Volt az �n kis pajt�somnak, "Fillent�"-nek m�s neve is, de m�r arra nem is eml�kszem. Csak �gy tudtuk �t, mert sose mondott igazat. Mikor pedig er�sen r�ripakodtunk egy-egy nagy hazugs�g ut�n, les�t�tte kis konok fej�t, �s rendesen azt dunnyogta:

- �n nem hazudok.

- H�t?

- Csak fillentettem.

A sok f�llent�s ut�n r�sz�radt a Fillent� n�v, s m�g a tan�t� �r is �gy sz�l�totta:

- No, Fillent�, tudod-e a leck�t?

Amire � rendesen azt f�llentette, hogy:

- Tudom.

Pedig bizony nem tudott � soha egy leck�t sem. Hanem ez�rt kif�llentette mag�t a legnehezebb k�rd�s ut�n is, mert ehhez azt�n �gy �rtett, hogy mindenki b�mult rajta. M�g a tanfel�gyel� is azzal j�tt iskol�t l�togatni, hogy:

- Na, hadd l�ssam, hol az a h�res Fillent�.

A mi kis pajt�sunk fel�llott, borzas fej�n sz�zfel� meredezett a k�cos haj, s pisze orr�t olyan komikusan r�ngatta, hogy mi t�bbiek r�gt�n elkezdt�nk vihogni. M�g a tan�t� �r is mosolygott a bajusza alatt, de a tanfel�gyel� �r nemhi�ba volt vaskalapos, komoly maradt.

- H�t te vagy az? Mi�rt nem f�s�lk�dt�l ma, fiam?

- F�s�lk�dtem �n - f�llentett � eg�sz komolyan, mi pedig v�gan lest�k, mi fog ebb�l kis�lni.

- Ne hazudj! - sz�lt a tanfel�gyel� �r, ki m�g nem volt hozz�szokva, hogy kell a kis Fillent�vel besz�lni.

- De igen, �desany�m f�s�lt meg, van neki egy aranyf�s�je, amit a kir�lyt�l kapott aj�nd�kba.

A nagy szak�ll�, komoly �rnak eg�sz elny�lt a k�pe b�mulat�ban erre a nyilv�nval�an k�ptelen hazugs�gra. A tan�t� �r odafordult hozz�, s �gy sz�lt mosolyogva:

- Nincs is �desanyja, eg�sz kicsi baba volt, mikor meghalt, most a falu tartja sorkoszton, mindenki szereti, mert j� gyerek k�l�nben, �s igen mulats�gosan tud f�llenteni.

A tanfel�gyel� �r sok� komolyan n�zett r�, s �gy sz�lt:

- De kisfiam, te m�r el�g nagy vagy ahhoz, hogy bel�sd, senki sem �lhet meg hazugs�gb�l, s�t, az isten legjobban azt b�nteti, aki hazudik. H�t m�rt nem szoksz le err�l a rettenetes rossz szok�sr�l? L�tod, pajt�said sohasem hazudnak, senki sem hazudik, h�t te mi�rt teszed. Jobb volna, ha a leck�d megtanuln�d, �s szorgalmas, okos ember lenne bel�led.

- Megtanulok �n minden leck�t - mondta b�nb�n� arccal Fillent�.

- Igaz�n, noh�t akkor mondd meg nekem, hallottad-e h�r�t az igazs�gos M�ty�s kir�lynak?

- Hogyne.

- Na, besz�lj valamit r�la.

Az eg�sz iskola Fillent� fel� fordult, �gy lest�k ragyog� szemmel a gy�ny�r� feleletet, � pedig elkezdte:

- Tegnapel�tt kimentem az erd�be (halk kacag�s hallatszott, mert a falunk hat�r�ban nincs is erd�, sehol sincs, csak arra a m�di hegyeken), �s ott minden f�ra fel volt �rva kr�t�val, hogy itt j�rt M�ty�s kir�ly, �s az utols� f�hoz oda volt k�tve a kolozsv�ri b�r�, �s M�ty�s kir�ly egy vastag n�dp�lc�val fenekelte, ami�rt �desany�mnak nem engedte, hogy f�t szedjen az erd�ben.

D�lt�nk a kacag�st�l, jobbra-balra. Az iskolai rend teljesen felbomlott, hahot�ztunk, visongattunk, a k�nyveket csapdostuk, a tan�t� �r is kacagott, a tanfel�gyel� �r is kacagott. Csak a kis Fillent� volt komoly, s �gy n�zett el�re, mintha tiszta sz�nigazs�got mondott volna, mikor pedig l�tta, milyen sikert �rt el, szel�den elkezdett mosolyogni.

