�llt az erd�ben egy sz�p, sud�r kis feny�fa. J� helye volt: nap is �rte, leveg� is simogatta, id�sebb t�rsai, lucfeny�k meg jegenyefeny�k z�gtak k�r�l�tte. De a kisfeny�nek minden v�gya az volt, hogy magasabbra n�j�n; a meleg napot, az �d�t� leveg�t sem �lvezte, s �gyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott j�rtak-keltek, fecsegtek k�r�l�tte, amikor szam�c��rt, m�ln��rt mentek az erd�re. Sokszor eg�sz k�cs�ggel szedtek, m�skor szalmasz�lra f�zt�k fel a szam�caszemeket, azt�n le�ltek pihenni a kisfeny� t�v�be, �s azt mondt�k:

- Milyen sz�p ez a kicsi fa! - S ezt a kisfeny� nem sz�vesen hallgatta.

A k�vetkez� esztend�ben egy j�kora hajt�ssal lett magasabb, �jabb �v m�lva m�g egy hajt�ssal; a feny�f�k hajt�saib�l mindig meg lehet mondani, h�ny �vesek a f�k.

- �, ha akkora lehetn�k �n is, mint a t�rsaim - s�hajtotta a kis feny�fa -, akkor messzire sz�tterjeszthetn�m �gaimat, koron�mmal, pedig kitekinthetn�k a nagyvil�gba! Madarak f�szkeln�nek az �gaim k�z�tt, s ha sz�l t�mad, �n is olyan m�lt�s�gosan b�logathatn�k, mint azok ott!

�s nem �r�lt a napf�nynek, sem a mad�rk�knak, m�g a sz�p kis piros felh�knek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorl�ztak f�l�tte. Elk�zelgett a t�l, csillog�-feh�r h�takar� bor�tott k�r�l�tte mindent, n�ha egy-egy ny�l iramodott el arra, �s futt�ban �tugrotta a kisfeny�t. �, milyen bosszant� volt! K�t t�l is elm�lt, m�g v�gre a harmadikon akkor�ra n�tt, hogy a nyulak m�r nem ugorhatt�k �t, meg kellett ker�lni�k. �, n�ni, n�ni, nagyra n�ni �s hatalmasra, m�giscsak ez �r legt�bbet ezen a vil�gon - �h�tozott a kisfeny�.

�sszel fav�g�k j�ttek az erd�re, �s minden esztend�ben kid�nt�ttek n�h�nyat a legmagasabbak k�z�l. A fiatal feny�, amely id�k�zben sz�pen felcseperedett, reszketve figyelt: a fens�ges fa�ri�sok recsegve-ropogva zuhantak a f�ldre. Fejsz�vel lecsapkodt�k �gaikat, csupaszon hevertek; �gy, �gaikt�l fosztottan, sov�nyan, alig lehetett megismerni �ket, Azt�n szek�rre emelt�k a r�nk�ket, a lovak k�z� csaptak, �s elvitt�k �ket az erd�b�l.

Hov� vihett�k? S mi v�rhat r�juk?

Tavasszal, amikor a fecsk�k, g�ly�k visszat�rtek, megk�rdezte t�l�k a feny�:

- Nem tudj�tok, hov� vitt�k a t�rsaimat? Nem tal�lkoztatok vel�k az �ton? A fecsk�k nem tudtak r�luk, de egy �reg g�lya hosszan elgondolkozott, azt�n b�lintott, �s azt mondta:

- Alighanem l�ttam a t�rsaidat. Amikor Egyiptomb�l �tra keltem, �j haj�kat l�ttam a tengeren. Pomp�s �rbocaik voltak - a t�rsaidb�l faraghatt�k �ket, mert feny�illatuk volt. K�sz�ntem is nekik, de igen magasan hordt�k a fej�ket.

- �, lenn�k csak magasabb! Most a tengert j�rhatn�m. Milyen is az a tenger, mes�lj r�la!

- Hossz� volna arr�l a mese! - felelte a g�lya, �s tov�bbl�pdelt.

- �r�lj az ifj�s�gnak! - intett�k a napsugarak. - �r�lj �de hajt�saidnak, a fiatal �leter�nek, ami bet�lt!

