K�rbecsuk� meg az eg�r hossz� tarka farka

Mondhatom, furcs�n festett ez a t�rsas�g a parton. A madarak tolla csatakos volt, a t�bbi �llat sz�re meg odatapadt a test�hez, valamennyien csurogtak-cs�p�gtek, �s b�nak eresztett�k a fej�ket.

Term�szetesen az volt a legnagyobb gondjuk, hogyan lehetne megsz�radniuk. Ezen tanakodtak, s Alice n�h�ny perc m�lva m�r ked�lyesen terefer�lt vel�k, mintha r�ges-r�g ismerte volna �ket. S�t a Papag�jjal �ssze is veszett, hogy az v�g�l duzzogva h�tat ford�tott neki, s csak ezt hajtogatta:

– �n �regebb vagyok, sz�vem, enn�l fogva nekem jobban kell tudnom.

Alice ezt nem akarta elismerni mindaddig, am�g a Papag�j meg nem mondja: h�ny �ves. De a Papag�j ezt kereken megtagadta. H�t a vita itt megrekedt.

V�g�l is az Eg�r, aki – �gy l�tszik – nagy tekint�lynek �rvendett, elki�ltotta mag�t:

– Tess�k mindenkinek helyet foglalni �s ide figyelni. �g�rem, hogy egykett�re mindny�jan olyan sz�razak lesznek, mint a k�r�. Valamennyien k�rbe �ltek. Az Eg�r a k�z�pre �lt. Alice agg�dva leste az Eg�r szav�t, mert �rezte, hogy rettent� n�th�t kap, ha hamarosan meg nem sz�rad.

– Kh, kh – k�sz�r�lte a tork�t fontoskodva az Eg�r. – Teh�t kezdhetem? El fogom mondani a vil�g legsz�razabb t�rt�net�t. Cs�ndet k�rek: H�d�t� Vilmos1, akinek �gy�t a p�pa is felkarolta, hamarosan elfogadtatta uralm�t az angolokkal, ann�l is ink�bb, mert a nemzetnek vezet�kre volt sz�ks�ge, azonfel�l ez id� t�jt megszokta a zsarnoks�got �s a beh�dol�st. Edwin �s Morcar, Mercia �s Northumbria urai...

– Brr... – borzongott a Papag�j vacogva.

– K�zbe tetszett valamit sz�lni? – k�rdezte a homlok�t r�ncolva, de roppant udvariasan az Eg�r.

– Nem – sietett megjegyezni a Papag�j.

– Tudniillik azt hittem – mondta az Eg�r. – Folytatom. ... Edwin �s Morcas, Mercia �s Northumbria urai al�vetett�k magukat Vilmosnak, s�t m�g Stigaud is, Canterbury hazafias �rz�s� �rseke, tan�csosnak tal�lta...

– Mit tal�lt? – k�v�ncsiskodott a Kacsa.

– Felt�telezem, hogy tiszt�ban van a szavak �rtelm�vel – felelt bossz�san az Eg�r. – Nem tudja, mit jelent az „tal�lni”?

– Hogyne tudn�m. �n t�bbnyire b�k�t vagy pondr�t szoktam tal�lni. Most az a k�rd�s: mit tal�lt az �rsek?

Az Eg�r a f�le mellett eresztette el a k�rd�st, s tov�bb hadart:

– ...tan�csosnak tal�lta, hogy Edg�r Athelinggel tartva, el�be menjen Vilmosnak, �s felaj�nlja neki a koron�t. Vilmos eleinte tart�zkod�an viselkedett. Normannjainak elviselhetetlen szemtelens�ge azonban.... Nos, hogy �rzi mag�t, kedvesem? – fordult most besz�d k�zben Alice-hoz.

– M�g mindig csuromvizesen – v�laszolt szomor�an Alice. – B�rmily sz�raz is ez a t�rt�net, �n nem lettem t�le sz�razabb.

– Ebben az esetben – sz�lalt meg �nnep�lyesen a Struccmad�r – van szerencs�m javasolni az �l�s elnapol�s�t s egy albizotts�g azonnali kik�ld�s�t, mely majd er�lyesebb rendszab�lyok foganatos�t�sa t�rgy�ban lesz hivatva hat�rozni...

– Besz�ljen �rtelmesen! – ki�ltott k�zbe a Sas. – Egy kukkot sem �rtek ezekb�l a hossz� szavakb�l. S�t, azt hiszem, hogy �n sem �rti.

A Sas lopva elmosolyodott. N�h�ny m�sik mad�r „viharos der�lts�gre” fakadt.

– Csak azt �hajtottam megjegyezni – folytatta a Struccmad�r s�rt�d�tten –, hogy valamennyien benn voltunk a v�zben, s valamennyien meg akarunk sz�radni. Enn�lfogva a leghelyesebb lenne, ha k�rbecsuk�t j�tszan�nk.

