A bajvívás

Mikor az öreg király megadta a jelt a bajvívásra, a királyfi kivonta a kardját, és érces hangon kiáltott:

– Na, te sárkány, védd magad!

Süsü pislogott, meg topogott, meg a karjával hadonászott, nem tudta hirtelenjében, hogy mit csináljon, meg hogyan védje magát. Majd mikor a királyfi kivont karddal feléje rohant, ijedten félreugrott.

A királyfi rohant, rohant, majd zutty! belepottyant a szökőkút medencéjébe.

A tömeg felhörrent, az öreg király behunyta a szemét, a ravasz kancellár a szakállát csavargatta idegesen.

Süsü a medencéhez rohant, és kiemelte a királyfit a vízből. Tartotta a tenyerében, a víz csöpögött a köpenyből.

– Bocsáss meg, nem akartam! – dünnyögte Süsü a királyfi fülébe.

A királyfi dühösen suttogott:

– Jól van, de tegyél már le! Így nem tudok harcolni! Vívjunk, ahogy megbeszéltük! Tegyél le!

Süsü letette a királyfit, s újra tanácstalanul álldogált. Majd súgva kérdezte:

– Most mit csináljak?

– Fújj egy kis tüzet! – sziszegte mérgesen a királyfi.

Süsü megvonta a vállát s óvatosan, nehogy megégesse a királyfit, fújt egy kis tüzet.

A tömeg ijedten megborzongott, az öreg király érdeklődve nézte a tűzfújást, a ravasz kancellár meg elgondolkozva simogatta a szakállát, majd óvatosan elébe tartotta a kalapját, nehogy tüzet fogjon!

– És most mit csináljak? – kérdezte Süsü halkan, mikor befejezte a tűzfújást.

– Most fussunk körbe! – súgta vissza a királyfi.

Süsü elindult, és döngő léptekkel körbetrappolt a várudvaron. A királyfi meg utána!

Süsü bömbölt, jajgatott.

– Jajajaj! Anyucikám!

A királyfi meggyorsította a lépteit, s mikor utolérte Süsüt, mérgesen rápisszegett:

– Ne jajgass! És te kergessél engem!

Süsü bólintott, abbahagyta a jajgatást, megfordult, és ő kergette a királyfit. Futottak körbe-körbe a várudvaron, elöl a királyfi, hátul Süsü.

A tömeg ijedten tért ki előlük, az öreg király egy kicsit hátrább húzódott az erkélyen, a ravasz kancellár meg elgondolkozva csóválta a fejét.

– Hejhó! Hejhó! Ipiapacs, megfoglak! – rikoltozott Süsü.

Ekkor a suszterinas, aki nagyon dühös volt, amiért leesett a kapufélfáról, egy botot dugott Süsü lába közé. Süsü totty! elterült.

A tömeg izgatottan felmorajlott.

A királyfi összeráncolt szemöldökkel sziszegett Süsünek:

– Kelj fel már, kelj fel! Nekem kell elesni!

– Jó, jó, tudom! – morgott Süsü. – De valaki elgáncsolt! És jól megütöttem magam! Jaj-haj!

De azért feltápászkodott, s újra futott a királyfi után.

Mikor még egyszer körbefutották az udvart, a királyfi hirtelen elesett. De előbb figyelmeztetően sziszegett Süsünek, nehogy rálépjen! Aztán szépen elejtette a kardját, a fejére húzt a köpenyét.

Süsü megállt felette gyámoltalanul.

– Most meg mit csináljak?

A királyfi a köpeny mögül súgta:

– Jelentsd be, hogy győztél!

Süsü bólogatott, majd nagyokat rikkantgatott:

– Győztem! Győztem! Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, nincs is lovad! Mi szél hozott, mondssza, erre? S mi vajon a szíved terve? Hol a királylány?!

Az öreg király is forgatta a fejét.

– Tényleg, hol a királylány? Aki győzött, azé a királylány! Te győztél, tiéd a királylány! Punktum!

Mindnyájan a királylány ablakára néztek. Az ablak mögül keserves sírás, meg zokogás, meg szipogás és jajveszékelés hallatszott.

Azután hírtelen kivágódott az ablak, és a Dadus jelent meg, nagyon-nagyon mérges arccal! De nem elég, hogy mérges volt az arca, hanem rettentő dühösen kiabált is!

– Majd adok én neked királylányt, meg győzelmet, te bitang! Te elátkozott, te rusnya, te világcsúfja, te emberek megriasztója, te szégyentelen, te egyfejű! Nem adom a szemem fényét egy ilyen rondaságnak! Nem én!

Így kiabált, és nem elég, hogy kiabált, hanem mindenfélével meg is dobálta Süsüt nagy merészen az ablakból! Repült a kispárna, a nagypárna, az olló, a szék, a tükör, a fésű, a varródoboz! Suhant a papucs, a fakanál, a hajcsat, meg egy száraz dió! Surrogott a kisvilla, a kistányér, a hajmosófazék és a bádoglavór! Zümmögött a vizeskancsó, a mosdóállvány, a szappan, a hajkefe, meg egy kulcscsomó! Legutoljára a papagájt vágta Süsühöz kalitkástól!

Süsü gyáván behúzta a fejét, behunyta a szemét, maga elé tartotta a kezét. Majd mikor a kalitka is nagyot puffant a feje búbján, elbőgte magát:

– Jaj, ne bánts! Mért bántasz? Én nem csináltam semmi rosszat!

De a Dadus mérgesen kiabált az ablakból:

– Takarodj innen, te semmirekellő! Akkor lássalak, mikor a hátam közepét!

Süsü a királyfit böködte siránkozva.

– Királyfi, védj meg! Már megint bántanak! Már megint el akarnak űzni! Védj meg, hiszen a barátom vagy!

A királyfi a köpeny mögül suttogott:

– Ne hagyd magad! Te győztél! Te vagy a király!

Süsü toporzékolt, szipogott, és a könnyét nyelte.

– De én nem akarok győzni! Én nem akarok király lenni! És nekem nem kell ez a vacak királylány! Csúnya a szája és veszekszik és dobál!

A királyfi sziszegett, meg susogott:

– Psz! Ez nem a királylány! És nem ebben állapodtunk meg! És csendesebben, mert meghallják!

De Süsüt már nem lehetett megállítani! Hangosan kiabált meg bömbölt:

– De engem nem érdekel a megállapodás! Engem itt vernek! Védj meg, királyfi! Azt mondtad, a barátom vagy!

Süsü siránkozott, toporzékolt, s ijedten sandított az ablakba, ahol a Dadus állt csípőre tett kézzel.

A tömeg morajlott, nem értette, hogy most mi is történt.

Folyt. köv.