De h�t ha m�goly mulats�gos volt is a vizit�ci� �gy, a tanfel�gyel� �r bel�tta, hogy Fillent�vel szemben nem tudja meg�rizni a komolys�g�t. Ketten nem f�rnek egy cs�rd�ban, h�t sz�pen kiparancsolta a gyereket az iskol�b�l. Meghagyta neki, hogy iskola ut�n maradjon benn, mert besz�lnival�ja lesz vele.

Azut�n elk�vetkezett a vizit�ci� komoly r�sze; de err�l nem besz�lek, nem volt mulats�gos, s�t r�m n�zve szomor� eml�k�, mert ekkor t�rt�nt velem meg, hogy a krumplir�l semmit sem tudtam felelni.

De ak�rmilyen komoly is volt ez a d�lel�tt, m�gis arra voltunk legjobban k�v�ncsiak, hogy vajon mit akar a tanfel�gyel� �r Fillent�vel iskola ut�n. Szerencs�re tan�t�n� asszony ott fogta Fillent�t vizet merni a k�tb�l, mert most, hogy az eg�sz iskola le volt foglalva, nem volt seg�ts�ge; h�t �gy Fillent� uram csakugyan bev�rta az iskola v�g�t, s sz�pen berendeltetett a tanfel�gyel� �rhoz. Mi nem b�rtunk sz�toszlani, a kapu el�tt csoportosan v�rtuk, mi lesz, hogy j�n ki Fillent�, biztosra vett�k, hogy �t fogj�k "felpeckelni" a mai felelet��rt.

Egyszer j�n ki. Komoly volt �s csendes, mikor a torn�cr�l lej�tt.

- No - mondogattuk -, j�l kikapott - �s nevett�nk rajta.

De amikor k�r�lfogtuk, s sz�z k�rd�ssel t�madtuk meg, visszakapta a r�gi hamis szem� fillent� arc�t, s hozz�fogott mes�lni:

- Tudj�tok, az�rt h�vott be a tanfel�gyel� �r, mert meg akart prezent�lni, ami�rt olyan j�l megnevettettem.

- Ne fillents - kiab�ltuk.

- De bizony, azt mondta, hogy m�skor is ilyen j� legyek, adott egy narancsot, a tan�t�n� asszony egy poh�r k�v�t meg kal�csot, az�rt voltam olyan sok�, mert ezt mind meg kellett enni.

A hallgat�s�g egy r�sze kacagott, m�s r�sze hitt neki.

- Bizony, ak�r hiszitek, ak�r nem, adott egy hatost is eml�k�l.

- Hol van, hol van? Mutasd meg!

A kis Fillent� elkezdett a zseb�ben kotor�szni, egyszer csak felder�lt az arca.

- Nagyszer�, hisz azt m�r elk�lt�ttem a b�tba. Kov�cs Zsuzsi is evett abb�l a cukorb�l, amit vettem.

Ezzel azt�n be volt fejezve az �gy. Kov�cs Zsuzsi �ppen betegen fek�dt odahaza, nem is volt iskol�ban.

�gy besz�lt Fillent� koma mindig, m�g v�letlen�l sem mondott igazat soha.

De rossz sz�nd�kb�l nem hazudott, csak tr�f�b�l. �r�k�s tr�fa volt eg�sz �lete, ez�rt szerette mindenki. �s az�rt is, mert az is tr�fa volt neki, hogy mag�ra vegye ak�rkinek a hib�j�t.

�n is h�l�val �s nagy szeretettel eml�kszem r� egy j� tett��rt.

N�lunk volt egy t�li d�lut�n. Bent j�tszottunk a kis szob�ban. Ott volt a poh�rsz�k is, �s hogy, hogy nem, egyszer le�t�ttem szelesked�sb�l a nagyany�m legkedvesebb k�v�scs�sz�j�t. �gy szerette azt, hogy sose ivott m�sb�l, s�t, azt mondta nek�nk, gyerekeknek, hogy beteg lenne, ha elt�rn�nk.

�s az bizony elt�rt, n�gy-�t darabban hevert a f�ld�n. Els�padtam a nagy ijedts�gt�l, �s s�ri csend lett a szob�ban. Oda�t nagyany�m meghallotta a cs�r�mp�l�st s a hirtelen csendet, �s bej�tt v�szj�sl� arccal.

- Mi az?

Megl�tta a szeg�ny cserepeket �s az �n fak� arcomat, s mindent kital�lt.