�s a sz�l cs�kot lehelt a f�ra, a harmat megk�nnyezte, de a kis feny�fa vel�k sem t�r�d�tt.

Kar�csony t�j�n azt�n fiatal feny�ket is kiv�gtak az erd�n, m�g olyanokat is, amelyek zseng�bbek voltak a nyughatatlan feny�f�n�l. Ezekr�l a zsenge f�kr�l - a legszebbeket v�logatt�k ki - nem csapkodt�k le a gallyakat, �gy rakt�k szek�rre, s a lovak ezeket is elvitt�k az erd�b�l.

- Ugyan hov� viszik �ket? - t�prengett a mi feny�f�nk. - Nem nagyobbak n�lam, volt k�zt�k egy, amelyik m�g kisebb is, mint �n. M�rt hagyhatt�k meg az �gaikat? Hov� vihette �ket a szek�r?

- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatolt�k a verebek. - Lent a v�rosban ben�zt�nk itt is, ott is a h�zak ablak�n. Tudjuk, hov� mentek a szek�ren. Olyan pompa �s f�ny veszi k�r�l �ket, amilyenr�l te nem is �lmodol! Bekukucsk�ltunk az ablakon, �s l�ttuk �ket: meleg szob�ban �lltak sz�ps�ges d�szekkel, aranyalm�val, m�zeskal�ccsal, sokf�le j�t�kkal aggatt�k tele az �gaikat, s az �gak hegy�n sz�z meg sz�z gyertya f�nylett.

- �s azt�n? - k�rdezte a feny�fa, �s reszketett minden �ga. - �s azt�n? Azt�n mi t�rt�nt?

- T�bbet nem l�ttunk. De ez gy�ny�r�s�ges Sz�p volt.

- H�tha engem is szerencse �r, s megj�rhatom ezt a ragyog� utat! - ujjongott a feny�fa. - Hiszen ez m�g nagyszer�bb, mint a tengereket j�rni! �, hogy epedek, hogy v�gyakozom! B�r itt volna m�r �jra a kar�csony! Vagyok m�r akkora, mint a t�rsaim, akiket tavaly a v�rosba vittek. Csak m�r szek�rre emeln�nek! Csak ott �llhatn�k m�r a meleg szob�ban, pompa �s f�nyess�g k�zepette! Vajon mi k�vetkezik azt�n? Biztosan m�g jobb lesz, m�g szebb, k�l�nben minek d�sz�ten�nek f�l olyan gazdagon? Ut�na m�g nagyszer�bb, m�g pomp�sabb dolgok v�rnak r�m. De mik azok? �, hogy menn�k m�r, hogy v�gyom el inn�t! Magam sem tudom, mi lelt.

- �r�lj nek�nk! - mondta a leveg� meg a napsug�r. - �r�lj az �de ifj�s�gnak itt az isten szabad ege alatt!

De a feny�fa nekik sem tudott �r�lni. N�tt, n�tt, ahogy csak erej�t�l telt, s z�ldellt t�len-ny�ron. Az emberek, akik l�tt�k s�t�tz�ld pomp�j�ban, azt mondt�k: “De sz�p fa ez!” �s kar�csony t�j�n �t v�gt�k ki els�nek. Velej�ig hatolt a fejsze, s egy m�ly s�hajjal elzuhant. K�nz� f�jdalmat �rzett s f�l�jultan fek�dt a f�ld�n; nem tudott most a szerencs�j�re gondolni, elszomor�totta, hogy meg kell v�lnia sz�l�f�ldj�t�l, a helyt�l, ahol feln�vekedett; tudta, hogy nem l�tja soha t�bb� kedves �regebb t�rsait, k�r�l a kis bokrokat, vir�gokat, tal�n m�g a madarakat sem. Bizony, az utaz�s nem volt kellemes.

Csak akkor t�rt �jra mag�hoz, amikor t�rsaival egy�tt lerakt�k egy udvaron, s hallotta, hogy egy ember �gy sz�l:

- Ez a legszebb! Ezt v�lasztjuk.

