Lenn, a Nyuszi barlangj�ban

Alice1 m�r elunta, hogy t�tlen�l �ld�g�ljen n�nje mellett az �rokparton. Egyszer-egyszer bepislantott abba a k�nyvbe, amelyet a n�nje olvasott, de nem voltak benne se k�pek, se versek.

Mit �r egy k�nyv – gondolta Alice – k�pek meg versek n�lk�l?

H�t csak �lt-�ld�g�lt, s azon t�rte a fej�t, m�r amennyire t�le telt – mert a rekken� h�s�gt�l eg�szen el�lmosodott �s megbutult –, hogy jobb volna f�lkelni pitypangot szedni �s f�z�rt fonni bel�le, amikor hirtelen�l elsurrant mellette a piros szem� feh�r Nyuszi.

Ebben semmi k�l�n�s nem volt. Azon se csod�lkozott Alice valami nagyon, hogy a Nyuszi ezt mondogatta mag�ban: 

– Jaj, istenem, m�g elk�sem!

Alice k�s�bb, amikor visszagondolt erre, r�eszm�lt, hogy ezen csod�lkoznia kellett volna, de most bizony egy cs�ppet se csod�lkozott. �m amikor a Nyuszi kih�zott egy �r�t a mell�nyzseb�b�l, �s megn�zte rajta, hogy h�ny �ra, s azt�n elrohant, Alice t�st�nt talpra ugrott. Esz�be villant, hogy � eddig m�g sohase l�tott olyan nyuszit, akinek mell�nyzsebe lett volna, se pedig olyant, aki �r�t h�zott volna ki a mell�nyzseb�b�l, h�t k�v�ncsis�g�ban ut�na iramodott a r�ten. Szerencs�re m�g �ppen l�thatta, amint a Nyuszi besurrant egy j�kora lyukba a s�v�ny alatt.

A k�vetkez� pillanatban Alice ut�na ugrott, meg se gondolva, hogy is ker�l majd vissza onnan.

A Nyuszi barlangja egy darabon egyenes volt, mint valami alag�t, azt�n hirtelen�l lejtett, oly hirtelen�l, hogy Alice egy szemvillan�s alatt m�ris zuhant lefel�, egy roppant m�ly k�tba.

Vagy a k�t volt roppant m�ly, vagy pedig roppant lassan esett lefel�, mert Alice-nek es�s k�zben sok-sok ideje maradt arra, hogy k�r�ln�zzen, �s elt�n�dj�k azon, mi fog vele legk�zelebb t�rt�nni.

El�sz�r is lefel� kukkantgatott, hogy l�ssa, hov� fog esni, de olyan s�t�t volt, hogy semmit se l�tott. Azt�n a k�t fal�t vizsg�lgatta �s �szrevette, hogy mindenfel� polcok meg k�nyv�llv�nyok vannak, n�hol pedig t�rk�pek �s festm�nyek is l�gnak sz�gekr�l. Lefel� zuhant�ban elkapott egy k�cs�g�t az egyik polcr�l. Ez volt r��rva: Narancs-jam. Csakhogy a k�cs�g, sajnos, �res volt. Alice h�t nem merte ledobni a k�cs�g�t, mert att�l f�lt, hogy agyon�t vele valakit. Ez�rt �gyesen egy polcra tette, amikor es�s k�zben elsuhant mellette.

„Nah�t – gondolta Alice –, �n, aki ekkor�t zuhantam, ezut�n egy�ltal�n nem f�lek majd att�l, hogy legurulok a l�pcs�r�l. Majd mondogatj�k otthon: micsoda b�tor egy kisl�ny. S�t, akkor se fogok megnyikkanni, ha leesem az �t�dik emeletr�l. (Ami el�g val�sz�n�.)”

Alice csak zuhant, zuhant, zuhant.

– H�t ennek m�r sohase lesz v�ge? Vajon h�ny m�rf�ldet zuhantam eddig? – k�rdezte fennhangon. – Valahol a f�ld k�z�ppontja fel� j�rhatok. V�rjunk csak! A f�ld k�z�ppontja fel�lr�l sz�m�tva k�r�lbel�l 4000 m�rf�ldnyire lehet.

