A tisztaság fél egészség

A gyerekek barlangjában félhomály volt, pedig már elmúlt a reggel, de ezt itt bent nem lehetett észrevenni, mert a függöny kirekesztette a napot. Viszont nem rekesztette ki a horkolást, Süsüke és a Kiskirályfi versenyt horkolt, tele volt a barlang fülrepesztő horkolással. Érdekes, hogy erre se ébredtek fel, a horkolókat nem zavarta a saját horkolásuk. Pedig cifrázták rendesen, valahogy így:

– Hrrr! Ptü-tü-tü! Hrr! – zengte Süsüke.

– Ptü! Hrrr! Ptütütü! – horkolt a Kiskirályfi, mint egy fűrészgép.

Nem csoda, hogy amikor bejött a Sárkánylány, a fejéhez kapott, és befogta a fülét.

– Nahát! Micsoda horkolás! Nahát! Micsoda hétalvók! Ébresztő! Ki az ágyból, lusta pék! Hasadra süt már a nap!

S elhúzta a függönyt, s a napocska teljes erőből rásütött a horkolókra.

– Na! Még alszom! Hrr! Hrr! – nyafogta Süsüke, és a fejére húzta a takarót.

– Na! Még álmodom! Hrr! Hrr! – morgott a Kiskirályfi, és ő is a fejére húzta a takarót.

A Sárkánylány lerántotta a takarókat.

– Nincs alvás! Nincs álmodás! Reggel van. Gyönyörű reggel. Elkezdődött az új nap.

Süsüke felült az ágyon, ásítozva dörzsölte a szemét.

– Ez a nap is jól kezdődik! Á! Á!

A Kiskirályfi is dörzsölte a szemét, morgott és ásítozott.

– Miért kell a napot ébredéssel kezdeni? Á! Á! Miért nem lehet alvással kezdeni?

– Vagy alvajárással! – kontrázott Süsüke.

– Az milyen? – érdeklődött a Kiskirályfi.

– Az olyan, hogy járkálok, de közben alszom – magyarázta Süsüke.

– És közben nyitva van a szemed? – vigyorgott a Kiskirályfi.

– Nyitva. Süsüke, a nagy alvajáró! Hihihi!

Süsüke előretartotta a két kezét, mint egy holdkóros.

A Kiskirályfi nevetve nézte.

– Süsüke, a nagy holdkóros! Hihihi!

A Sárkánylány véget vetett az alvajárásnak, körülnézett a rendetlen barlangban, majd kiugrasztotta a két gyereket az ágyból.

– Micsoda rendetlenség van itt! Ki az ágyból, alvajárók! Ki az ágyból, holdkórosok! Csináljatok rendet! Már elég nagyok vagytok hozzá. Ne kelljen kétszer mondanom. Csipkedjétek magatokat! Mert jegyezzétek meg: a tisztaság fél egészség!

S kiment a gyerekbarlangból.

Süsüke morogva beágyazott, ráhúzta a takarót az ágyra.

– Fél egészség, fél egészség! És mi van a másik felemmel? Az beteg?

– Igen! – vágta rá a Kiskirályfi. – Álomkóros! Hihihi!

De Süsükéről lepergett a gúnyolódás, komoly képpel kijelentette.

– Én jobb mondást tudok: a lustaság fél egészség!

A Kiskirályfi a labdát feltette a polcra, de a labda leesett. Megint feltette, a labda megint leesett. Legyintett a labdára.

– Nem szeret fent lenni! Maradj lent. Ez egy egészségesen lusta labda.

Süsüke a fakardot tartotta a kezében, majd beletette egy vázába, mint egy virágot.

– Hova tegyem? Hol a helyed? Itt a helyed!

A Kiskirályfi érdeklődve nézte.

– Miért tetted a vázába? Oda virágot kell tenni.

– Ő is virág! Kardvirág! Hihihi!

A királyi barlangban Süsü a trónszéken ült, a Sárkánylány meg a trónszék körül járt körbe-körbe, s így prézsmitált, meg veszekedett, meg lármázott.

– Itt is micsoda rendetlenség van! Csupa por minden, meg pókháló! A trónod is csupa por! A palástod is csupa por! Kelj fel a trónusodról nagy király, és segíts takarítani! Tiszta legyen minden.

Süsü morgott a trónuson.

– Hiszen most takarítottunk. Egy éve!