Azt�n k�t lib�ri�s inas egy sz�p, t�gas terembe vitte a feny�f�t. A falakon k�r�s-k�r�l arck�pek f�ggtek, a cser�pk�lyha mellett magas k�nai v�z�k pomp�ztak - oroszl�n d�sz�tette a tetej�ket -, hintasz�kek, selyemhuzat� hever�k voltak a nagyszob�ban, meg hatalmas asztalok tele k�pesk�nyvekkel, j�t�kokkal, amelyek sz�zszor sz�z tall�rba ker�ltek - legal�bbis �gy mondt�k a gyerekek. A feny�f�t egy homokkal megt�lt�tt, nagy hord�ba �ll�tott�k: a hord�t senki sem l�thatta, mert z�ld sz�vettel vont�k be, �s egy nagy, tarka sz�nyegre �ll�tott�k. �, hogy remegett a feny�fa, hogy leste-v�rta, mi k�vetkezik!

Inasok �s szobal�nyok l�ptek a szob�ba, �s d�sz�t�s�hez l�ttak. Sz�nes pap�rb�l kiv�gott kis h�l�kat aggattak �gaira; a h�l�kat cukork�kkal t�lt�tt�k meg; aranyozott alm�t, di�t f�ggesztettek fel gallyaira - �gy festettek, mintha rajta termettek volna. �gai hegy�re vagy sz�z piros, k�k, feh�r gyerty�t er�s�tettek. Z�ld t�i k�z�tt bab�k ringat�ztak, szakasztott olyanok voltak, mint az emberek, csak kicsinyek - a feny�fa m�g sohasem l�tott ilyeneket -, f�nt, a fa cs�cs�n, pedig egy nagy aranycsillag t�nd�kl�tt. Sz�p volt, �, milyen sz�ps�ges sz�p!

- Ma este - mondt�k k�r�l�tte -, ma este meggy�jtjuk minden gyerty�j�t.

“�, csak m�r este volna! - s�v�rgott a feny�fa. - Csak m�r meggy�jtan�k a gyerty�imat! Vajon mi k�vetkezik azt�n? Elj�nnek-e t�rsaim az erd�b�l, s l�tnak-e engem? Bekukucsk�lnak-e a verebek? Gy�kereket eresztek-e itt, s �gy �llok-e feld�sz�tve, t�len-ny�ron, �r�k�tig?”

A roppant v�gyakoz�sba belef�jdult a k�rge, a k�regf�j�s, pedig �ppen �gy gy�tri a f�kat, mint az embereket a fejf�j�s.

Azt�n v�gre meggy�jtott�k a gyerty�kat az �gain. Micsoda ragyog�s! Micsoda pompa! A feny�f�nak minden �ga beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte z�ld t�it egy j� darabon.

- Jaj, istenem! - ki�ltozt�k ijedten a szobal�nyok, s gyorsan eloltott�k a t�zet.

Most m�r vigy�znia kellett, nehogy megint elfogja a remeg�s. Pedig �, hogy f�lt! Folyton att�l reszketett, hogy elvesz�ti valamelyik �kess�g�t - szinte esz�t vette a k�pr�ztat� ragyog�s. De egyszer csak kit�rult a sz�rnyasajt�, s egy sereg gyerek rontott be, olyan hevesen, mintha f�l akarn�k d�nteni a f�t. A feln�ttek nyugodt l�ptekkel k�vett�k �ket. A kicsinyek n�m�n �lltak egy pillanatig, azt�n megint kit�rt bel�l�k az ujjong�s, de �gy, hogy zengett bel� a nagyszoba. K�r�lt�ncolt�k a feny�f�t, �s egym�s ut�n szedegett�k le r�la az aj�nd�kokat.

- Mit akarnak? - t�prengett a fa. - Ugyan mi lesz velem?

A gyerty�k t�vig �gtek az �gain, s akkor gyorsan elf�jt�k �ket, azt�n megengedt�k a gyerekeknek, hogy leszedj�k a f�r�l, amit csak megk�v�nnak. Azok megrohamozt�k, hogy csak �gy recsegtek az �gai; ha a cs�cs�t meg az aranycsillagot nem er�s�tett�k volna a mennyezethez, tal�n fel is d�ntik.

A gyerekek boldogan ugr�ltak k�r�l�tte pomp�s j�t�kaikkal; a f�ra m�r �gyet se vetett senki, legf�ljebb az �reg dajka pillantgatott �gai k�z�, de � is csak azt n�zte, nem felejtettek-e egy alm�t vagy f�g�t a f�n.