Alice sok mindenf�l�t tanult az iskol�ban, s ez nem a legjobb alkalom volt arra, hogy tud�s�t fitogtassa, hiszen am�gy se hallhatta senki, mit mond. De az�rt, gondolta, sohasem �rt a leck�t fennhangon ism�telgetni.

– Igen, annyira van: 4000 m�rf�ldnyire. Csak az a k�rd�s, hogy h�nyadik sz�less�gi �s h�nyadik hossz�s�gi fokon?

Alice-nek halv�ny sejtelme se volt arr�l, hogy mi f�n terem az a sz�less�gi meg a hossz�s�gi fok. Csak tetszettek neki az ilyen komoly, tud�s kifejez�sek.

Most �jra r�kezdte:

– Vajon kereszt�lesem-e a f�ldgoly�n? Jaj, de fura lesz, ha majd ott bukkanok ki, ahol az emberek a fej�k tetej�n j�rnak, valahol a nyugati sarkon!

Alice �r�lt, hogy ezt senki se hallja, mert �lt a gyan�p�rrel, hogy valamit m�gsem eg�szen helyesen mondott.

– Majd meg kell �m k�rdeznem valakit, hogy is h�vj�k azt az orsz�got. „N�ni k�rem; tess�k megmondani: ez itt Amerika vagy Ausztr�lia?”

�s Alice besz�d k�zben megpr�b�lt pukedlizni is – csak k�pzelj�tek el, hogy valaki pukedlizz�k ilyenkor, amikor lefel� zuhan! Gondolj�tok, hogy ti is meg tudn�tok tenni?

– Jaj, milyen but�nak hisz majd a n�ni. Nem, ink�bb nem k�rdezem meg. Tal�n majd ki lesz valahol �rva.

Alice zuhant, zuhant, zuhant lefel�. Minthogy pedig semmi egyebet nem tehetett, megint besz�lni kezdett:

– Azt hiszem, Dinah2 nagyon fog b�sulni ut�nam ma este. – Dinah a cic�ja volt. – Rem�lem, adnak majd neki tejecsk�t uzsonn�ra. �des Dinah, de j� lenne, ha itt voln�l velem! Az igaz, hogy a leveg�ben nincsenek egerek. De vannak b�regerek, s a b�reg�r az majdnem olyan, mint a rendes eg�r. Vagy ink�bb halacsk�t enn�l?

Alice ebben a pillanatban hirtelen el�lmosodott, f�l�lomban d�nny�gte:

– Kell a macsk�nak halacska? Kell a macsk�nak halacska?

N�ha meg �gy:

– Kell a halacsk�nak macska?

Mindegy volt, hogyan mondja, hiszen �gyse tudott r� felelni. �rezte, hogy elszundik�l. �ppen azt kezdte �lmodni, hogy Dinah-val k�z a k�zben s�t�l, s nagyon komolyan vallat�ra fogja �t:

– H�t most mondd meg, dr�ga Dinah, milyen �z� a halacska!

Ekkor egyszerre – zsupsz! – egy halom r�zs�re �s sz�raz falev�lre pottyant, ezzel v�ge is volt a zuhan�snak.

Alice egy cs�ppet sem �t�tte meg mag�t. T�st�nt talpra ugrott �s k�r�ln�zett. De a feje f�l�tt minden�tt s�t�ts�g volt. El�tte hossz� folyos� ny�lt, s abban a rohanv�st rohan� feh�r Nyuszit pillantotta meg. Nem volt vesztegetni val� ideje. Alice uccu ut�na, mint a sz�lv�sz, s m�g hallotta, amikor a Nyuszi a sarkon befordulva �gy sop�nkodott:

– Jaj, jaj, tapsi f�leimre, vill�s bajuszomra, m�g elk�sem!

Alice a Nyuszi sark�ban volt, de egy fordul�n�l elvesztette szem el�l. Most egy hossz�, alacsony csarnokba �rt, amelynek mennyezet�r�l egy sor l�mpa vil�g�tott lefel�.