De a Sárkánylány belelendült, két kezével hadonászott, a szájával magyarázott.

– Az semmi volt! Az egy kis takarítás volt. Most nagytakarítás lesz. Országos! Egy királynak példát kell mutatnia. Egy király legyen a legtisztább.

Süsü lejjebb húzódott a trónszékbe, s úgy morgott.

– Tiszta legyen, tiszta legyen… Egy királynál az a legfontosabb, hogy a gondolatai legyenek tiszták. Vagyis, mivel én vagyok a király, a gondolataimat teszem tisztába. Az agyamat csiszolom és fényesítem. Hogy úgy ragyogjon, mint az arany. Vagy mint a hajnali ég!

A Sárkánylány csípősen félbeszakította a morgolódást.

– A palástod ragyogjon, mint a hajnali ég! Porold ki a palástodat! Egy nagy király nem járhat poros palástban. Indulás, lódulás!

Süsü nyögve feltápászkodott a trónusról, levette a palástját, s nézegette.

– Ez poros? Hm. Egy kicsit tényleg poros. Főleg a fenekénél. Jól van, kiporolom, de csak azért, hogy példát mutassak. Közben csiszolom az agyamat is. Az én agyam olyan, mint a drágakő! Egy csiszolatlan drágakő!

Süsü harsogva kiment a királyi barlangból.

A Sárkánylány mosolyogva nézett utána.

– Jól van, te csiszolatlan drágakő! Jó alaposan csiszold ki a palástodat!

Majd a Mindenest hívogatta hangosan.

– Mindenes! Hol vagy, Mindenes? Merre tekeregsz? Biztos megint szunyókál a hűvösben.

Az öreg Mindenes nyikorogva gurult be a járgányán, lelkesen csacsogott mind a három fejével.

– Itt vagyok! Rögtön jöttem, ahogy hívtál – mondta az első fej.

– Mért hívtál? Mért jöttem? – kérdezte a második fej.

– Hu! Hu! Hu! – huhogott a harmadik fej.

A Sárkánylány mérgesen rászólt a harmadik fejre.

– Mért huhogsz? Ne huhogj! Megőrülök a harmadik fejedtől!

Az öreg Mindenes a vállát vonogatta.

– Én is megőrülök a harmadik fejemtől! De nem huhog! Liheg! Csak úgy hallatszik, mint a huhogás. A nagy sietségtől liheg.

– Hu! Hu! – huhogott a harmadik fej.

A Sárkánylány mérgesen rákiáltott.

– Csönd!

A harmadik fej elhallgatott.

– Miért hívtál? – kérdezte az első fej.

– Azért hívtalak, mert elkezdődött az országos nagytakarítás! A két gyerek a szobáját takarítja. A király a palástját porolja. Te pedig menj a sárkányokhoz, és add át a parancsomat. Az a parancsom, hogy mossák le a hegyoldalt, bő vízzel, jó szappanosan!

A Mindenes nekirugaszkodott.

– Rohanok! Szappanosan!

– Várj! – állította meg a Sárkánylány. – Te pedig gereblyézd össze a leveleket. Mindenhol! Utána seperd fel az utakat. Mindenhol! Rend legyen és tisztaság! Mindenhol! Most mehetsz. Egyik lábad itt, a másik ott. Járjon a kezetek, mint a motolla!

A Mindenes elgurult a járgányán. A Sárkánylány énekelve takarított a királyi barlangban.

Ragyogjon az egész ország,

ragyogjon a palota!

A tisztaság fél egészség!

Nem is olyan nagy csoda!

Kezed járjon, sepregessen,

menekül a por, piszok!

A tisztaság fél egészség,

ennyi csak a nagy titok!

Csillog-villog kívül-belül,

már a lelked is ragyog!

A tisztaság fél egészség,

így leszünk mi boldogok!

Süsü a királyi barlang előtt egy nagy ágra terítette a palástot, egy vesszővel püfölte, porolta, közben hangosan elmélkedett.

– Egy porolás! Egy csiszolás! Nem csak a kezem jár, hanem az agyam is. Csak úgy csikorognak bent a fogaskerekek. Puff! Érzem, hogy percről percre élesedik az eszem. Puff! Olyan éles lesz az eszem, mint a borotvának. Puff! Illetve, mint a borotva. Vagyis borotvaéles. Ez a helyes! Puff! Na most, a borotvaéles eszemmel kitaláltam, hogy fordított állásból is lehet porolni. Úgy nem fáradok el. Egy sima, egy fordított. Puff!

