A szénégető

Hát ahogy mentek, mendegéltek, billegtek, meg ballagtak, elöl a királyfi, hátul meg Süsü, mint egy mozgó hegy, éktelen szitkozódást és átkozódást hallottak.

Mély, rekedt hangon szitkozódott, meg átkozódott valaki, vagyis már elég régen mondhatta a magáét, ha így berekedt!

– Pszt! Hallgasd csak! – súgta a királyfi.

Megálltak és hallgatóztak.

– A csuda vigye el! A nyavalya törje ki! Az ördög szánkázzon a hátán! A holló vájja ki a szemét! A lapos guta üsse meg! A gömbölyű guta üsse meg! Mindenféle guta üsse meg! A mennykő csapjon belé! Nyíljon meg alatta a föld! Verje el a jégeső! Vigye el az árvíz! Temesse be a hó! A hóhér vágja hátba! A tésztakészítő asszony cakkozza ki a fülét! Csináljanak gumipuskát a füléből, és lőjék ki a fejét! A sírásó legyen az utolsó barátja! A… a… a…

Megakadt a rekedt hang, csak azt mondta nyögdécselve, hogy a… a… a…

A királyfi gyorsan előbbre lépett, hogy megnézze, mi történt? Hát egy kormos képű, villogó szemű szénégetőt látott, aki alig kapott levegőt a dühtől.

A szénégető is meglátta a királyfit, s így szólt rekedten:

– Mondj egy átkot gyorsan!

– Nőjön be az orra luka! – vágta rá a királyfi.

– Köszönöm! – mondta a szénégető.

Majd a kemence szájához fordult és bekiabálta:

– Nőjön be az orra luka!

Majd ezután a kormos képű szénégető széttárta a karját, felnézett az égre, s nagyot sóhajtott.

– Valami baj van? – kérdezte a királyfi.

– Van! Van! Van! – vakkantotta a szénégető.

– És ezért átkozódtál! – állapította meg a királyfi.

– És ezért átkozódtam! – ismételte a szénégető, még mindig az eget nézegetve.

– És mi az a baj? – kérdezte a királyfi.

A szénégető lassan lefelé fordította a képét, az égről a királyfira.

– Ebben a vacak, rozoga országban nem lehet gyufát kapni! – mondta megvetően.

– És ez a baj! – bólogatott a királyfi.

– Nem! – vakkantott megint a szénégető. – Az a baj, hogy nekem sincs gyufám! De még nem is ez az igazi baj! Az igazi baj az, hogy kialudt a tűz a szénégető kemencében! És csak most következik a gyufa! Mert nincs gyufám! Egy szál se!

– Vagyis nem tudod meggyújtani a tüzet! – állapította meg a királyfi.

– Látom, jól vág az eszed! – helyeselt a szénégető. – Vagyis nem tudom meggyújtani a tüzet! Volt tűz, nincs tűz, fuccs!

– Hm, hm! – hümmögött a királyfi.

– He? – hegyezte a fülét a szénégető.

– Hát esetleg tudnék segíteni! – kezdte a királyfi.

– Nosza! – biztatta a szénégető.

– Aztán van-e aranyad? – kérdezte a királyfi.

– Aztán van-e gyufád? Esetleg öngyújtód?! – kérdezte vissza a szénégető.

– Ha lesz arany, lesz tűz! – mondta titokzatosan a királyfi.

– Ha lesz tűz, lesz arany! – válaszolta a szénégető.

A királyfi kinyújtotta a jobb kezét.

– Itt a kezem, nem disznóláb, csapj bele! Tíz arany!

A szénégető belecsapott a kinyújtott tenyérbe.

– Öt arany! Nincs több!

A királyfi megrázta a szénégető füstös kezét, s ezt mondta:

– Ha nincs több, hát nincs! Öt aranyért is kiégetem a szenet! Ide vele!

A szénégető az inge derekából elővett egy bőrzacskót, a bőrzacskóból kiszámolta az öt aranyat.

A királyfi barátságosan rámosolygott a kormos képűre, s ezt mondta:

– A legjobb lenne, ha elmennél egy kicsit sétálni!

– Miért?! – kérdezte a szénégető gyanakodva.

– Nehogy megijedj! Aztán majd rosszat álmodsz!

A szénégető kidüllesztette a mellét.

– Te még nem ismersz engem! Én nem ijedek meg senkitől! Még a hétfejű, tizennégyfülű, kétszáznegyvennégy fogú sárkánytól sem!

Ekkor Süsü letette a sziklát, amit álcázásként rakott maga elé, s finoman megkocogtatta a hencegő szénégető vállát.

– Hidd el, mégiscsak jobb lesz, ha arrébb mész!

De még a szénégetőnek állt feljebb! Dühösen felmordult:

– Hé, te! Ne taszigálj!

Majd megfordult, hogy megnézze magának a taszigálót. A szeme fennakadt, a szája tátva maradt.

– Jaj, egy sárkány! – ennyit tudott csak kinyögni, s teljes hosszában elvágódott a földön.

A királyfi rosszallóan megcsóválta a fejét, Süsü pedig ijedten ezt mondta:

– Jaj, elájult! Vizet!

Körülnézett, s meg is látott egy nagy dézsa vizet. Fogta, s a földön fekvő szénégető nyakába zúdította.

A szénégető megrázta a fejét, felült egy kicsit, s dühösen ezt mondta:

– Tüzet! Nem a vízért fizettem!

Ez igaz volt! Süsü egy kicsit megzavarodva, óriási lángot fújt az orrlikán, hogy megmutassa, van tűz is!

Mikor a szénégető meglátta az orrlikon kicsapó lángot, újra elájult, s egy nagyot nyögött, még mielőtt visszaesett a földre.

– Vizet! – ezt nyögte.

Süsü ettől teljesen megzavarodott, tanácstalanul nézett a királyfira.

– Most vizet vagy tüzet? – kérdezte.

A királyfi a kemence szájára mutogatott.

– Te fújd oda a tüzet!

Majd a szénégetőre pillantott.

– Neki meg hozok vizet!

Süsü a kemence szájához hasalt, s óvatosan fújta befelé a tüzet. A fa meggyulladt a kemencében, parázslott, s apró füstfelhőket pöfékelt a tetején.

A királyfi meg fogott egy vödröt, keresett egy patakot, s megmerítette vízzel.

De még nem locsolta le a szénégetőt.

– Megvárjuk, míg kiégeted a szenet! Ráér akkor is felébredni! – mondta.

Süsü bólogatott, szaporán és ügyesen fújta a tüzet a kemencébe.

Majd mikor a fa már szénné égett, intett neki a királyfi, hogy menjen arrébb, és takarja el magát a sziklával. Mikor Süsü elbújt, végigzuhintotta a vödör vízzel a szénégetőt.

A szénégető felült, megdörzsölte a szemét, körülnézett, majd a kemencéhez rohant, bekukucskált.

– Biztos csak álmodtam! – morogta. – Nem látok sehol egy fia sárkányt! De nem is baj! Az a fontos, hogy kiégett a szén!

A királyfihoz fordult.

– Köszönöm! Azt a kacskaringós rézangyalát!

– Máskor is! – mondta a királyfi, és elindult Süsü után.

Folyt. köv.