2

M�r k�t h�napja, hogy ap�mat elb�cs�ztattuk. Itt a ny�r. De a gimn�ziumban m�r r�g, m�g a tavasszal kiadt�k a vak�ci�t. Arra hivatkoztak: h�bor� van. A rep�l�g�pek is gyakran j�nnek bomb�zni a v�rost, s a zsid�kr�l is hoztak az�ta �jabb t�rv�nyeket. K�t h�t �ta magam is dolgozni tartozom. Hivatalos papiroson �rtes�tettek: „�lland� munkahelyre nyert beoszt�st”. A c�mz�s „K�ves Gy�rgy kiseg�t� el�k�pz�s ifj�nak” sz�l�tott, s �gy mindj�rt l�ttam, a levent�k keze van az �gyben. De meg hallottam is, hogy mostan�ban gy�rakban vagy effajta helyeken juttatj�k foglalatoss�ghoz, aki a kor�n�l fogva m�g nem lehet eg�sz �rt�k� munkaszolg�latos, mint ahogy �n se. Velem is vagy tizennyolc fi� van m�g �gy egy�tt, hasonl� okb�l, szint�n tizen�t �v k�r�liek. A munkahely Csepelen van, egy bizonyos r�szv�nyt�rsas�gn�l, amelynek „Shell K�olaj finom�t� M�vek” a neve. �gy azut�n m�g egy fajta kiv�lts�gra is szert tettem voltak�ppen, minthogy s�rga csillaggal egy�bk�nt tilos a v�rosi hat�rokon k�v�lre menni. �n azonban szab�lyszer� igazolv�nyt kaptam k�zhez, a hadi�zem parancsnok�nak a pecs�tj�vel is ell�tva, s ez int�zkedik: „�tl�phetem a csepeli v�mhat�rt”.

Maga a munka k�l�nben nem mondhat� igen f�raszt�nak, s �gy, a fi�k t�rsas�g�ban el�gg� sz�rakoztat� is: amolyan seg�dletb�l �ll, k�m�vesi feladatk�rben. Az olajtelep ugyanis bombat�mad�snak esett �ldozatul, s a rep�l�g�pek k�rtev�s�t kell iparkodnunk helyrehozni. A pall�r is igen m�lt�nyos hozz�nk, akinek a keze al� tartozunk: h�t v�g�n m�g fizet�st is elsz�mol nek�nk, �pp�gy, ak�r a rendes munk�sainak. De mostohaany�m legf�k�pp az igazolv�nynak �r�lt. Addig ugyanis, valah�nyszor csak valami �tra keltem, mindig igen aggodalmaskodott, mik�ppen igazoln�m magam, ha net�n �gy hozn� a sz�ks�g. Most viszont m�r nincs mi�rt nyugtalankodnia, hisz az igazolv�ny tan�s�tja r�lam, hogy nem a magam kedv�re �lek, hanem hadisz�ks�g� hasznot hajtok a gy�riparban, s ez m�r eg�sz m�sfajta elb�r�l�s al� esik, term�szetesen. A csal�dnak is ugyanez v�lem�nye. Csak mostohaany�m n�v�re sop�nkodott kiss�, merthogy ilyen m�don testi munk�t kell v�geznem, s m�r-m�r k�nnybe l�bad� szemmel k�rdezte: ez�rt j�rtam-e gimn�ziumba? Mondtam neki, szerintem ez csak eg�szs�ges. Vili b�csi is mindj�rt nekem adott igazat, s Lajos b�csi is intette: el kell fogadnunk Isten r�lunk val� rendel�s�t; erre azt�n elhallgatott. Akkor m�g Lajos b�csi f�lreh�vott, s p�r komolyabb sz�t is v�ltott velem: a t�bbi k�zt intett, ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csup�n magamat, hanem a „zsid�k eg�sz k�z�ss�g�t” is k�pviselem, s hogy �gy miattuk is vigy�znom kell a magaviseletemre, mivel ebb�l most m�r �r�juk, mind�j�kre n�zve vonnak le �t�letet. Csakugyan, erre nem is gondoltam volna. De h�t bel�ttam, persze igaza lehet.

