Bende vitéz lakodalmát lakja,

Hetekig tart... ma van első napja:

Szól a zene, tárogató, rézkürt,

Pörög a tánc, mint az orsó;

Bende kiált: "Ez utolsó!

Száraz ajkam eper-ajkat

Szedegetni készűl."

Bende vitézt a nyoszolyó-asszony

Elvezeti, hol olyat szakasszon;

Néma, sötét már az egész kastély --

S ím, lovag áll ágyok előtt,

Talpig acél -- ismeri őt:

Sápadt arcra kék lángot vet

A felütött rostély.

(Egy tiszta példányát Margitszigeti szobámból

Ellopta valami ismeretlen tisztelőm.)

"Jöttem veled újra víni, Bende!

Én valék a diadalmas, nem te:

Kezdjük elől, csúnya volt a játék;

Haha! páncélt a nyakadba!

Most ne remélj szolga-hadba';

Kezdjük elől! -- e leányért

Sok viadal vár még!"

Kél a vitéz: "Nosza kardot, vértet!"

"Hova édes?" -- "Víni, arám, érted!"

S hallik, amint össze-összevágnak,

Odaát a fegyverházban

Harcrobaj is: csengő paizs,

Tompa nyögés, erőlködés,

Dobogása lábnak.

Szép menyasszony szemét le se zárja,

Szörnyűködik, hova lett a párja;

Remegő kéz gyújtja meg a mécsest,

Férje urát fölkeresi,

Hajnalig ott sírva lesi:

"Ez is olyan, mint a másik...

Mint valami holttest!"

Bende vitéz lakodalmát lakja,

Vagyon immár a második napja,

Szól a zene -- borba fuladt e nap,

Bende úrnak veszett kedve,

Táncol, iszik erőltetve;

Szép menyasszony nekiborzad:

"Ha ma is, mint tennap!..."

Este hamar az urok föld-részeg,

Ágyba vivék a szolga-vitézek;

Szép menyasszony vele menni reszket:

De hogy titkán ki ne adjon

-- Hová legyen? hol maradjon? --

Lenyugoszik, s külön ágyban

Hányja a keresztet.

Bende riad... s mint a halál, józan:

Lovag ott áll szembe, az ajtóban.

"Hah! Robogány..." s nem akarna menni. --

"Szeretőm elcsábítója,

Gyere, víjjunk! üt az óra;

Míg le nem győzsz, tiltva neked

Mellette pihenni."

Ujra nehéz, szörnyű tusa hallik;

Bende halott, mire meghajnallik,

Nagynehezen, délfele ha ébred,

Mikor immár gyűl a vendég;

Fölkeresik a leventék:

"Hol vagy uram? mind az egész

Nép vár az ebédre."

Bende vitéz lakodalmát lakja,

Legszomorúbb a harmadik napja;

Szól a zene, öblöget a rézkürt:

Hanem a tánc csak úgy lézeng,

Vendégnek a java szétment:

"Vérbe' fogant nász sose volt

Isten átka nélkül!"

Nos, az új párt rokoni, -- egy püspök

Előveszi, hogy mi esett köztök:

Bende konok, -- a menyasszony gyászba,

Teste remeg, mint a harmat,

Csak azt vallja, hogy nem vallhat, -

Ha lefekszik, küldjenek őrt

A fegyveres házba.

Mene oda nagy erős őrízet. -

Bende kacag: "Meglopom a mézet!"

Siet is be kakas-elő-szóra:

Mikor ágyasházát nyitja,

Másodikat kukoritja,

Fönn pedig, a kastély tornyán,

Éjfélt ver az óra.

"Bende lovag! ez az utolsó nap,

Lakodalmad félbeszakad holnap;

Víni ma még!... ölj meg igazábban;

Mert ha nem ölsz, én megöllek,

Lelkedet ám, én mint lélek;

Az a hűtlen hadd sirassa

Bűnét e világban!"

Bende vitéz, szemei szikrázva,

Rohan ismét a fegyveres házba.

Rettenetes, amit lát az őrség:

Urok őrjöng... kivont karddal

Levegőbe szúr és vagdal;

Közülök is hármat leölt

Míg lebirák, győzék.

Földalatti kamarába', láncon,

Bende üvölt, viaskodik, táncol;

Szép menyasszony sem eladó többé

"Elsőt én nem érdemeltem,

A második engemet nem:

Püspök atyám, vígy el Urunk

Jegyesei közzé!"

(1877. júl. 31.)

(KATT A KÉPRE ÉS MEGNYÍLIK NAGYOBB MÉRETBEN)

Megjegyzés: