25. fejezet

- Az emberek - mondta a kis herceg - gyorsvonatokon z�tyk�l�dnek, de m�r nem tudj�k, mit keresnek. Erre elkezdenek �g�lni, �s csak forognak k�rbe-k�rbe... Azt�n m�g hozz�tette:

- Nem �ri meg...

A k�t, amit tal�ltunk, nem hasonl�tott a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszer�en homokba �sott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi k�t. Holott falunak nyoma sem volt, �gyhogy azt hittem, k�pr�zik a szemem.

- Nem furcsa? - mondta a kis herceg. - Minden k�szen van: csiga, v�d�r, k�t�l...

Nevetett, megfogta a k�telet, megmozgatta a csig�t. A csiga nyikorgott, mint egy �reg sz�lkakas, ha hossz� sz�net ut�n f�l�bred a sz�l.

- Hallod? - mondta a kis herceg. - F�l�bresztj�k a kutat, � meg �nekel...

Nem akartam, hogy meger�ltesse mag�t.

- Hagyd, majd �n - mondtam. - Neked ez t�l neh�z. Lassan f�lvontam a v�dr�t a k�v�ig. R��ll�tottam a k�v�ra, j� szil�rdan. F�lemben m�g tartott a csiga �neke; a v�d�rben m�g remegett a v�z, �s benne, l�ttam, ott remegett a nap.

- �ppen erre a v�zre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...

Egyszerre meg�rtettem, hogy mit keresett!

Ajk�hoz emelte a v�dr�t. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy �nnep. Ez a v�z m�s volt, t�bb volt puszta italn�l. A csillagok alatti v�ndorl�sb�l sz�letett, a csiga �nek�b�l, a karom megfesz�tett erej�b�l. Olyan j�lesett a sz�vnek, mint egy aj�nd�k. Mikor gyerek voltam, �gy aranyozta be a kar�csonyi aj�nd�kot a kar�csonyfa f�nye, az �jf�li mise zen�je meg a mosolyok var�zsa.

- N�latok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben �tezer r�zs�t nevelnek. M�gse tal�lj�k meg, amit keresnek.

- Nem tal�lj�k meg - mondtam.

- Pedig egyetlen r�zs�ban vagy egy korty v�zben megtal�lhatn�k...

- Minden bizonnyal - feleltem.

- Csakhogy a szem vak - tette hozz� a kis herceg. - A sz�v�nkkel kell keresni.

�n is ittam. Megk�nnyebb�ltem t�le. Mikor a nap f�lkel, m�zsz�ne van a homoknak. Most ennek a m�zsz�nnek is �r�ltem. Mi�rt is �rt utol azt�n a szenved�s...

- Meg kell tartanod, amit �g�rt�l - mondta szel�den a kis herceg, �s m�r �jra ott �lt mellettem.

- Mit �g�rtem?

- Tudod... sz�jkosarat a b�r�nyomnak... hiszen felel�s vagyok a vir�gom�rt!

El�szedtem a zsebemb�l a rajzaimat. A kis herceg r�juk pillantott, �s elnevette mag�t.

- �, a majomkeny�rf�id! - mondta. - Mint a k�posztafejek...

- Ugyan!

Pedig olyan b�szke voltam a majomkeny�rf�imra!

- A r�k�d meg... a f�lei... ink�bb mintha szarvak voln�nak... meg azt�n t�l nagyok is!

�s megint nevetett.

- Igazs�gtalan vagy, bar�tocsk�m; megmondtam, hogy nem tudok egyebet rajzolni, mint nyitott meg csukott �ri�sk�gy�t.

- Semmi hiba - mondta. - A gyerekek meg�rtik.

Rajzoltam h�t egy sz�jkosarat. �s elszorult a sz�vem, ahogy �tny�jtottam neki.

- Neked valami titkos terved van...

Nem felelt. Azt mondta:

- Tudod... holnap lesz egy �ve, hogy a F�ldre estem... Majd n�mi sz�net ut�n:

- Eg�szen k�zel ide...

Elpirult.

S engem, magam sem tudom, mi�rt, elfogott valami s�t�t szomor�s�g. Egyszerre f�l�tl�tt bennem egy k�rd�s:

- Akkor h�t egy hete reggel, amikor megismertelek, nem csak �gy v�letlen�l k�sz�lt�l itt, egysz�l - egyed�l, ezerm�rf�ldnyire minden lakott helyt�l? Oda akart�l visszamenni, ahov� leest�l?

A kis herceg �jra elpirult.

�n pedig habozva hozz�tettem:

- Csak nem az �vfordul� miatt?

A kis herceg m�g jobban elpirult. Felelni nem felelt a k�rd�seimre; de ha valaki elpirul, az ugye azt jelenti, hogy "igen".

- � - mondtam neki -, att�l f�lek...

Azt felelte:

- Neked most dolgoznod kell. Vissza kell menned a g�pedhez. Itt v�rlak majd, gyere vissza holnap este... �n azonban nyugtalan maradtam. Eszembe jutott a r�ka. Aki hagyja, hogy megszel�d�ts�k, az a s�r�s kock�zat�t is v�llalja vele...