Ap�mt�l is pontos id�ben �rkeznek a levelek a munkat�borb�l: h�l’ istennek eg�szs�ges, a munk�t j�l viseli, s a b�n�sm�d is – �rja – embers�ges. A csal�d is el�gedett a tartalmukkal. Lajos b�csi is azon a n�zeten van: isten id�ig ap�mmal volt, s figyelmeztetett a mindennapos im�ds�gra, hogy tov�bbra is gondot viseljen r�, mivel mindny�junk f�l�tt � rendelkezik a hatalm�val. Vili b�csi meg arr�l biztos�tott: most m�r am�gy is csak „egy r�vid, �tmeneti id�szakot” kell m�g valahogyan kih�znunk, mert – amint kifejtette – a sz�vets�ges hatalmak partrasz�ll�sa a n�meteknek most m�r „v�g�rv�nyesen megpecs�telte a sors�t”.

Mostohaany�mmal is minden n�zetk�l�nbs�g n�lk�l tudtam kij�nni ez id�ig. � meg, �pp ellenkez�leg, lust�lkodni k�nytelen: int�zkedtek ugyanis, be kell z�rni az �zletet, mivelhogy nem �zhet keresked�st, akinek nem tiszta a v�re. De h�t, �gy l�tszik, ap�mnak szerencs�sen v�lt be a k�rty�ja, amit S�t� �rra tett, s �gy azt�n � minden h�ten h�s�gesen elhozza, ami mostohaany�mat illeti a n�la lev� telep�nk haszn�b�l, �gy, amint m�g ap�mnak megfogadta. Legut�bb is pontos volt, �s takaros �sszeget sz�ml�lt az asztalunkra, �gy l�ttam. Mostohaany�mnak kezet cs�kolt, s hozz�m is volt p�r bar�ts�gos szava. A „f�n�k �r” hogyl�t�r�l is r�szletesen tudakoz�dott, mint rendesen. M�r �ppen b�cs�zkodni k�sz�lt, amikor m�g az esz�be jutott valami. Egy csomagot vett ki az iratt�sk�j�b�l. Kicsik�t fesz�lyezett volt az arca. – Rem�lem, nagys�gos asszonyom – �gy sz�lt –, j�l j�n a h�zn�l. – A csomagban zs�r, cukor �s m�s eff�le volt. Gyan�tom, a feketepiacr�l hozhatta, tal�n mert bizony�ra � is olvashatta az int�zked�st, hogy zsid� szem�lyeknek ezent�l kisebb adagokkal kell be�rni�k az �lelemell�t�s ter�let�n. Mostohaany�m el�sz�r szabadkozni pr�b�lt, de h�t S�t� �r igen er�sk�d�tt vele, s � v�g�l is nem kifog�solhatta a figyelmess�get, term�szetesen. Mikor magunk maradtunk, engem is megk�rdezett, �nszerintem is helyesen cselekedett-e vajon, hogy elfogadta. �gy tal�ltam, helyesen, mert hiszen nem b�nthatta meg S�t� urat azzal, hogy nem fogadja el: ut�v�gre is, csak j�t akart. Neki is ugyanez volt a v�lem�nye, s azt is mondta, �gy hiszi, ap�m is helyeseln� az elj�r�s�t. Csakugyan, magam se hinn�m m�sk�nt. K�l�nben is, ezt � jobban szokta tudni n�lam.