– H�t az meg micsoda? – k�rdezte Alice.

Nem mintha nagyon �rdekelte volna �t, de a Struccmad�r meg�llt a besz�d�ben, mintha azt v�rn�, hogy valaki k�zbesz�ljon. Minthogy senki se sz�lt k�zbe, Alice v�llalkozott r�.

– Legjobban �gy �rtj�k meg – folytatta a Struccmad�r –, ha azonnal hozz�kezd�nk.

Lehet, gyerekek, hogy egyszer majd egy t�li napon ti is k�rbecsuk�t akartok j�tszani, h�t elmes�lem, mit m�velt a Struccmad�r.

El�sz�r is k�rform�ban kijel�lte a versenyp�ly�t (nem fontos, hogy pontos legyen – mondta), azt�n a p�lya ment�n – itt is, ott is – fel�ll�totta a verseny r�sztvev�it. Olyasmi, hogy: „Vigy�zz, k�sz, rajt!” nem volt, mindenki akkor kezdett el futni, amikor akart, �s akkor is hagyta abba, �gyhogy nem k�nnyen lehetett meg�llap�tani, mikor �rt v�get a verseny. V�gt�re is azonban, amikor m�r vagy egy f�l�r�ja futk�roztak, �s mindenki megsz�radt, a Struccmad�r hirtelen elki�ltotta mag�t:

– V�ge a versenyfut�snak!

Ekkor valamennyien �sszesereglettek, s lihegve k�rdezt�k:

– De h�t ki nyert?

Erre a Struccmad�r csak hosszas t�n�d�s ut�n tudott v�laszolni. El�bb a f�ldbe dugta a fej�t, sok�ig �gy maradt, s a t�bbiek cs�ndben lest�k. V�g�l �gy sz�lt:

– Mindenki nyert, �s mindenki kap valami d�jat.

– De kit�l? – k�rdezt�k egyszerre.

– H�t �t�le – mondta a Struccmad�r, Alice-ra mutatva. Most az eg�sz t�rsas�g egyszerre Alice k�r� csoportosult, �s �sszevissza ki�ltozott:

– K�rj�k a d�jat, a d�jat!

Alice nem tudta, mit�v� legyen. Tan�cstalans�g�ban zseb�be ny�lt, kih�zott onnan egy doboz csokol�d�cukork�t, s k�rbek�n�lta. M�g szerencse, hogy nem folyt bele a s�s viz. �ppen mindenkinek jutott egy szem csokol�d�. Ez volt a d�j.

– Adj magadnak is egy d�jat – mondta az Eg�r.

– Persze hogy persze – v�gta r� nagy komolyan a Struccmad�r. – Mi van m�g a zsebedben? – k�rdezte Alice-t.

– Csak egy kis gy�sz� – felelt b�san Alice.

– Ide vele! – mondta a Struccmad�r.

Most valamennyien �jra Alice k�r� csoportosultak, s a Struccmad�r �nnep�lyesen �tny�jtotta neki a gy�sz�t, ezekkel a szavakkal:

– Tisztelettel k�rj�k, kegyeskedj�k elfogadni ezt az eleg�ns gy�sz�t.

Amikor a r�vid sz�noklatot befejezte, mindenki �ljenzett. Alice ezt nagyon badarnak �s �rthetetlennek tal�lta, de a t�bbiek olyan komolyan tekintettek r�, hogy nem mert nevetni. Minthogy nem tudta, mit feleljen, meghajolt, �s amilyen �nnep�lyesen csak telt t�le, �tvette a gy�sz�t. Azt�n hozz�l�ttak a csokol�d� elfogyaszt�s�hoz. Ez n�mi l�rm�val �s z�rzavarral j�rt, mert a nagymadarak azon sop�nkodtak; hogy a csokol�d� kicsi, �s a f�l cs�r�kre sem el�g, a kismadarak, pedig �gy fuldokoltak t�le; hogy a h�tukat kellett veregetni. V�g�l m�gis megett�k. Ekkor �jra k�rbe �ltek mindny�jan, s megk�rt�k az Egeret, hogy mes�ljen nekik m�g valamit.

– Meg tetszett �g�rni, ugye, hogy majd elmes�li az �lett�rt�net�t – k�rlelte Alice. – Meg azt is, hogy mi�rt tetszik �gy gy�l�lni a cicust meg a kutyust – tette hozz� s�gva, s egy kicsit megrettent, hogy az Eg�r �jra megs�rt�dik.

– �, az �n t�rt�netem kacskaring�s, tarka �s b�s.

– H�t a farka csakugyan kacskaring�s – mondotta Alice, aki ezt a sz�t, hogy tarka, �gy �rtette, hogy farka –, de m�rt volna b�s?