- Most egy mes�t! Egy mes�t! - h�zelegtek k�r�l a gyerekek egy alacsony, k�v�r embert, �s odavonszolt�k a feny�fa al�. A k�v�r ember le�lt a fa t�v�be.

- Itt erd�ben vagyunk - mondta -, s h�tha a f�nak is haszn�ra v�lik, ha meghallgatja a mes�t. Hanem igaz�n csak egy mes�t mondok el. V�lasszatok: M�kszem Matyir�l akartok hallani, vagy Egy�gy� Jank�r�l, aki lebucsk�zott a gr�dicson, m�gis becs�letet nyert, �s feles�g�l kapta a kir�lykisasszonyt?

- M�kszem Matyir�l mes�lj! - ki�ltott�k n�h�nyan. - Egy�gy� Jank�r�l! - k�vetelt�k a t�bbiek. Nagy zsivaj kerekedett. Csak a feny�fa �llt sz�tlanul �s t�n�dve, s azt gondolta: “Velem m�r nem is t�r�dnek!” Pedig h�t � m�r kivette a r�sz�t a dics�s�gb�l.

�s a k�v�r ember mes�lt Egy�gy� Jank�r�l, aki lebucsk�zott a gr�dicson, m�gis becs�letet nyert, �s feles�g�l kapta a kir�lykisasszonyt. A gyerekek tapsoltak, �s azt kiab�lt�k:

- Mes�lj m�g! Mes�lj!

M�kszem Matyi t�rt�net�t is hallani szerett�k volna, de be kellett �rni�k Egy�gy� Jank�val.

A feny�fa n�m�n �s elgondolkozva meredt maga el�: az erdei madarakt�l nem hallott eff�le mes�t soha. “Egy�gy� Jank� lebucsk�zott a gr�dicson, m�gis megkapta a kir�lykisasszony kez�t! Igen, �gy l�tszik, ez a vil�g sora!” - t�n�d�tt, �s elhitte a mes�t az utols� sz�ig, hiszen olyan der�k embernek l�tszott, aki elmondta! “Bizony, bizony, ki tudja! H�tha egyszer �n is lebucsk�zom a gr�dicson, �s kir�lykisasszonyt kapok feles�g�l!” - �lmodozott. S m�r el�re �r�lt a m�snapnak; biztosan �jra gyerty�kkal, j�t�kokkal, aranyos gy�m�lcs�kkel �kes�tik fel.

“De holnap nem remegek! - fogadkozott. - Sz�vb�l �r�l�k majd a pomp�mnak. Holnap �jra meghallgatom Egy�gy� Jank� t�rt�net�t, tal�n m�g M�kszem Matyi�t is”, �s hallgatagon, t�n�dve virrasztott eg�sz �jszaka.

Reggel inasok �s szolg�k l�ptek a nagyszob�ba.

“�jra feld�sz�tenek!” - gondolta ujjongva a feny�fa.

De megfogt�k, �s kivonszolt�k a szob�b�l, f�lvitt�k a l�pcs�n a padl�sra, s egy s�t�t zugba �ll�tott�k, ahov� egyetlen napsug�r sem �rt el.

“H�t ez meg micsoda? - k�rdezte mag�ban a fa. - Mit csin�ljak itt? Hiszen ide egy hang se jut el hozz�m!”

Nekid�lt a falnak, �s gondolkozott, gondolkozott: R��rt: napok mentek, �jszak�k m�ltak, de a padl�sra nem ment f�l senki. V�gre megjelent valaki, de csak az�rt, hogy n�h�ny l�d�t �ll�tson a sarokba. A feny�fa ott �llt a s�t�t zugban, s m�r �gy l�tszott, hogy mindenki megfeledkezett r�la.

“Odakinn most t�l van - vigasztalta mag�t. - Kem�ny �s fagyos a f�ld, h� takar mindent. Most nem tudnak el�ltetni, az�rt kell ebben a zugban megv�rnom a tavaszt. L�m, gondot viselnek r�m. Milyen j�k is az emberek! Csak olyan s�t�t ne volna, s akadna valami t�rsam!”