Any�mat is elmegyek megl�togatni minden h�ten k�tszer, a n�ki j�r� d�lut�njaimon, mint rendesen. �vele m�r t�bb a gondom. Amint ugyanis ap�m el�re megj�vend�lte, t�nyleg, sehogy se k�pes bel�t�r�dni, hogy mostohaany�m mellett a helyem. Azt mondja, �hozz�, az �desany�mhoz „tartozom”. De h�t �n �gy tudom, ap�mnak juttatott a b�r�s�g, s ilyenform�n bizony az � d�nt�se az �rv�nyes. Viszont any�m most vas�rnap is arr�l faggatott, �n hogyan akarn�k �lni – mert �szerinte meg egyed�l csakis az �n akaratom a fontos, meg az, hogy szeretem-e �t. Mondtam neki: hogyne szeretn�m! De any�m elmagyar�zta, szeretni annyit tesz, hogy „ragaszkodunk valakihez”, m�rpedig � �gy l�tja, mostohaany�mhoz ragaszkodom. Pr�b�ltam vele meg�rtetni, t�vesen l�tja, hisz elv�gre nem �n ragaszkodom hozz�, hanem mint � is tudja – ap�m d�nt�tt r�lam �gy. De � erre azt felelte, hogy itt r�lam, az �n �letemr�l van sz�, err�l pedig magamnak kell d�ntenem, tov�bb�, hogy a szeretetet „nem a szavak, hanem a tettek bizony�tj�k”. Meglehet�sen gondterhelten j�ttem el t�le: term�szetesen nem engedhetem, hogy m�g val�ban azt tartsa r�lam, nem szeretem – hanem h�t m�sr�szr�l viszont azt se tekinthettem eg�sz komolynak, amit az �n akaratom fontoss�g�r�l mondott, meg arr�l, hogy a magam dolg�ban kellene d�ntenem. V�gt�re is, ez az � vit�juk. Ebben pedig fesz�lyez� dolog volna �t�lkeznem. Meg azt�n k�l�nben is, nem lophatom meg ap�mat, s hozz� �pp most, mialatt szeg�ny a munkat�borban van. De az�rt m�giscsak k�nyelmetlen �rz�ssel sz�lltam villamosra, mert persze, hogy any�mhoz ragaszkodom, s term�szetesen b�ntott, hogy ma sem tehettem �rte semmit.

Lehet, ez a rossz �rz�sem volt t�n az oka, hogy nem nagyon siettem elb�cs�zni any�mt�l. M�g � er�sk�d�tt: k�s� lesz – tekintve, hogy s�rga csillaggal este csak nyolc �r�ig szabad mutatkozni az utc�n. Elmagyar�ztam azonban n�ki, hogy most m�r, az igazolv�ny birtok�ban, nem sz�ks�ges minden egyes szab�lyt oly rettent� szigor�an vennem.

A villamoson mindamellett m�gis, a legh�tuls� p�tkocsi legh�tuls� torn�c�ra kapaszkodtam, rendesen, az idev�g� el��r�s szerint. K�r�lbel�l nyolcra j�rt, amikor haza�rtem, s hab�r m�g vil�gos volt a ny�ri este, n�melyik ablakra m�ris kezdt�k r�csukni a fekete meg k�k sz�n� t�bl�kat. Mostohaany�m is t�relmetlenkedett m�r, de � is ink�bb csak szok�sb�l, hisz elv�gre n�lam az igazolv�ny. Az est�t, mint rendesen, Fleischmann�kn�l t�lt�tt�k. A k�t �reg j�l van, tov�bbra is sokat vitatkoznak, de azt �k is egyform�n helyeselt�k, hogy dolgozni menjek, �k is az igazolv�ny miatt, term�szetesen. Kiss� m�g �ssze is k�l�nb�ztek, buzgalmukban. Mostohaany�mmal ugyanis nem vagyunk j�ratosak Csepel ir�ny�ban, s els� alkalommal �gy t�l�k k�rt�nk �tbaigaz�t�st. Az �reg Fleischmann a helyi�rdek� villamost ind�tv�nyozta, Steiner b�csi azonban az aut�busz mellett volt, mert ennek, mondta, k�zvetlen az olajtelepn�l a meg�ll�ja, m�g ellenben a villamost�l m�g gyalogolni kell – s mint az�ta bebizonyosodott, ez �gy is van. De akkor m�g nem tudhattuk, s Fleischmann b�csi igen bosszankodott: – Mindig mag�nak kell hogy igaza legyen – zs�mbeskedett. V�g�l is a k�t k�v�r feles�gnek kellett k�zbeavatkoznia. Annam�ri�val sokat nevett�nk rajtuk.

