SÜSÜ, A SÁRKÁNY - A BAJVÍVÁS
Csukás István 2005.09.11. 01:23
.
A bajvívás
Mikor az öreg király megadta a jelt a bajvívásra, a királyfi kivonta a kardját, és érces hangon kiáltott:
– Na, te sárkány, védd magad!
Süsü pislogott, meg topogott, meg a karjával hadonászott, nem tudta hirtelenjében, hogy mit csináljon, meg hogyan védje magát. Majd mikor a királyfi kivont karddal feléje rohant, ijedten félreugrott.
A királyfi rohant, rohant, majd zutty! belepottyant a szökőkút medencéjébe.
A tömeg felhörrent, az öreg király behunyta a szemét, a ravasz kancellár a szakállát csavargatta idegesen.
Süsü a medencéhez rohant, és kiemelte a királyfit a vízből. Tartotta a tenyerében, a víz csöpögött a köpenyből.
– Bocsáss meg, nem akartam! – dünnyögte Süsü a királyfi fülébe.
A királyfi dühösen suttogott:
– Jól van, de tegyél már le! Így nem tudok harcolni! Vívjunk, ahogy megbeszéltük! Tegyél le!
Süsü letette a királyfit, s újra tanácstalanul álldogált. Majd súgva kérdezte:
– Most mit csináljak?
– Fújj egy kis tüzet! – sziszegte mérgesen a királyfi.
Süsü megvonta a vállát s óvatosan, nehogy megégesse a királyfit, fújt egy kis tüzet.
A tömeg ijedten megborzongott, az öreg király érdeklődve nézte a tűzfújást, a ravasz kancellár meg elgondolkozva simogatta a szakállát, majd óvatosan elébe tartotta a kalapját, nehogy tüzet fogjon!
– És most mit csináljak? – kérdezte Süsü halkan, mikor befejezte a tűzfújást.
– Most fussunk körbe! – súgta vissza a királyfi.
Süsü elindult, és döngő léptekkel körbetrappolt a várudvaron. A királyfi meg utána!
Süsü bömbölt, jajgatott.
– Jajajaj! Anyucikám!
A királyfi meggyorsította a lépteit, s mikor utolérte Süsüt, mérgesen rápisszegett:
– Ne jajgass! És te kergessél engem!
Süsü bólintott, abbahagyta a jajgatást, megfordult, és ő kergette a királyfit. Futottak körbe-körbe a várudvaron, elöl a királyfi, hátul Süsü.
A tömeg ijedten tért ki előlük, az öreg király egy kicsit hátrább húzódott az erkélyen, a ravasz kancellár meg elgondolkozva csóválta a fejét.
– Hejhó! Hejhó! Ipiapacs, megfoglak! – rikoltozott Süsü.
Ekkor a suszterinas, aki nagyon dühös volt, amiért leesett a kapufélfáról, egy botot dugott Süsü lába közé. Süsü totty! elterült.
A tömeg izgatottan felmorajlott.
A királyfi összeráncolt szemöldökkel sziszegett Süsünek:
– Kelj fel már, kelj fel! Nekem kell elesni!
– Jó, jó, tudom! – morgott Süsü. – De valaki elgáncsolt! És jól megütöttem magam! Jaj-haj!
De azért feltápászkodott, s újra futott a királyfi után.
Mikor még egyszer körbefutották az udvart, a királyfi hirtelen elesett. De előbb figyelmeztetően sziszegett Süsünek, nehogy rálépjen! Aztán szépen elejtette a kardját, a fejére húzt a köpenyét.
Süsü megállt felette gyámoltalanul.
– Most meg mit csináljak?
A királyfi a köpeny mögül súgta:
– Jelentsd be, hogy győztél!
Süsü bólogatott, majd nagyokat rikkantgatott:
– Győztem! Győztem! Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, nincs is lovad! Mi szél hozott, mondssza, erre? S mi vajon a szíved terve? Hol a királylány?!
Az öreg király is forgatta a fejét.
– Tényleg, hol a királylány? Aki győzött, azé a királylány! Te győztél, tiéd a királylány! Punktum!
Mindnyájan a királylány ablakára néztek. Az ablak mögül keserves sírás, meg zokogás, meg szipogás és jajveszékelés hallatszott.
Azután hírtelen kivágódott az ablak, és a Dadus jelent meg, nagyon-nagyon mérges arccal! De nem elég, hogy mérges volt az arca, hanem rettentő dühösen kiabált is!
– Majd adok én neked királylányt, meg győzelmet, te bitang! Te elátkozott, te rusnya, te világcsúfja, te emberek megriasztója, te szégyentelen, te egyfejű! Nem adom a szemem fényét egy ilyen rondaságnak! Nem én!
Így kiabált, és nem elég, hogy kiabált, hanem mindenfélével meg is dobálta Süsüt nagy merészen az ablakból! Repült a kispárna, a nagypárna, az olló, a szék, a tükör, a fésű, a varródoboz! Suhant a papucs, a fakanál, a hajcsat, meg egy száraz dió! Surrogott a kisvilla, a kistányér, a hajmosófazék és a bádoglavór! Zümmögött a vizeskancsó, a mosdóállvány, a szappan, a hajkefe, meg egy kulcscsomó! Legutoljára a papagájt vágta Süsühöz kalitkástól!
Süsü gyáván behúzta a fejét, behunyta a szemét, maga elé tartotta a kezét. Majd mikor a kalitka is nagyot puffant a feje búbján, elbőgte magát:
– Jaj, ne bánts! Mért bántasz? Én nem csináltam semmi rosszat!
De a Dadus mérgesen kiabált az ablakból:
– Takarodj innen, te semmirekellő! Akkor lássalak, mikor a hátam közepét!
Süsü a királyfit böködte siránkozva.
– Királyfi, védj meg! Már megint bántanak! Már megint el akarnak űzni! Védj meg, hiszen a barátom vagy!
A királyfi a köpeny mögül suttogott:
– Ne hagyd magad! Te győztél! Te vagy a király!
Süsü toporzékolt, szipogott, és a könnyét nyelte.
– De én nem akarok győzni! Én nem akarok király lenni! És nekem nem kell ez a vacak királylány! Csúnya a szája és veszekszik és dobál!
A királyfi sziszegett, meg susogott:
– Psz! Ez nem a királylány! És nem ebben állapodtunk meg! És csendesebben, mert meghallják!
De Süsüt már nem lehetett megállítani! Hangosan kiabált meg bömbölt:
– De engem nem érdekel a megállapodás! Engem itt vernek! Védj meg, királyfi! Azt mondtad, a barátom vagy!
Süsü siránkozott, toporzékolt, s ijedten sandított az ablakba, ahol a Dadus állt csípőre tett kézzel.
A tömeg morajlott, nem értette, hogy most mi is történt.
Folyt. köv.
|