Süsü a palást másik oldalára ment, és a másik kezébe fogva a vesszőt, fordított állásból püfölte.

Az öreg Mindenes kiadta a parancsot a sárkányoknak, hogy mossák le a hegyet bő, szappanos vízzel. Majd egy nagy gereblyével kotorta a lehullott leveleket.

Közben mind a három fejével beszélt, vitatkozott, perlekedett, vagyis az öreg Mindenes akkor sem unatkozott, ha egyedül volt.

– Mennyi levél! – sóhajtott az első fej.

– Levél, levél, sárga levél, hiába futsz, hiába menekülsz! Elkaplak a gereblyével! Gyere csak! Te is! Te is! – rikkantotta a második fej.

– Ha-aj! Huu-fuu! – sóhajtott, fújtatott a harmadik fej.

A fújtatásra a levelek egyből szanaszét repültek. Az öreg Mindenes két feje mérgesen ripakodott a harmadik fejre.

– Most mit csináltál, te ütődött?! – veszekedett az első fej.

– Szétsóhajtottad a leveleket! Mindjárt megüt a guta! Ne sóhajtozz összevissza! – dühöngött a második fej.

– Csukott szájjal sóhajtozz! Befele sóhajtozz! – javasolta az első fej.

– Vagyis ne fújd a levegőt, hanem szívjad! – magyarázott a második fej.

A harmadik fej bólogatott, majd tátott szájjal szívta a levegőt.

– Szi-i-i-i!

A levelek a nagy szívásra összegyűltek egy nagy kupacba.

– Nicsak! – örvendezett az első fej. – Visszasóhajtotta a leveleket!

– Nicsak! – ámuldozott a második fej. – A puszta tüdejével összeszívta a leveleket!

A harmadik fej nem bírta tovább, fulladozott, majd zúgva kifújta a levegőt. A levelek megint szétrepültek.

– Megint szétsóhajtottad! – dühöngött az első fej.

– Mindjárt megüt a guta! Ne fújd! Szívjad! – mondta a második fej.

A Mindenes keresett egy nádszálat, a szájába kapta az egyik végét, a másik végét a levelek felé irányította, s erősen megszívta.

– Figyelj, megmutatom! Itt egy nádszál. Ezt a számhoz illesztem, és megszívom! Szi-i-i!

A levelek megint összegyűltek egy kupacba.

A Mindenes örvendezve nézte.

– Óriási! Összeszívtam! Mindet összeszívtam! A puszta tüdőmmel!

– Hurrá! – mondta a második fej.

Arra jött Süsüke és a Kiskirályfi, vigyorogva nézték az öreg Mindenest, akinek egy hosszú nádszál lógott ki a szájából.

– Mit hurrázol? – kérdezte Süsüke.

– Örömömben! – mondta a második fej.

– Minek örülsz? – érdeklődött a Kiskirályfi.

– Feltaláltam egy találmányt! Egy óriási találmányt! – mondta büszkén a második fej.

– Mit találtál fel? Milyen találmányt? – kérdezte Süsüke.

– A tüdőmeghajtású, levegővel működő sóhajtógépet! – hencegett a második fej.

– Nem sóhajtó! Szívó! – javította ki összeszorított szájjal a második fej.

– Így van! Megfordítottam! Egyszerű, mint a pofon.

– Mit fordítottál meg? – kuncogott Süsüke.

– Mit pofoztál meg? – vihogott a Kiskirályfi.

– Figyeljetek, elmagyarázom! A sóhajtást fordítottam meg. Nem fújni kell, hanem szívni. És a leveleket pofoztam össze egy kupacba – mondta a második fej.

– Nem kell hozzá más, csak egy nádszál, ami itt van a számban, plusz levegő! – mondta összeszorított szájjal az első fej.

– Meg egy tüdő! – rikkantotta a harmadik fej.

– És itt áll előtted a tüdőmeghajtású, levegővel működő, visszafelé sóhajtó gép – büszkélkedett a második fej.

– Óriási találmány! – ismerte el Süsüke.

– Tüdőmeghajtású levélpofozó gép – bólogatott a Kiskirályfi.

– Éljen az öreg Mindenes, a nagy feltaláló! – kiáltott Süsüke.