�vele k�l�nben n�mik�pp saj�ts�gos helyzetbe ker�ltem. A tegnapel�tt, p�ntek �jszakai l�giriad� alkalm�val t�rt�nt az esem�ny, a l�goltalmi �v�helyen, pontosabban az onnan ny�l� egyik elhagyatott, f�lhom�lyos pincej�ratban. Eredetileg csup�n annyit akartam neki megmutatni, hogy innen �rdekesebb k�vetni, ami odakinn t�rt�nik. De amikor �gy egy perc m�lva csakugyan, k�zelebbr�l is meghallottunk egy bomb�t, akkor meg eg�sz test�ben reszketni kezdett. J�l �reztem, mivel �nbel�m kapaszkodott r�m�let�ben: karja a nyakam k�r�l volt, az arca a v�llamba f�rva. Azt�n m�r csak arra eml�kszem, hogy a sz�j�t keresg�ltem. Langyos, nedves, n�mileg tapad�s �rint�s elmos�dott �lm�nye maradt meg bennem. No meg egyfajta der�s csod�lkoz�s, mert h�t m�giscsak, ez volt az els� cs�kom egy le�nnyal, s amellett �pp akkor nem is sz�m�tottam r�.

Tegnap, a l�pcs�h�zban azut�n kider�lt, hogy � is igen meglep�d�tt. – A bomba volt az oka az eg�sznek – �gy v�lte. L�nyeg�ben igaza is volt. Majd azut�n ism�t megcs�koltuk egym�st, �s akkor tanultam meg t�le, mik�ppen tehetj�k maradand�bb eml�kezet�v� az �lm�nyt, annak r�v�n, hogy a nyelv�nket is hozz�juttatjuk ilyenkor egy bizonyos szerephez.

Ma este is voltam vele a m�sik szob�ban, hogy megn�zz�k Fleischmann�k d�szhalait: a halakat ugyanis val�ban, m�skor is gyakran meg szoktuk tekinteni. Most persze nem eg�sz csup�n ez�rt ment�nk. A nyelv�nket is alkalmaztuk. De hamar visszat�rt�nk, mert Annam�ria f�lt: a b�csij��k m�g megneszelhetnek valamit. K�s�bb, besz�lget�s alatt, egy �s m�s �rdekess�get is megtudtam t�le r�m vonatkoz� gondolataib�l: elmondta, nem k�pzelte volna, hogy „egyszer m�g m�st is jelenthetek” neki, mint puszt�n csak „j� bar�tot”. Amikor megismert, eleinte csak amolyan kamasznak l�tott. K�s�bb, el�rulta, jobban is megfigyelt, �s bizonyos meg�rt�s is �bredt benne �nir�ntam, tal�n – �gy gondolja – a sz�leinkkel val� hasonl� oszt�lyr�sz�nk folyt�n, s egyik-m�sik megjegyz�semb�l arra is k�vetkeztetett, hogy n�mely dologban egyforma a gondolkod�sunk; de h�t enn�l akkor m�g semmivel sem sejtett t�bbet. Elt�n�d�tt kiss�, mennyire furcsa ez, s azt is mondta: – �gy l�tszik, �gy kellett t�rt�nnie. – K�l�n�s, m�r-m�r szigor� kifejez�se volt az arc�nak, s nem is vitattam a n�zet�t, hab�r ink�bb �rtettem egyet azzal, amit tegnap mondott, hogy a bomba volt az oka. De persze semmit se tudhatok, s �gy l�ttam, �neki �gy jobban tetszett. Azt�n hamar elb�cs�ztunk, hisz holnap dolgozni kell mennem, s ahogy a l�nnyal kezet fogtam, a k�rm�vel �les kis f�jdalmat okozott a tenyeremben. Meg�rtettem, a titkunkra c�lzott, s mintha azt mondta volna az arca: „minden rendben”.