Az Eg�r besz�lt, besz�lt, de Alice mindig csak az Eg�r fark�ra gondolt. Ez�rt azt a mes�t, melyet hallott, kacskaring�san �s tark�n – �gy k�pzelte el:

Az Eg�rhez

    sz�lt a

        Kand�r:

            „Most

                  beviszlek,

                mint a

            pand�r.

        V�r a

    t�rv�ny,

  j�jj kis

    Eg�r.

        Egy ilyen

            p�r

                mindent

                    meg�r.”

                        Az Eg�r

                            sz�lt

                                a

                          Kand�rnak:

                                „�n

                            nem

                        engedek

                    ily

                �rnak”,

            s cincogott

        is

    n�ki

  s�r�

    hangon:

        „Mondd:

            ki

                lesz

                    a

                    b�r�?”

                      „�n

                    leszek

                  a

                b�r�,

              hagyj csak!

            Megragadlak

          �s

        bekaplak.”

– Te nem figyelsz! – ripakodott r� az Eg�r Alice-re. – Min gondolkozol?

– Bocs�natot k�rek – mondta Alice nagyon tisztelettud�an –, �ppen a farka �t�dik hurk�hoz tetszett �rni, azt hiszem.

– M�g hogy hurka! – ki�ltotta d�h�sen az Eg�r.

– Ha hurka – mondta Alice, aki mindig nagyon szolg�latk�sz volt, �s most aggodalmaskodva n�zett k�r�l –, akkor egy�k meg.

– Arr�l sz� sem lehet – mondta az Eg�r, azzal felkelt �s elindult. – Az ilyen ostoba besz�d csak s�rt engem!

– Igaz�n nem akartam megs�rteni – k�rlelte az Egeret Alice. – Csakhogy olyan k�nnyen tetszik megs�rt�dni.

De az Eg�r v�laszk�nt csak d�h�sen morgott.

– K�rem sz�pen, tess�k visszaj�nni, �s befejezni a t�rt�net�t! – ki�ltotta ut�na Alice. A t�bbiek karban csatlakoztak hozz�:

– Igen, fejezze be! – De h�t az Eg�r csak t�relmetlen�l megr�zta a fej�t, �s egy kicsit meggyors�totta a l�pteit.

– De k�r, hogy nem maradt vel�nk! – s�hajtotta a Papag�j, mikor az Eg�rb�l m�r a farka sem l�tszott, egy �reg R�k pedig megragadta az alkalmat, hogy oktat� hangon azt mondja a l�ny�nak:

– �desem, ebb�l tanuld meg azt, hogy soha nem szabad elvesz�tened a t�relmedet!

– Csak ne papolj, anyu! – ki�ltotta a fiatal R�k haragosan. – Te ugyan m�g egy osztriga t�relm�t is pr�b�ra tenn�d!

– B�rcsak velem volna Dinah – gondolkozott Alice hangosan, an�lk�l hogy b�rkihez int�zte volna szavait. – Az majd hamar visszahozn� az Egeret.

– �s ha szabad k�rdeznem, ki az a Dinah? – k�rdezte a Papag�j.

Alice nagyon k�szs�gesen v�laszolt, mert mindig k�nnyen r�vehet� volt arra, hogy a kedvenc�r�l besz�ljen.

– Dinah a macsk�nk. �s el nem tetszik tudni k�pzelni, milyen pomp�san fog egeret! H�t m�g madarat! Csak r�n�z egy mad�rra, �s hamm! – m�r be is kapta!

E n�h�ny sz� figyelemre m�lt� felt�n�st keltett a t�rsas�gban. P�r mad�r t�st�nt od�bb�llt, egy v�n Szarka pedig, miut�n gondosan beburkol�zott a k�peny�be, azt mondta:

– S�rg�sen el kell indulnom hazafel�, az esti leveg� nem tesz j�t a torkomnak.

Egy kan�ri reszket� hangon �gy sz�lt a gyermekeihez:

– Gyertek, gyertek, �desk�im! Ideje volna m�r, hogy aludjatok!

Mindenki m�s-m�s �r�ggyel t�vozott, s Alice csakhamar egyed�l maradt.

– �, b�r sz�t se sz�ltam volna Dinah-r�l! – mondta szomor�an a kisl�ny. – �gy l�tszik, idelent senki sem szereti, pedig nincs n�l�n�l derekabb cica a vil�gon! �, �des Dinah, foglak-e m�g l�tni valaha?!

Ezzel a szeg�ny kis Alice �jra k�nnyekre fakadt, mert igen mag�nyosnak �rezte mag�t, �s nyomott volt a hangulata. Csakhamar azonban megint t�voli l�ptek tipeg�s�t hallotta. T�st�nt rem�nykedve pillantott fel, mivelhogy azt v�rta titkon, h�tha az Eg�r jobb bel�t�sra t�rt, s most visszaj�tt, hogy befejezze a t�rt�net�t.