Az öreg Mindenes kidüllesztette a mellét is, így szavalt harsogva:

Habár feje már deres,

mindent tud a Mindenes!

– Mi is kipróbálhatjuk? – kérdezte Süsüke.

– Kipróbálhatjátok. Nádszál van, tüdőtök van! – bólintott a második fej. – Mindig szívni! Ez a titka.

Az öreg Mindenes körülnézett mind a három fejével.

– Csak itt már nincs semmi szívnivaló! Mindent összeszívtam.

– Nem baj. Majd máshol próbáljuk ki. Találunk mi szívnivalót! – legyintett Süsüke.

Gyorsan letörtek egy-egy hosszú nádszálat, s elindultak. Az öreg Mindenes integetett utánuk.

– Menjetek csak. Terjesszétek el az egész országban a találmányomat!

Majd büszkén elmerengett, s így dünnyögött mind a három fejével:

– Azt hiszem, hogy valami korszakalkotót találtam fel. Ami majd megkönnyíti a háziasszonyok munkáját.

Süsükéék a királyi barlang konyhaablakánál leselkedtek befele.

– Ott látok egy csomó szívnivalót – suttogta Süsüke. – Ott. A konyhában, a polcon!

A Kiskirályfi is belesett.

– Látom. Liszt.

Süsüke vigyorgott.

– Ha nincs más, az is jó! Kipróbálom a tüdőmeghajtású, levegővel működő szívógépet!

S bedugta a nádszálat az ablakon, megkereste a lisztes bödönt, s nagyot szívott. Majd kihúzta a nádszálat, s elindult, visszatartva a lélegzetét, kereste, hogy hova fújja a lisztet.

Odaértek a nagy ághoz, amelyre a palást volt kiterítve. Süsü elégedetten nézegette.

– Kész! Szebb, mint új korában.

Ekkor egy nádszál bújt ki a bokorból, egész a palástig, s dőlt belőle a liszt! A palást csupa lisztes lett.

Süsü csodálkozva nézte.

– Most poroltam ki! Most kezdhetem elölről. Valamit erre fújt a szél. Lehet, hogy a palást vonzza a szelet? Puff! Puff!

S püfölte a palástot.

A lisztfúvók visszafutottak a konyhaablakhoz. Most a Kiskirályfi dugta be a nádszálát.

– Most én jövök! A nagy tüdőmeghajtású, levegővel működő Kiskirályfi!

S teleszívta a nádszálat liszttel.

Újra a palásthoz lopakodtak. Süsü elégedetten nézegette a palástot.

– Szebb, mint új korában! Sőt, szebb, mint az előbb volt!

Ekkor kibújt a nádszál a bokrok közül, s telefújta a palástot liszttel.

Süsü mérgesen nézte, s értetlenül morgott.

– Na! Mi ez? Most poroltam ki, és megint csupa por! Lehet, hogy rossz irányban feszítettem ki a palástot? Milyen a széljárás? Nem is fúj a szél. Teljes szélcsend van. Meg se rezzen az ujjam hegye. Akkor mi fúj? Ezt nem tudom megfejteni a borotvaéles eszemmel! Legjobb, ha újra kiporolom. Reszkess, palást! Reszkess, por! Puff! Ez célzott lövés volt. Puff! Puff!

A sárkányok nagy súrolókefékkel mosták a hegyoldalt, felülről lehajolva. Csupa szappanhab volt minden. Nem láttak jól, s összevissza súroltak a kefékkel, s folyton összeütköztek.

– Jaj, a kezem! – jajgatott Dó sárkány. – Nekimentél a keféddel!

– Inkább én mondhatom, hogy jaj! – méltatlankodott Ré sárkány. – Mert inkább te jöttél nekem a keféddel!

– Állj! Így nem jó! Így csupa kék-zöld leszek! – rikkantott Mi sárkány.

– Én meg csupa lila! – panaszkodott Fá sárkány.

– Én meg csupa daganat! – siránkozott Szó sárkány.

Süsükéék nézték a siránkozó sárkányokat. Most érkeztek ide, hozták magukkal a nádszálakat is.

– Így tényleg nem jó. Így tényleg kékek-zöldek lesznek! – mondta Süsüke.

– Meg lilák! Meg csupa daganat! – nevetett a Kiskirályfi. – Mert összevissza kefélnek! Egy irányba kell kefélni. És egyszerre.