Hanem m�snap meglehet�sen k�l�n�sen viselkedett. D�lut�n ugyanis, miut�n hazaj�ttem a munk�b�l, s el�bb megmosdottam, inget meg cip�t v�ltottam �s nedves f�s�vel a hajam is rendbe hoztam, a n�v�rekn�l j�rtunk – mert Annam�ria id�k�zben m�r elv�gezte a n�luk val� bemutat�som, m�g a r�gebbi terve szerint. A mam�juk is sz�v�lyesen fogadott. (A pap�juk munkaszolg�laton.) Tekint�lyesforma lak�suk van, erk�llyel, sz�nyegekkel, p�r nagyobb s egy k�l�n, kisebb szob�val a k�t le�ny r�sz�re. Zongor�val, sz�mos j�t�k bab�val �s egy�b, le�nyok sz�j�ze szerint val� holmival van berendezve. T�bbnyire k�rty�zni szoktunk, de h�t a nagyobbik n�v�rnek ma nem volt hozz� kedve. Egy gondj�r�l k�v�nt el�bb besz�lni vel�nk, egy k�rd�sr�l, amely mostan�ban igen foglalkoztatja: a s�rga csillagja okoz tudniillik egy bizonyos fejt�r�st n�ki. Tulajdonk�ppen „az emberek tekintete” �bresztette r� a v�ltoz�sra – mert �gy tal�lja, hogy az emberek megv�ltoztak az ir�ny�ban, �s azt l�tja a tekintet�kben, hogy „gy�l�lik” �t. Ma d�lel�tt is �gy vette �szre, mialatt a mam�ja megb�z�s�b�l bev�s�rolni j�rt. De h�t �n �gy hiszem, n�mileg t�lz� m�don l�tta. A magam tapasztalata legal�bbis nem pontosan ez. �gy p�ld�ul a munkahelyen is akadnak a k�m�vesmesterek k�zt, akikr�l mindenki tudja, hogy nem �llhatj�k a zsid�kat: vel�nk, fi�kkal azonban m�gis eg�sz megbar�tkoztak. Ugyanakkor az�rt ez m�g semmit se v�ltoztat a n�zet�k�n, persze. Azt�n meg a p�knek a p�ld�ja is az eszembe jutott, s megk�s�reltem elmagyar�zni a l�nynak, nem �t gy�l�lik val�j�ban, vagyis h�t nem �t mag�t, a szem�lye szerint – hisz v�geredm�nyben nem is ismerhetik –, hanem ink�bb csak az eszm�t, hogy „zsid�”. Akkor meg kijelentette, � is ugyanezen gondolkozott az el�bb, merthogy alapj�ban nem is pontosan tudja, mi az. Annam�ria ugyan mondta neki, hogy hiszen ezt mindenki tudja: egy vall�s. De �t nem ez, hanem az „�rtelme” �rdekelte. – Elv�gre az embernek tudnia kell, mi�rt gy�l�lik – v�lte. Megvallotta, eleinte semmit se �rtett az eg�szb�l, �s roppant f�jt l�tnia, hogy megvetik, „puszt�n csak az�rt, mert zsid�”: akkor �rezte el�sz�r, hogy – mint mondta – valami elv�lasztja az emberekt�l, s hogy � m�shov� tartozik, mint emezek. Azut�n gondolkodni kezdett, k�nyvekben meg besz�lget�sekben is megpr�b�lt ut�naj�rni a t�rgynak, �s �gy ismerte f�l: �ppen ezt gy�l�lik benne. Az volt ugyanis a n�zete, hogy „mi, zsid�k m�sok vagyunk, mint a t�bbiek”, hogy ez a k�l�nbs�g a l�nyeg, �s emiatt gy�l�lik a zsid�kat az emberek. Azt is eml�tette, mily saj�ts�gos dolog ennek a „k�l�nb�z�s�gnek a tudat�ban” �lnie, s hogy hol egyfajta b�szkes�get, hol meg ink�bb valami sz�gyenf�l�t �rez miatta. Szerette volna megtudni: mi hogyan �llunk a magunk k�l�nb�z�s�g�vel, s k�rdezte, mi vajon b�szk�k vagyunk r�, vagy hogy ink�bb sz�gyellj�k-e. A h�ga meg Annam�ria nem nagyon tudt�k. Magam se igen l�ttam m�g id�ig okot ezekre az �rz�sekre. K�l�nben is, az ember nem eg�sz �nmaga hat�rozhat err�l a bizonyos k�l�nbs�gr�l: elv�gre is, �pp erre j� a s�rga csillag, �gy tudom. Ezt meg is jegyeztem neki. De � makacskodott: „magunkban hordjuk” a k�l�nbs�get. Szerintem viszont m�giscsak ez a l�nyegesebb, amit k�v�l visel�nk. Sok� vitattuk ezt, nem tudom, mi�rt, hisz, az igazat megvallva, nem nagyon l�ttam a k�rd�s fontoss�g�t. De volt valami a gondolatmenet�ben, amit valahogyan bosszant�nak �reztem: szerintem mindez sokkal egyszer�bb. No meg azonk�v�l szerettem is volna �n gy�zni a vit�ban, term�szetesen. Egyszer-m�sszor mintha Annam�ria is meg k�v�nt volna sz�lalni, de azt�n egyszer se ny�lt m�dja, mivelhogy mi ketten m�r nem nagyon figyelt�nk r�.