K�r�s-k�r�l ajt�k voltak itt, de valamennyi z�rva. Alice k�rbe j�rt, �s sorba pr�b�lgatta valamennyit, azt�n elszontyolodva a csarnok k�zep�re ment, s azon t�n�d�tt, hogyan szabadulhatna ki innen. 

Hirtelen egy h�roml�b� asztalk�t pillantott meg, csupa-csupa �vegb�l. Ezen nem volt semmi egy�b, mint egy icike-picike aranykulcs. Alice els� gondolata az volt, hogy ez a kulcs tal�n beleillik az ajt�ba, de vagy a z�r volt nagyon nagy, vagy a kulcs volt nagyon kicsi, �m sehogy sem akarta kinyitni egyiket sem. Amikor azonban Alice m�sodszor is k�r�ln�zett, megpillantott egy f�gg�nyk�t, amelyet eddig nem vett �szre. A f�gg�ny m�g�tt egy par�nyi, alig harminc centim�ter magas ajt�cska volt. Beledugta az icike-picike aranykulcsot a z�rba, �s roppant boldog volt, mert a kulcs beleillett.

Kinyitotta az ajt�t, �s l�tta, hogy egy sz�k folyos�ra ny�lik, alig sz�lesebbre, mint holmi patk�nylyuk. Let�rdepelt, �s a folyos�n �t olyan gy�ny�r� kertet pillantott meg, amilyent m�g soha �let�ben nem l�tott.

Jaj, hogy szeretett volna kiszabadulni ebb�l a s�t�t csarnokb�l, k�nn s�t�lgatni a t�nd�kl� vir�g�gyak meg a h�s sz�k�kutak k�z�tt! De m�g a fej�t se tudta kereszt�ldugni az ajt�n.

„Azt�n ha a fejem m�g kereszt�lf�rne is – gondolta szeg�ny Alice –, a v�llam n�lk�l nem sokra menn�k vele. De j� volna �sszecsuk�dni, mint valami t�vcs�. Tal�n nem is olyan neh�z ez, csak tudn�m, hogy kell kezdeni.”

Mert h�t oly sok szokatlan dolog esett meg Alice-szel az ut�bbi id�ben, hogy m�r azt kezdte hinni, semmi se lehetetlen.

Nem sok �rtelme volt, hogy a par�nyi ajt�n�l �csorogjon, h�t visszament az asztalk�hoz. Titokban azt rem�lte, tal�l majd rajta m�g egy kulcsot vagy valami k�nyvet, s abb�l megtudhatja, hogyan lehetne �gy �sszecsuk�dni, mint valami t�vcs�. Most azonban egy kis �veget tal�lt rajta.

– Huncut legyek, ha ez itt volt az el�bb – mondotta Alice.

Az �veg nyak�ra pap�rszelet volt ragasztva erre, pedig gy�ny�r� nagy bet�kkel ezt �rt�k: Igy�l meg! 

Hi�ba volt azonban oda�rva: Igy�l meg!, Alice sokkal okosabb volt, semhogy h�belebal�zs m�dra megigya.

– El�bb megn�zem – mondta –, nincs-e r��rva: M�reg.

Tudniillik, m�r sok sz�p kis mes�t olvasott olyan gyerekekr�l, akik meg�gtek, vagy akiket f�lfaltak a vad�llatok, vagy m�s, ehhez hasonl� kellemetlens�g �rte �ket, mert nem akartak j�akar�ikra hallgatni, akik v�ltig figyelmeztett�k �ket, hogy nagyon sok� ne tarts�k a kez�kben az izz� piszkavasat, mert v�g�l meg�getik a kez�ket, vagy hogy ha �les k�ssel belev�gnak az ujjukba, az rendszerint v�rzik. Egy percig sem feledkezett meg Alice arr�l sem, hogy ha nagyon sokat iszik egy olyan �vegb�l, amelyikre az van �rva: M�reg, akkor el�bb vagy ut�bb rosszul lesz.

Mivel erre az �vegre nem volt r��rva: M�reg, Alice h�siesen belek�stolt, s roppantul �zlett neki. Szakasztott olyan �ze volt, mintha csereszny�s lep�nyb�l, mad�rtejb�l, mazsolasz�l�b�l, csokol�d�b�l, pulykapecseny�b�l �s vajas pir�t�sb�l kevert�k volna �ssze. Hamarosan ki is itta az eg�szet, k�r�mcseppig.