- Mit tett�l - mondta hangosan.

Ekkor el��llt a kis Fillent�.

- �n tettem - mondta csendesen -, meg akartam mutatni, hogy meg tudom az orromon tartani, mint a szerencsi cirkuszban a kom�di�s.

Felemelte t�mpe kis orr�t, s k�t karj�val jelezte, hogy akart egyens�lyozni.

Olyan komikus volt, olyan mulats�gos, hogy haragos nagyany�m elkezdett kacagni, �s barackot nyomott a fej�re.

De az�rt l�ttam, hogy mindent tud, s uzsonnakor Fillent� kapott k�v�t, nem �n. Mikor pedig �cska, nagy embert�l �r�k�lt k�dm�n�ben elment, mint egy kis man�, azt mondta nekem nagyany�m:

- Jobb fi� ez a kis Fillent� n�lad!

S olyan m�lys�ges szemreh�ny�s volt a hangj�ban, hogy eg�sz �jjel s�rtam ut�na. De a kis Fillent�t m�g jobban szerettem.

Az eg�sz falu szerette. K�zr�l k�zre adt�k, mes�ltett�k, kukoricah�nt�skor, a fon�ban, d�rzs�l�ben � volt az els� szem�ly. Kifogyhatatlan volt a mulats�gos �tlete; kiv�lt mikor beletanult a nagy emberek dolg�ba, s �sszevissza f�llentett leg�nyekr�l, l�nyokr�l mindenf�le badars�got. Jutalmul �gy etett�k, mint a madarat, ami csak szem�nek, sz�j�nak �zlett. Igyekezett is kedv�be j�rni mindenki, mert �rtatlan tr�f�kkal ugyan, de alaposan ki tudott nevettetni valakit.

Volt a faluban egy sz�rnyen f�sv�ny asszony, Balogn�; ett�l ritk�n kapott valamit, legfeljebb s�lt krumplit vagy s�lt t�k�t, azt is akkor, ha m�r senkinek sem kellett. Egy ilyen eb�d ut�n be�ll�t a fon�ba Fillent� pajt�s. Besz�lget, s csak nyalogatja a sz�j�t, mint a kiskutya, ha j��z�en evett. Addig, addig, m�g valaki �szrevette:

- Eh, be j� eb�den volt�l ma, Fillent� koma.

- Bizony j�n.

- Ugyan kin�l?

- Balogn�n�l. H�rom t�l �telt ettem, az�rt nyalogatom a sz�mat.

- No, besz�lj m�r, mi volt?

- Els� t�l: leves, j� tiszta, friss k�tv�zb�l. M�sodik t�l: tegnap s�lt krumpli. Harmadik: pecsenye, harmadnapos s�lt t�k.

M�g ma is emlegetik n�lunk, ha nincs j� eb�d, hogy:

- Ez ut�n is nyalogatn� Fillent� a sz�j�t.

Szeg�ny kis Fillent�, nem tudtuk meg, hogy milyen ember lett volna bel�le. J�tt egy irt�zatos hideg t�l, s a senki gyermek�nek �tj�rta ringy-rongy ruh�j�t. Beteg lett, gyullad�st kapott, s kilenc napra m�r az angyalok k�z�tt keltett nevet�st bizonyosan, mikor betoppant f�llent�sre k�sz pisze orrocsk�j�val.

Utols� szava is m�lt� volt eg�sz �let�hez. Nagy l�zban, lefogyva, meredez� szemmel fek�dt, �n �ppen ott voltam hozz� l�togat�ba; a b�r�n� �llt mellette, �s �polta a kis beteget.

- Mit �rzel, fiacsk�m? - k�rdezte t�le. R�vetette m�g egyszer hamisk�san a szem�t.

- �desany�m itt volt az el�bb, hozott a b�r� n�ninek aranyguzsalyt, aranyors�t, aranysz�szt - ott van a m�sik szob�ban...

A b�r� n�ninek k�nny csordult le az arc�n, s kiment a m�sik szob�ba, megn�zni az aranyguzsalyt, aranyors�t, aranysz�szt.

Mire bej�tt, a kis Fillent� nem f�llentett t�bbet.

Szeg�ny kis pajt�som, mennyit emlegetj�k. Mintha csak �lne, s olyan maradt volna, mint akkor volt.

H�nyszor mondtuk, ha valamelyik �cs�m elb�dorgott az igazs�g �tj�r�l:

- Ne fillents m�r.

�s ha senkinek sincs mit besz�lni a fon�ban, h�nyszor mondj�k:

- Volna csak itt a kis Fillent�!