá sétált a szobájában. Majd megállt, és azt mondta: Hm! Újra sétált, újra megállt, s megint azt mondta: Hm! Vagyis láthatóan gondolkozott valamin, a hümmögés meg olyan volt, mint a mondat végén a pont. A legvégén meg a hümmögés helyett a homlokára csapott, és azt mondta: Hát persze! Világos!

Ez a Hát persze! Világos! meg azt jelentette, hogy végre kitalált valamit. Mégpedig azt találta ki, hogy plakátokat kell festeni, meg rajzolni, s a plakátokat ki kell ragasztani, szögelni jól látható helyen! A plakátokon pedig legyen rajta a királylány, meg a fele királyság, meg a bajvívás, meg a sárkány!

Elégedetten mosolygott. Ezt jól kitalálta! Hiába, mégiscsak jó, hogy van egy ilyen ravasz kancellár a királyi várban! Mert különben minden a feje tetején állna! Mert itt van például ez a bajvívás! Igaz, hogy az öreg király kihirdette, és ezáltal érvényes is! Igen ám, de a kihirdetést nem sokan hallották, igen kevesen hallották, úgyszólván senki sem hallotta, s ha egész őszinték akarunk lenni: nem hallotta a kutya sem!

Ha pedig nem hallotta a kutya sem, nemigen terjed el a híre, s nem fog jelentkezni senki a bajvívásra! Éppen ezért kell a plakát!

Nem járkált tovább, nem is hümmögött tovább, hanem leszaladt az udvari festőhöz, és megrajzoltatta vele a plakátokat!

Mikor a plakátokon megszáradt a festék, begyújtatta a harci szekeret, odaadta a harci szekér vezetőjének a plakátokat. A harci szekér nagy pöfögéssel, csikorgással és csörgéssel kigördült a várkapun. Döcögött-zötyögött a hepehupás úton. Minden nagyobb fánál megállt, és a vezető kiszögelt egy-egy plakátot. Majd mikor a plakátok elfogytak, hazament.

A plakátok ott virítottak minden nagyobb fán.

Sokáig nem jött senki, azután egyszer csak arra dübörgött meg lépkedett Süsü és a királyfi. Süsü dübörgött, a királyfi meg lépkedett.

Megálltak a nagy fánál, és bámulták a plakátot. Süsü értetlenül hunyorgott, mivel nem értett egy kukkot se belőle, a királyfi meg felcsillanó szemmel nézte a plakátot, mivel nemcsak hogy értette, hanem egy ötlet is motoszkált a fejében.

– Mi ez? – kérdezte Süsü, s a plakátra biccentett.

– Egy plakát! – mondta a királyfi.

– Ühüm! – mondta Süsü. – És az micsoda?

– Hirdetmény! – mondta a királyfi.

– És mit hirdetményeznek? – kérdezte Süsü kíváncsian. – Talán azt, hogy elveszett egy öleb, és a becsületes megtaláló nagy jutalomban részesül?

– Nem egészen! – mosolygott a királyfi. – Bár a jutalom igaz! Figyelj, elmagyarázom!

– Figyelek! Csupa figyelem vagyok! – bólogatott Süsü. – Meg csupa fül! Meg csupa szem! Meg csupa láb! Meg csupa kéz!

– Most elég, ha csak csupa fül vagy! – szakította félbe a királyfi.

– Jó! – egyezett bele Süsü. – Mondjad!

A királyfi mondta, hogy mi van a plakáton.

– Először is itt van egy királylány! Egy gyönyörű királylány! Meg itt van mellette a fele királyság! Ezt a királylánnyal adják! Ez a hozomány!

A királyfi abbahagyta a felsorolást, s figyelmesen nézte Süsüt. Elhatározta, hogy elmondja az ötletet, ami az előbb a fejében motoszkált.

– Azt hiszem, itt az orvosság a te bajodra! – mondta, s a királylányra mutatott, meg a fele királyságra.