– Jaj, de furcsa! – sz�lt Alice. – Most �sszecsuk�dtam, mint valami t�vcs�.

Csakugyan, az eg�sz Alice egyszerre alig volt nagyobb h�sz centim�tern�l. �r�lt, hogy m�r kif�r a par�nyi ajt�n, �s kimehet abba a gy�ny�r� kertbe.

El�bb azonban v�rt n�h�ny pillanatig, nem zsugorodik-e tov�bb. Egy kicsit izgatott is lett.

– V�g�l m�g az is megeshetik – mondotta –, hogy eg�szen elfogyok, mint a gyertya l�ngja. Vajon milyen is lenn�k akkor?

Pr�b�lta elk�pzelni, milyen is a gyertyal�ng, miut�n m�r elf�jt�k. De nem eml�kezett r�, hogy l�tta volna valaha.

Kisv�rtatva, miut�n meggy�z�d�tt arr�l, hogy nem t�rt�nik vele semmi, elhat�rozta, hogy azonnal a kertbe megy. De amikor a par�nyi ajt�hoz �rt, szeg�nyke, akkor vette �szre, hogy ott felejtette az icike-picike aranykulcsot. Visszatipegett �rte az asztalk�hoz, de m�r nem �rt fel od�ig. L�tni j�l l�thatta a kulcsot az �vegen kereszt�l, �s pr�b�lt is felm�szni az asztal egyik l�b�n, de az asztal nagyon s�kos volt. V�g�l pedig, amikor belef�radt a sok nekirugaszkod�sba, le�lt szeg�nyke a f�ldre, �s s�rva fakadt.

– No, ne b�gj. �gyis hi�ba b�gsz – parancsolta Alice mag�nak szigor�an. – Azonnal hagyd abba.

Alice rendszerint j� tan�csokat adott �nmag�nak, de, sajnos, ritk�n k�vette �ket. N�ha meg annyira �sszeszidta �nmag�t; hogy s�rva is fakadt miatta. Egyszer – eml�kezett – pofon is �t�tte �nmag�t, mert csalt, amikor �nmag�val krokettet3 j�tszott.

Ez a furcsa kisl�ny ugyanis szerette azt k�pzelni, hogy � k�t szem�ly. „Most azonban hi�ba k�pzeln�m, hogy k�t szem�ly vagyok – gondolta szeg�nyke –, m�g j�, hogy egy valamireval� kitelik bel�lem.”

Alice hirtelen egy kis �vegszelenc�t pillantott meg az asztal alatt a f�ld�n. Kinyitotta. Egy v�kony szeletke s�tem�nyt tal�lt benne. A s�tem�nyen mazsolasz�l�b�l gy�ny�r�en kirakva ezt olvasta: Egy�l meg!

– J� – mondta Alice –, megeszem. Ha megn�v�k t�le, el�rem a kulcsot, ha pedig elt�rp�l�k t�le, akkor kim�szhatok alul az ajt�r�sen. Ak�r �gy, ak�r �gy, kijutok a kertbe. A t�bbivel �deskeveset t�r�d�m.

Beleharapott a s�tem�nybe k�zben, pedig remegve mondogatta:

– Jaj, mi lesz? Jaj, mi lesz?

Kez�t a feje b�bj�ra illesztette, hogy megtudja, n�-e vagy t�rp�l. De legnagyobb meglepet�s�re azt vette �szre, hogy se nem n�tt, se nem t�rp�lt. Igaz, hogy t�bbnyire ez szokott t�rt�nni, ha az ember s�tem�nyt eszik. Alice azonban m�r annyira megszokta, hogy mindig valami rendk�v�li dolog t�rt�nik vele, hogy m�r �rthetetlennek tartotta, ha a dolgok a maguk rendes ker�kv�g�s�ban haladtak.

�gy h�t Alice tov�bb evett, s hamarosan bekebelezte az eg�sz s�tem�nyt.