- Cin, cin! - cincogta egy el�iramod� eg�rke. Azt�n odaszaladt egy m�sik is. K�r�lszimatolt�k a f�t, �s besurrantak az �gai k�z�.

- Rettenetesen hideg van! - panaszkodtak a kisegerek. - K�l�nben eg�szen j� itt, igaz-e, te �reg feny�?

- Nem vagyok �n �reg! - felelte a feny�. - Vannak n�lam sokkal �regebbek.

Honnan j�tt�l? - k�rdezt�k az egerek. - �s mit l�tt�l? - Sz�rnyen k�v�ncsi szerzetek voltak. - Mes�lj nek�nk a vil�g leggy�ny�r�bb hely�r�l, ha ugyan j�rt�l ott! Volt�l-e az �l�skamr�ban, ahol sajtok illatoznak a polcon, �s sonk�k l�gnak a r�dr�l? Ahol faggy�gyerty�n t�ncol az eg�rn�p? Sov�nyan megy�nk be oda, �s k�v�ren j�v�nk ki. J�rt�l-e ott?

- Ott nem j�rtam - felelte a feny�fa. - De mes�lek nektek az erd�r�l, ahol nap s�t, �s madarak �nekelnek.

�s elmes�lte eg�sz ifj�s�g�t. A kisegerek m�g sohasem hallottak ilyen mes�t, buzg�n hallgatt�k, �s azt mondt�k a v�g�n:

- �, de sok mindent l�tt�l te! �s milyen boldog volt�l!

- Boldog? - k�rdezte a feny�, azt�n �jra v�giggondolta, amit elmondott. - Csakugyan, eg�szen sz�p id�k voltak azok!

Azt�n elmes�lte, mit l�tott kar�csony este, amikor m�zeskal�ccsal aggatt�k teli, gyerty�kat gy�jtottak az �gain.

- �! - �lm�lkodtak az eg�rk�k. - Milyen boldog is lehett�l, �reg feny�!

- Mondtam m�r, hogy nem vagyok �reg! - bosszankodott a feny�. - Ezen a t�len hoztak az erd�r�l. A legszebb korban vagyok. Csak nagyon magasra n�ttem.

- Olyan sz�pen tudsz mes�lni! - lelkesedtek a kisegerek. �s m�snap �jjel magukkal hoztak m�g n�gy eg�rk�t, hogy azok is hallhass�k a feny�fa mes�it. A feny�, pedig min�l tov�bb mes�lt, ann�l jobban eml�kezett ifj�s�g�ra, �s azt s�hajtotta mag�ban:

“M�giscsak sz�p id�k voltak azok! De visszat�rhetnek, m�g visszat�rhetnek egyszer! Egy�gy� Jank� is lebucsk�zott a gr�dicson, m�gis megkapta a kir�lykisasszony kez�t, h�tha nekem is kir�lykisasszony jut feles�g�l!” - �s az erd� legszebb fiatal ny�rf�ja jutott az esz�be. Az � sz�m�ra az a kis ny�rfa volt a vil�g legszebb kir�lykisasszonya.

- Ki az az Egy�gy� Jank�? - k�rdezt�k az eg�rk�k. �s a feny� elmondta nekik az eg�sz mes�t - kar�csony este minden szav�t megjegyezte mag�nak. Az egerek majdnem a fa cs�cs�ig sz�kdeltek gy�ny�r�s�g�kben. A k�vetkez� �jjel m�r eg�sz sereg eg�r hallgatta a feny�f�t, vas�rnap pedig k�t patk�ny is odavet�d�tt, de ezek �cs�rolt�k a mes�t, s elszomor�tott�k vele az eg�rk�ket. Most m�r nekik sem tetszett olyan nagyon a feny�fa mes�je.

- Csak ezt az egyetlenegy mes�t tudod? - k�rdezt�k a patk�nyok.

- Csak ezt - felelte a feny�. - �letem legboldogabb est�j�n hallottam, csakhogy akkor m�g nem tudtam, milyen boldog vagyok.

- Nyomor�s�gos mese ez! Nem tudsz olyat, ami faggy�r�l meg szalonn�r�l sz�l? Valami �l�skamrames�t?

- Olyat nem tudok - mondta a feny�.