– Micsoda? Hol van? Micsoda? – érdeklődött Süsü lázasan. – Mi az az orvosság?!

– Az az orvosság, hogy megházasodol! – mondta a királyfi.

– Én?! – kérdezte Süsü, a biztonság kedvéért magára mutatva.

– Te! – mondta a királyfi. – Elveszed ezt a gyönyörű királylányt, és mindjárt lesz otthonod!

Süsü ránézett a gyönyörű királylány arcképére, és elbődült, sírt, zokogott, hüppögött és szipogott. Csak úgy folyt a könnye.

A királyfi meghökkent. Óvatosan kérdezte Süsüt:

– Most meg mi bajod? Mért bőgsz?!

– Mert olyan gyöhö-nyörű!

– És ezért bőgsz?!

– Nem! Hanem mert én csúf vagyok! De milyen csúf! És biztos megijed tőlem! És nem jön hozzám feleségül! – hüppögött Süsü.

Hát, ebben volt némi igazság! A királyfi töprengett, ráncolta a homlokát, majd így szólt:

– Hopp! Megvan! Egyszerű! Jól van, ne bőgj már, elmagyarázom! Figyelj!

Süsü abbahagyta a bőgést s intett, hogy figyel!

– Úgy kell viselkedned, mint egy lovagnak! Akkor majd senki se fél tőled! – mondta a királyfi.

– És hogyan viselkednek a lovagok? – kérdezte Süsü.

– Semmi az egész! Egy-két illemszabályt kell csak megtanulnod, és máris olyan leszel, mint egy lovag! Rögtön meg is tanítalak! Először is a megszólítás: Uram-királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Mondd utánam!

Süsü gyorsan hadarta, nehogy elfelejtse a végét.

– Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel, mondd utánam!

A királyfi folytatta az oktatást.

– A mondd utánamot nem kell mondani! Na most, ha idegen lovaggal találkozol, így szólítod meg: Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondssza, erre, és mi vajon szíved terve?

Süsü megint hadart.

– Mondssza, erre, és mi vajon szíved terve?

A királyfi bólintott, hogy jól van, majd így folytatta:

– És ha a királylánnyal találkozol, kecsesen meghajolsz, és ezt mondod: Szép vagy, mint a rózsaszál, ó, te kedves királylány! Orcád piros, szemed fényes, szíved-lelked mily fenséges!

Süsü ráncolta a homlokát, úgy figyelt, nem akart elszalasztani egy szót sem! Majd hadarva visszamondta a szöveget, mint egy papagáj.

– Szép vagy, mint a rózsaszál, ó, te kedves királylány! Orcád piros, szemed, szemed…

Süsü megakadt, legörbült a szája, s keservesen elbődült.

– Elfelejtettem!

A királyfi súgott:

– Fényes, szíved-lelked…

Süsü közberikkantott:

– Tudom már! Szemed fényes, szíved-lelked mily fenséges!

S büszkén mosolygott, a képe ragyogott, mint egy réztepsi. Megkocogtatta a királyfi vállát, s halkan megkérdezte:

– És ha megházasodom, kinő a többi fejem is?

A királyfi újra visszafojtotta a mosolyát, s tűnődve válaszolt:

– Lehetséges…

Majd komoly hangon ezt mondta:

– Most pedig megtanulsz egy-két tánclépést, hogy ne gyere zavarba az udvari bálon! S akkor be is fejeztük az illemoktatást!

Megmutatta Süsünek a tánclépéseket, majd óvatosságból felmászott egy sziklára.

– Rajta! Egy-két-hár! – nógatta Süsüt.

Süsü nekilendült, tipegett-topogott, s egy pillanat alatt letaposott mindent a környéken. De a királyfi jó magasan ült, s nevetve biztatta Süsüt:

– Nagyon jó! Nagyon jó! Most visszafelé!

Süsü visszafelé forogva is letaposott mindent.

Folyt. köv.