V�g�l is egy p�ld�t hoztam fel neki. N�melykor, puszta id�t�lt�sb�l, m�r elgondoltam a dolgot, �gy jutott az eszembe. De meg egy k�nyvet, amolyan reg�nyt is olvastam nemr�g: egy koldus meg egy kir�lyfi, kik ett�l a k�l�nbs�gt�l eltekintve, arcra �s alakra felt�n� m�d, eg�sz az �sszet�veszt�sig hasonl�tottak, puszta k�v�ncsis�gb�l elcser�lt�k egym�ssal a sorsukat, m�g v�g�l a koldusb�l igazi kir�lyfi, a kir�lyfib�l meg igazi koldus nem lett. Mondtam a l�nynak, pr�b�lja mag�r�l is elk�pzelni a dolgot. Persze, nem nagyon val�sz�n�, de h�t v�gre is sok minden lehets�ges. Mondjuk, eg�sz kicsiny gyermekkor�ban t�rt�nt vele az eset, mikor az ember m�g se besz�lni, se eml�kezni nem tud, s mindegy, hogyan, de h�t – tegy�k fel – valamik�pp elcser�lt�k vagy elcser�l�d�tt egy m�s csal�d gyermek�vel, egy oly csal�d�val, melynek faji tekintetben kifog�stalanok az iratai: nos, ebben az elk�pzelt esetben akkor most az a m�sik le�ny �rezn� a k�l�nbs�get, viseln� persze a s�rga csillagot is, m�g � viszont, a r�la val� adatok r�v�n, �pp olyannak l�tn� mag�t – �s persze m�sok is ilyennek l�tn�k –, mint a t�bbi ember, r� se gondolna �s mit se tudna az eg�sz k�l�nbs�gr�l. �gy l�ttam, meglehet�sen hatott r� a dolog. El�sz�r csak elhallgatott, s lassacsk�n, de oly puhas�ggal, hogy m�r-m�r szinte �rz�keltem, kett�v�lt az ajka, mintha mondani akarna valamit. De azt�n m�gse ez, hanem valami m�s, sokkal k�l�n�sebb dolog t�rt�nt: s�rva fakadt. Arc�t a k�ny�k�nek bels� hajlat�ba temette, ami az asztalon volt, a v�lla meg egyre, apr� r�ng�sokkal vonaglott. Roppant meglep�dtem, mert h�t nem ez volt a c�lom, amellett a l�tv�ny maga is valahogy �sszekavart. Pr�b�ltam f�l�be hajolni, s a haj�t, a v�ll�t meg kiss� a karj�t is meg�rintve k�rlelni: ne s�rjon. De � elkeseredetten s mindegyre elcsukl� hangon olyasf�l�t ki�ltott, hogyha a magunk tulajdons�g�nak semmi r�sze benne, akkor mindez csak puszta v�letlens�g, s hogyha � m�s is lehetne, mint akinek lenni k�nyszer�l, akkor „az eg�sznek semmi �rtelme”, s hogy ez oly gondolat, amit �szerinte „nem lehet elviselni”. Zavarban voltam, mert hisz �n voltam a hib�s, de h�t nem tudhattam, hogy ez a gondolat ennyire fontos lehet n�ki. M�r szinte a sz�mon volt, hogy �gy sz�ljak: ne t�r�dj�n vele, hisz az �n szememben mit se jelent mindez, �n nem vetem meg a fajt�j��rt; de mindj�rt �reztem, ezt az�rt kiss� nevets�ges volna mondanom, s ez�rt azt�n nem is mondtam. Csakhogy m�gis, b�ntott, hogy nem mondhattam, mert abban a pillanatban val�ban ezt �reztem, eg�sz f�ggetlen�l az �n helyzetemt�l, hogy azt ne mondjam: szabadon. B�r persze lehets�ges, egy m�s helyzetben tal�n a v�lem�nyem is m�s volna. Nem tudom. Azt is bel�ttam, hogy nincs m�domban kipr�b�lni. M�gis, valahogy fesz�lyezett ez. S nem pontosan tudom, mi okb�l, de most el�sz�r t�rt�nt velem, hogy olyasmit �reztem, ami azt hiszem, csakugyan, egy kiss� a sz�gyenkez�shez hasonl�tott.

