KARINTHY FRIGYES (1887 - 1938)

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.

Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben. Kosztolányi Dezső és Füst Milán ez időtől fogva mindvégig a legjobb barátja. A magyar felvilágosodás forradalmi hagyományait idéző nagy költemény, a Martinovics már ebben a korszakban keletkezik. Húszéves korára ugyanolyan érett költő, mint barátai, de még sokáig nem jelentkezik verseivel. Egyelőre újságíró lesz... és az is marad mindhalálig. De készül már diákkori emlékeinek kitűnő novella- és karcolatgyűjteménye, a Tanár úr kérem. De lassan készül. Előbb egy sajátos műfajjal jelentkezik: az irodalmi paródiával. Az Így írtok ti egy csapásra híressé teszi. Ezekben a parodizált versekben és prózákban találó kritikát mond az egyes költők és írók stílusáról, módszereiről. Egyszerre szatírák és műelemzések, az életművek jellemzései nagyon mulatságosan. És a végzetévé válik ez a siker. Az olvasók kezdettől fogva elsősorban mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt csak nagyon mellékesnek tartotta munkásságában, noha az igények folytán mindhalálig folytatta. Később már irodalmi kitüntetésnek számít, ha Karinthy valakit kiparodizál.

Ilyen módon eleve elkönyvelték humoristának, és ő vállalta is, mert összehasonlíthatatlan humora volt, de azért is, mert ebből meg lehetett élni, és világéletében anyagi gondokkal küzdött. Volt úgy, hogy elég sokat keresett, de felettébb rendezetlen családi életet élt, és a pénzzel sohase tudott bánni. Tehát mindig kellett pénz, és legkönnyebben a humoreszkekért fizettek. Ő tehát élete nagy részében ott ült a különböző kávéházakban, és írta a humoreszkeket, nemegyszer ezekben fejezve ki líráját is, filozófiáját is, sőt keserűségeit is.

Humora vitte a kabaréhoz is. A kabarénak szüksége volt mulatságos jelenetekre, és Karinthy bámulatos könnyedséggel fogalmazott színpadi tréfákat. Ő maga kesernyés ember volt, de kitűnően tudott nevettetni. Meggyötörték a saját életének keserűségei, és még jobban a közélet bűnei, ostobaságai, de bánatait és felháborodásait szatíráiban fejezte ki. És a közönség nevetett, és nevet ma is a furcsa ötletek áradatán. Képzelete kimeríthetetlen volt: szójátéktól groteszk helyzetekig, furcsa alakoktól meglepő fordulatokig birtokában volt a nevettetés minden eszközének.

Azután néha elkomolyodott, és olyan tragikus novellákat írt, hogy az olvasók elámultak: hát ez is Karinthy?

Az első világháború éveiben figyelme erősebben fordul a politika felé. Rendíthetetlen pacifista, várja a polgári forradalmat. 1918-ban ott is áll a forradalom mellett. De 1919-ben nem érti a proletariátus küzdelmének lényegét. Haladó, baloldali polgár volt és maradt: a tanácsköztársaságtól visszahúzódott. De ellentétben sok társától - azoktól is, akik 1919-ben lelkesen vállalták a tanácsköztársaságot, ő soha egy szó erejéig sem mondott rosszat vagy éppen gyalázkodót a proletárok harcáról. Bukásuk után jobban együtt érzett velük, mint amikor pillanatnyilag hatalmon voltak.

A húszas és még inkább a harmincas években azután utálkozva néz körül az ellenforradalmi világban. A forradalmat csak idegennek érezte, de az ellenforradalmat ellenségesnek ismerte fel. Egyre erőteljesebben ábrázolja szépirodalmi műveiben az emberben rejtező eredendő gonoszságot, már-már a fasizmus embertelenségeit veti előre, amelyet már nem ért meg. Ugyanakkor egyre hevesebben igényli az emberségességet. Ekkor válik a racionalizmus szószólójává, a XVIII. század filozófusainak utódjává. Később majd meghirdeti az Új Enciklopédia szükségességét, amely ugyanúgy tisztázná a század fogalmait, mint a hajdani franciáké a XVIII. századét. Meg is próbál írni néhány címszót ehhez a jövendő enciklopédiához, de ezek nem állnak össze egésszé. Novelláiban és publicisztikájában olykor filozófus, de filozófiai igényű írásai megmaradnak a publicisztika színvonalán.

Egyre jobban elmélyülnek azonban regényei és novellái. Ezeknek az egyik főtémája a férfi és nő kibékíthetetlen harca. Bizonyára saját élmények alapján úgy véli, hogy a férfi-nő viszonyban mindig a férfi az elnyomott, a kihasznált, a megcsúfolt. De hangja nem a nőgyűlöleté, ellenkezőleg: szinte áhítatos leborulás a női nem egésze előtt. A Karinthy-prózában egy nagy szerelmi lírikus is lappang.

Természettudomány, filozófia, csapongó fantázia kavarog ezekben a regényekben és novellákban. Nemegyszer Swift utódaként (akihez humorának igen sok köze van) maga is Gulliver-regényeket ír, folytatván a halhatatlan utazó kalandjait. Így jut el Gulliver a Faremidóban a tudatra ébredt gépek országába, a Capilláriában pedig az uralomra jutott nők világába. Utolsó regényében, a Mennyei riportban dantei utazást képzel el a túlvilág tájain. Humor és bölcselet, emberségigény és lélektan kavarog ebben a látomásban. De novelláinak sok kötetet kitevő kavargása még sokoldalúbban mutatja képzeletének véghetetlen változatait.

Érdekes módon a lírai költő újra csak a végső években jelentkezett, holott az volt kezdettől fogva. A Nem mondhatom el senkinek című kötet 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938). Ha csak ezt a két vékonyka könyvet írta volna, helye ekkor is a Nyugat költőinek első sorában maradna. Még formaművészként sem áll a nagy bravúrosok mögött.

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul meghalt.

Jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A társadalom nagy összefüggéseit nem tekintette át, haladó eszméiben tehát utópista volt, aki szövetségese minden haladó eszmének. Ez volt egyéniségének a lényege, de a felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott. És azért volt ez lehetséges, mert valóban nagy humorista, nagy mulattató volt, aki nevettetés közben csaknem elfeledteti, hogy a józanész bajnoka, a tudomány propagátora, a kor egyik nagy elbeszélő prózaírója és, alig észrevetten, kitűnő költők közt maga is kitűnő költő.

Mindmáig ő a legtöbbet olvasott magyar írók egyike.