- Akkor aj�nljuk magunkat! - �s a patk�nyok fak�pn�l hagyt�k. Lassank�nt a kisegerek is elmaradoztak, �s a feny�fa keser�en s�hajtotta - Milyen j� is volt, amikor a f�rge kisegerek k�r�m telepedtek, �s a mes�imet hallgatt�k! �k is elfelejtettek. Most m�r csak akkor leszek boldog, ha egy napon levisznek innen.

De mikor lesz az, mikor?

Egy reggel emberek j�ttek fel a padl�sra, f�lretolt�k a l�d�kat, �s kir�ncig�lt�k a s�t�t zugb�l a feny�t. Nem b�ntak �ppen szel�den vele, odacsapt�k a padl�hoz, s egy szolga m�r vonszolta is a l�pcs� fel�, ahol f�nyesen s�t�tt a nap.

- �jra kezd�dik az �let! - ujjongott a feny�. �rezte az �de leveg�t, az els� napsugarakat - kinn volt az udvaron. Olyan gyorsan t�rt�nt vele mindez, hogy ideje sem volt v�gign�zni mag�t. Volt el�g l�tnival� k�r�l�tte. Az udvaron t�l virul� kert illatozott; r�zs�k hajoltak �d�n, mosolyogva az alacsony s�v�nyre, a vir�gz� h�rsak k�z�tt fecsk�k cik�ztak, �s boldogan csivitelt�k: “Csivitt, csivitt, a p�rom, az van itt!” De persze nem a feny�f�ra �rtett�k.

- Most azt�n �lek! - �rvendezett a feny�fa, �s kiny�jt�ztatta az �gait, de jaj, megs�rgult �s elsz�radt minden kicsi t�levele.

Ott hevert csal�n �s gaz k�z�tt az udvar sark�ban. De a cs�cs�n m�g ott t�nd�kl�tt az aranycsillag, s visszaverte a napsugarakat.

Az udvaron vid�man j�tszottak a gyerekek, akik kar�csony este k�r�lt�ncolt�k a feny�f�t, �s annyiszor �r�ltek neki. A legkisebbik most odaszaladt hozz�, �s leszak�totta cs�cs�r�l az aranycsillagot.

- N�zz�tek, mit tal�ltam ezen a cs�nya, v�n kar�csonyf�n! - ki�ltotta, �s r�taposott a sz�raz �gakra, amelyek recsegve t�rtek le kis csizm�ja alatt.

A feny�fa eln�zte az �d�n vir�gz�, sz�p kertet, azt�n v�gigtekintett mag�n, �s sz�gyenkezve v�gyott vissza a padl�s s�t�t zug�ba. Az erd�re gondolt, �de ifj�s�g�ra, a vid�m kar�csonyestre meg a kisegerekre, akik olyan gy�ny�r�s�ggel hallgatt�k Egy�gy� Jank� mes�j�t.

- Elm�lt, minden elm�lt! - s�hajtotta a szeg�ny feny�fa. - M�rt is nem �r�ltem akkor, amikor m�g �r�lhettem volna? Most m�r k�s�!

J�tt egy fejsz�s ember, �s f�lv�gta a feny�f�t; j�kora nyal�b apr�fa lett bel�le. F�llobogott a nagy �st alatt, s m�lyeket s�hajtott, olyan hangosan, hogy puskaropog�snak hallatszott. A kint j�tszadoz� gyerekek be is szaladtak, leguggoltak a t�zhely el�, belen�ztek, �s harciasan kiab�lt�k: “Piff-puff!” A feny�fa, pedig minden roppan�sn�l - egy-egy s�haj volt minden roppan�sa - egy ny�ri napra gondolt, vagy egy t�li �jre kinn az erd�ben, amikor csillagok szikr�ztak f�l�tte; a kar�csonyestre gondolt meg Egy�gy� Jank�ra, az egyetlen mes�re, amit hallott �s elmes�lt. V�g�l nem maradt bel�le m�s, csak egy mar�k hamu.

A gyerekek tov�bb j�tszottak az udvaron; a legkisebbik a mell�re t�zte az aranycsillagot, amely azon a boldog est�n a feny�fa legszebb �kess�ge volt. De annak az est�nek v�ge; v�ge a f�nak is, v�ge a mes�nek is; v�ge, v�ge - minden mes�nek ez a v�ge.