De arr�l m�r csak a l�pcs�h�zban szereztem tudom�st, hogy ezzel az �rz�semmel viszont Annam�ri�t b�ntottam meg, �gy l�tszik: akkor t�rt�nt ugyanis, hogy fur�n viselkedett. Sz�ltam hozz�, nem is v�laszolt. Pr�b�ltam megfogni a karj�t, de kit�pte mag�t a kezemb�l, s otthagyott a l�pcs�n.

M�snap d�lut�n is hi�ba v�rtam a jelentkez�s�t. �gy azut�n �n se mehettem a n�v�rekhez, mert h�t id�ig mindig egy�tt ment�nk, s �k bizony�ra k�rdez�sk�dtek volna. Meg azt�n k�l�nben is, most m�r ink�bb bel�ttam, amit a l�ny vas�rnap mondott.

Este, Fleischmann�kn�l m�r megjelent. De el�sz�r m�g igen kim�rten ereszkedett sz�ba velem, s csak akkor enyh�lt meg valamelyest az arca, mikor arra a megjegyz�s�re, hogy rem�li, j�l t�lt�tt�k a d�lut�nt a n�v�rekkel, megmondtam neki: nem voltam fenn. K�v�ncsi volt, mi�rt nem, amire �n azt feleltem, mint igaz is volt, hogy �n�lk�le nem akartam: �gy l�ttam, ez a v�laszom is tetszhetett n�ki. Egy id� eltelt�vel arra is hajland�nak mutatkozott, hogy megn�zze velem a halakat – s odabentr�l azut�n m�r eg�szen kib�k�lten t�rt�nk vissza. K�s�bb, az est folyam�n a l�ny m�r csak egyetlen �szrev�telt tett m�g az �gyr�l: – Ez volt az els� veszeked�s�nk – mondta.